A világ, belevasbetonosodva a maga meseszintre egyszerűsített futballvilágképébe, nem vette ugyan észre, hogy a YouTube-fociforradalmár, aki a dühöngőben, edzésen vagy a poros udvaron, utcán az ellesett cseleket gyakorló gyerekek fantáziáját uralja, nem a hatalmasra fújt ellenpontok, Cristiano Ronaldo és Messi, hanem Neymar.
Cristiano Ronaldo mindent az akaratával ért el, miért ne tudná kicsorbítani az idő vasfogát is? Az idő és a hiúság küzdelme végtelenül unalmas, mindig új, ezerszer lejátszott meccs, de ha az aktuális játéktér egy világszerte érzelmeket generáló ikon személyisége, akkor mégis nagyobb a megértés esélye.
Egyrészt, persze, katarzis, másrészt mégiscsak érdekes figyelni, hogyan omlik le a realitásérzék utolsó selyemrétege is a karrierjüket a racionalitás fémpáncéljának sebezhetetlenségére építő emberek tömegeiről. Ne olvass közösségi médiát, ha a magyar válogatott játszik: ha veszít, így, ha nyer, úgy térítenek el a szavak a valóság talajáról! Persze, az adrenalin legális drog.
Ha még korai is tanulságos történetnek nevezni Rodrigo Munizét, de előző két hónapja legalábbis következtetések levonására alkalmas bekezdés. Azért nem történet, mert nem lezárt és kerek. Ki tudja visszahull-e a főszereplő az előző epizódok mély kútjába? Viszont ahova emelkedett és ahogyan, azt mindenkinek látnia és értenie kell.
Kézilabda: egy igazi csapat az olimpián – de miért tekintjük csodaközeli teljesítménynek a kijutást?
A magyar válogatott kijutott minden idők legszínvonalasabb olimpiai férfi kézilabdatornájára. Arra a tornára, amelyre a legnehezebb odakerülni, de amely, ha a részvétel kivívása sikerült, a legegyszerűbben zárható jó eredménnyel.
A brazil sportoldalak címlapjain egymás mellett-alatt jelentek meg Mario Zagallo temetésének képei és a hírek az új kapitány, Dorival Junior kinevezéséről. Az események eleve elrendeltségének okkultista kutatói utólag majd biztosan megmondják, hogy mindez a megváltoztathatatlan és totális összeomlás vagy a feltámadás egyértelmű és félre sem érthető égi jeleként értelmezendő.
Az európai futballrajongó fogja a kávésbögréjét, felcsapja a laptopot, szürcsölgetés közben betölti a kedvenc sportoldalát, és olvasgatja a híreket csapata vagy annak riválisai által kiszemelt, esetleg le is igazolt brazilokról. Jön vagy nem jön? De tudja-e, hogy milyen személyes gyötrelmek között születik meg erről egy-egy döntés?
Neymar szaúd-arábiai szerződése új korszakot nyit a futballista karrierjében. A többség most biztosan arra tippelne, hogy a végső hanyatlás korszakát. Ha így lenne, akkor kezdhetnénk is összegezni, és rögtön rá is vághatnánk, hogy Neymar nem futotta be azt a pályát, amely a tehetségéből következett volna.
Ha valakik Neymart vagy Vinícius Juniort tekintik a brazil támadó prototípusának, akkor Vitor Roque bizonyos tekintetben csalódást fog okozni. Az viszont egészen biztos, hogy erőteljes védőmunkájának hála a posztján futballozó játékosok majd mindegyikénél több labdát szerez. Bemutatjuk a Barcelona új szerzeményét, Vitor Roquét.