Foci

A cserejátékos, akit Gareth Bale-nek hívnak

Fernando Leon / ISI Photos / Getty Images
Fernando Leon / ISI Photos / Getty Images

A Los Angeles FC két kitűzött célt már két fordulóval az alapszakasz vége előtt teljesített, megnyerte ugyanis a nyugati konferenciát az MLS-ben, ezzel pedig a rájátszásban szerzett magának egy kör pihenőt és majd csak a nyugati elődöntőben száll be a küzdelmekbe, ráadásul már biztosan kvalifikált a térség Bajnokok Ligájába, amelyben eddig csak egyszer, 2020-ban szerepelt. Némi tétje akad még azért annak az utolsó két kanyarnak is, az LAFC nagy versenyfutásban van a Gazdag Dániel jó játékának köszönhetően is menetelő Philadephia Unionnal az alapszakasz megnyeréséért.

Gondolhatnánk, hogy minden kerek Los Angelesben, csakhogy a csapat nemrég egy ijesztő hullámvölgyön esett át, miközben egyelőre mintha nem lenne meg a helye az egyik nyári sztárigazolásnak, Gareth Bale-nek, akiről egy borzalmas statisztikát is előcitáltak.

A walesi szélső 2013-ban, akkor világrekordot jelentő összegért, 100 millió euróért váltott csapatot és lett a Tottenham Hotspur után a Real Madrid játékosa. 258 meccsen 106 gólt és 67 gólpasszt jegyzett, döntött el látványos duplával Bajnokok Ligája-döntőt, összesen 16 trófeát nyert a csapattal, közte három bajnoki címet és öt BL-t.

Mégsem tudott ünnepelt sztárként távozni, talán amiatt sem, mert nem tudta betölteni a Cristiano Ronaldo 2018-as távozása utáni űrt. Pedig Julen Loptegeuinél ő volt az egyértelmű sztár, az első három bajnokin be is talált, de aztán jött egy szeptember közepétől december elejéig tartó időszak, amikor nemhogy gólt nem szerzett, de még csak előkészítenie sem sikerült egyet sem. Lopeteguit közben menesztették a Barcelona elleni 5-1-es vereség után, Bale-t elkezdte kiszorítani a csapatból Vinícius Jr., a walesi pedig jól láthatóan frusztrált volt, nem ünnepelt csapattársaival a találatok után sem.

A visszatérő Zinédine Zidane egyre kevesebbet kezdte használni, 2020-ban már kölcsönadta őt a Real a Tottenhamnek, majd miután újra a Real játékosa lett, egy teljes szezon alatt nem töltött 300 percet sem a pályán – köszönhetően számos sérülésének és koronavírusos megbetegedésének is, de amikor rendelkezésre állt, akkor is sokszor csak padozott, pedig ekkor már Carlo Ancelotti volt az edző. A végén már sokkal több cikk szólt a spanyolnyelv-tudásáról, a golfhoz fűződő szenvedélyéről mintsem a játékáról.

Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Bale még jó korban van, nemrég töltötte be a 33. életévét, de már a nyáron felmerült, hogy visszavonul. Csakhogy volt még egy fontos meccse a válogatottban, az Ukrajna elleni vb-pótselejtezőn ráadásul az ő szabadrúgása után csúsztatott Jarmolenko a saját kapujába, amivel el is dőlt az utolsó kiadó vb-hely sorsa. A walesi nemzeti csapat története során másodszor, 1958 óta első alkalommal kiharcolta a világbajnoki szereplést. A meccset követően Bale-t a profi pályafutása befejezéséről, pontosabban annak várható elhalasztásáról faggatták:

Egy kicsit még biztosan [csúszik]

– felelte.

Szabadon igazolhatóként válogathatott az ajánlatok között, de a hírek végig arról szóltak, rövid távú megoldásban gondolkodik, igazából már csak a katari vébé miatt szeretne játékban maradni. Felmerült így az angol másodosztálytól kezdve sok minden, majd képbe került az MLS és a Los Angeles FC, ami lényegében ideális megoldásnak tűnhetett, tekintve, hogy a világbajnokság előtt véget ér a 2022-es szezon – a szerződése jövő nyárig szól.

Itt egy srác, aki ki tudja, hány évtizede kijutott a csapatával a világbajnokságra, és aki úgy gondolja, hogy az MLS megfelelő felkészülést és versenykörülményeket biztosít számára. Azt hiszem, mindig is arra vágytunk, hogy ezt elmondhassuk erről a bajnokságról

mondta az amerikai franchise általános igazgatója, John Thorrington az ESPN-nek abban a cikkben, amiből az is kiderül, hogy Bale és családja mindig is imádták Los Angelest és környékét, a gyerekei szeretnek Disneylandbe járni, ő pedig körbejárta a legjobb golfpályákat a régióban.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik