Na, de azért a családi szektorban is hallani a lényeget. A négerezést, huhogást, a kurvaanyázást, a buzizást, hozzátartozik a dologhoz, nem? Kultúránk része, akárki akármit mondhat.
tárca
A közelmúltból kevés magányos játékos jut az eszembe. De például a jóképű Berbatov igen, akinek az összecsókolt fotóját még a mohácsi nőegylet titkárnője is kitűzte a falitáblára.
Másnap újra kérdezte. Ma játszhatok? Te vagy a vésztartalék, Zsizsike, érted? És ő engedelmesen ült a betontömbön, néha vizet nyomott a kútból, vizezte a haját, félre simította, mint Dadogós.
Van egy elátkozott perce a magyar labdarúgásnak, a nyolcvannegyedik. Nagy tornákon, fontos meccseken gyakorlatilag menetrendszerűen kapunk gólt ekkor.
Két kerti szék, labda, baba, fű, tintakék égbolt, puszi. Tíz méterre teszed le a székeket, tizenötre, és át kell rúgni a két székláb között a labdát. Az a gól.
Írás az atyáról, a futballimádók szent lelkéről, meg egy kicsit a Barcelonáról és Puyolról is.
