Foci

Így zuhant a francia bajnokság aljára a Lyon

Jeff Pachoud / AFP
Jeff Pachoud / AFP
Nem is olyan rég az Olympique Lyon még Franciaország legnagyobb erejű futballklubja volt, amely sorra nyerte a bajnoki címeket, négy közé jutott a Bajnokok Ligájában és sztárok sorát futtatta fel, majd adta tovább jó pénzért. Mostanra viszont ott tart a csapat, hogy két egymást követő szezonban is lemaradt az európai kupaindulásról, egy szerzett ponttal a Ligue 1 utolsó helyén csücsül, és már szeptemberben túlvan egy edzőváltáson.

Alighanem sokan emlékeznek arra, amikor a kétezres években az Olympique Lyon úgy uralta a francia ligát, amire még a Paris Saint-Germain sem volt képes a katari hatalomátvétel után. A többi közt Karim Benzemát, Juninhót, Florent Maloudát felvonultató OL ugyanis egymást követő hét szezonban nyerte meg a Ligue 1-et, ami az idő közben rekorderré váló PSG-nek nem sikerült, miközben nyert Francia Kupát és Ligakupát is, a Bajnokok Ligájában pedig az a szimpatikus csapat volt, amely nemhogy túlélte a csoportkört, hanem általában még egy kört ment, 2010-ben még elődöntőzött is.

2009-től kezdve aztán elveszítette a hazai egyeduralkodói szerepét, majd szép lassan a dobogóról is kezdett le-leszorulni, de közben azért voltak olyan kiugró nemzetközi eredmények, mint elődöntő az Európa Ligában (2017) és a BL-ben (2020). A legutóbbi három idényben egy EL-negyeddöntő még becsúszott, de a legutóbbi két alkalommal a csapat a bajnokságban nyolcadik és hetedik helyen végzett, és 1995 óta először két egymást követő évben is lemaradt a nemzetközi kupaindulásról.

Erre a kis múltidézésre azért volt szükség, hogy lássuk, honnan hova jutott az évek során az Olympique Lyon, amely most az első négy fordulóban mindössze egy pontot szerzett és háromszor is kikapott, 1966 óta a legrosszabb rajtját produkálja és az utolsó helyen áll a bajnokságban.

A védelemmel az élen rengeteg hibával játszó Lyon a Strasbourg otthonában elszenvedett 2-1-es vereséggel kezdte a szezont, majd otthon, a Montpellier elleni 1-4-gyel folytatta. Nizzában egy gólnélküli döntetlennel lett meg az első pont, aztán Lyonban a PSG átgázolt a hazaiakon, 1-4 lett a vége. Gianluigi Donnarummának ugyan bizonyítani kellett párszor, miért is ő a világ egyik legjobb kapusa, de összességében ezen a mérkőzésen is lehangoló volt az összkép. Utána a lyoni ultrák levetették a mezt a játékosokkal, miközben a korábban a saját helyzetével viccelődő (azt mondta nevetgélve, lehet edzőt kellene váltani) Laurent Blanc-nak azt üzenték, ha elég tökös, akkor vagy küzdeni kezd a csapata, vagy pedig szépen feláll a kispadról.

A helyzetet a legjobban talán a saját nevelésű, a klubhoz tavaly visszatért Corentin Tolisso nyilatkozata mutatta meg legjobban, még a Nice elleni iksz után.

A 2023-24-es Olympique Lyon voltunk, nem a 2002-2003-as. Nem vagyunk olyanok, mint az elődeink. És ez a Lyon most örül annak, hogy legalább egy pontot összeszedett Nizzában.

Aligha kötne bele bárki ebbe a nyilatkozatba elnézve az OL teljesítményét, a klubtulajdonos, John Textor azonban biztosan nem szívesen hallotta. Az amerikai üzletember – akinek az angol Crystal Palace-nál, a belga RWD Molenbeeknél és a brazil Botafogónál is van tulajdonrésze – 2022 nyarán 40 százalékos tulajdonrésszel szállt be, majd decemberre már bő 77 százalékos tulajdonossá vált. Majd mikor az OL-t a másodosztályból Franciaország tetejére és a BL elitjébe emelő Jean-Michel Aulas távozott a klubelnöki pozícióból, akkor ő lett a vezérigazgató is.

Kapcsolódó
Nem ilyen búcsút érdemelne a hétszeres bajnok elviselhetetlenül irritáló elnöke
Naggyá tette a klubot, 36 év után eltávolították a Lyon legendáját, Jean-Michel Aulast.

A nyárnak abban a reményben vágott neki az OL, hogy nagyon komoly erősítéseket visz végbe, ám a francia futball pénzügyi felügyeletét végző DNCG úgy ítélte meg, hogy Textor korábban nem nyújtott be elegendő pénzügyi garanciát. Ez a döntés pedig elég érzékenyen érinti a klub költségvetését, azaz a béreket és az átigazolási keretet is.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik