Robbie Jay Barratt - AMA / Getty Images
Foci

Páros lábbal csúszott be a valóság a spanyol válogatottnak

Új időszámítás kezdődött a spanyol labdarúgó-válogatottnál azzal, hogy Luis de la Fuentét nevezték ki szövetségi kapitánynak. Az edző győzelemmel kezdett a kispadon, majd kínos vereséggel folytatta, és ugyan próbál a pozitívumokra koncentrálni, a sokadik intő jel volt már ez a csapat számára.

A spanyol labdarúgó-válogatott a sorsoláskor Ciprussal, Georgiával, Norvégiával és Skóciával került egy Európa-bajnoki selejtezőcsoportba, és mivel az első kettő kijut a 2024-es németországi tornára, így talán nem nagyon szabadna, hogy problémát jelentsen a spanyolok számára a kvalifikáció kiharcolása, noha az első pofont már sikerült is benyelni Skóciában. Az új időszámítást kezdő csapatnál azonban a németországi torna még a távoli jövő, jelenleg ugyanis

az a legfontosabb kérdés, hogy merre tovább, mert bár a selejtezők nem szoktak problémát jelenteni (a ’92-es Eb volt a legutóbbi torna, amiről lemaradt), az látszik, hogy a válogatott és az általa képviselt stílus megtorpant a nemzetközi színtéren.

Spanyolország egymást követően nyerte meg a 2008-as és 2012-es Eb-t, illetve közte a 2010-es világbajnokságot, ám az elmúlt tíz évben mindössze egy olyan tornája volt a válogatottnak, amire nem teljes kudarcként tekinthet vissza: a 2021-re halasztott Európa-bajnokságon elődöntőbe jutott, így bronzéremmel zárt. A többi versenyen maximum a nyolcaddöntőig jutott, egyszer pedig már a csoportkörben elvérzett.

Különösen kiábrándítóan hatott, hogy az oroszországi, majd a katari világbajnokságon is úgy esett ki Spanyolország, hogy bár megállás nélkül járatta a labdát (volt, hogy ezer fölötti passz-számmal zárta a meccset), valós veszélyt mégsem jelentett az ellenfél kapujára. A Marokkó elleni, katari kiesésnél Luis Enrique csapata 77 százalékban birtokolta a labdát, de elsősorban oldalpasszokat láthattunk csak a játékosoktól a betömörült védekezéssel szemben, mindössze egy kaput eltaláló lövést sikerült felmutatni 120 perc alatt, majd ezek után mind a három tizenegyesét kihagyta Spanyolország a büntetőpárbajban.

AFP7 / Getty Images

A vb-kudarc után nem is következhetett más, minthogy Enrique távozott a posztjáról, a helyére Luis de la Fuente érkezett. A játékosként az Athletic Bilbaóval két bajnoki címet nyert szakember kinevezése egyszerre érthető és rizikós döntés. Érthető, mert évek óta a spanyol utánpótlás-válogatottakat irányítja, van Eb-győzelme az U19-es és az U21-es korosztállyal is, olimpiai ezüstérme Tokióból az U23-asokkal, több jelenlegi játékosával is együtt dolgozott, azaz nála tökéletesebb jelölt nem is nagyon volt a folytonosságot illetően. Rizikós pedig azért, mert ez az első munkája a topfutballban, ezt megelőzően vagy az utánpótlásban, vagy a tartalékoknál dolgozott, illetve még 2011-ben a harmadosztályú Alavésnél, de ott fél évig sem húzta, 11 meccs után menesztették.

Hogy valami félrement a spanyol válogatottnál, arra jó példa a kapitányhelyzet alakulása az elmúlt években.

  • 2008 és 2016 között még az állandóság volt a jellemző, amikor Vicente Del Bosque volt a kapitány,
  • őt aztán a rosszul sikerült 2014-es vb-t és 2016-os Eb-t követően Julen Loptegeui követte, ám őt egy nappal az oroszországi vb kezdete előtt kirúgták, mert közben aláírt a Real Madridhoz.
  • Fernando Hierro ugrott be a helyére, akinek láthatóan nem feküdt a szerep (és talán nem is akarta megörökölni),
  • majd jött Enrique, akinek viszont személyes okokból volt egy pár hónapos szünete, addig segítője Roberto Moreno helyettesítette, majd mikor előbbi visszatért, nyilvánosan kritizálta egykori jobbkezét, akitől a lojalitást hiányolta. Mivel lényegében azzal vádolta Morenót, hogy hátba támadta, a munkakapcsolat hat év után megszakadt.

A spanyol labdarúgásnak jelenlegi nincs olyan klasszisa, mint Cristiano Ronaldo, Lionel Messi vagy épp Erling Haaland, és valahol érthető, ha nem is jött össze egyből egy olyan aranygeneráció, mint a Xavi, Andrés Iniesta, Sergio Busquets képviselte csapat volt. Ám, ha közben még állandóan cserélődik a szövetségi kapitány személye is, akkor pláne nem könnyű eredményt elérni, márpedig 2016 és 2022 között összesen négy edző irányította Spanyolországot.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!