Futó Csaba

Futó Csaba

rovatvezető
A 24.hu sportrovatának vezetője, a portál indulása óta a lap munkatársa. Előtte gyakornokoskodott az MTI-nél, majd dolgozott a Csakfocinál – de nem csak a foci érdekli. Ez hobbi jégkorongkapusként furcsa is lenne.

Ruud van Nistelrooy tavaly még simán kikosarazta a PSV Eindhoven vezetőit, de aztán csak átvette az első csapat irányítását, amellyel két kupadöntőben is felülmúlta az Ajaxot, és a bajnokságban is sikerült megelőzni az amszterdamiakat. Úgy tűnt, hogy a játékosként csak a gólszerzéssel törődő holland edzőként igazi csapatemberré vált, de a szezon egyik legfontosabb meccse előtt lemondott.

2023. 06. 17. 12:26

Az egy éve még a bajnoki cím felé menetelő Real Madridot szorongató andalúz focicsapat jelenleg a kiesés elől menekül a La Ligában. Ugyan már edzőt is váltott a Sevilla, a helyzet nem javult, az Atlético Madrid elleni 6-1-es vereség pedig különösen megalázó volt. A Bajnokok Ligája-szereplésre azonban még mindig megvan az esély, de ahhoz nagyot kellene menteni a szezon végéig.

2023. 03. 08. 19:04

Három olyan válogatott van Dél-Amerikában, amely nélkül majdhogynem elképzelhetetlen lenne egy világbajnokság: Argentína, Brazília és Uruguay. Az első kettő könnyedén jutott el Katarba, utóbbinál azonban reális veszély volt, hogy lemarad a vébéről.

2022. 03. 31. 19:06

Aligha lesz címvédés Spanyolországban, az Atlético Madrid ugyanis bukdácsol és meglepően sok gólt kap. Utóbbi rámutat arra, hogy a klasszis kapus, Jan Oblak finoman szólva sincs élete formájában.

2022. 01. 02. 10:38