Foci sport24

Brazil futballistát vegyenek! Megéri!

BRUNO FAHY / BELGA MAG / Belga via AFP
Igor Thiago a Brentford történetének első brazil focistája lesz
BRUNO FAHY / BELGA MAG / Belga via AFP
Igor Thiago a Brentford történetének első brazil focistája lesz
Az a csoda, hogy a Nemzeti Bankok még aranyban és nem brazil focistában tartják a pénzüket. Azon kívül, hogy ezúttal a szokásosnál is több tekintetben nyert Brazília az átigazolási időszakban, még egy olyan futballistát is fel tudott mutatni, aki – mint egy örök-telitalálatos szelvény – minden átmeneti tulajdonosának nagy hasznot hajt, közben pedig csak emelkedik és emelkedik, mint egy hőlégballon, amelyből két kézzel hajigálják ki a pénzeszsákokat.

Igor Thiago – aki sok társához hasonlóan (Thiago Alcantara, Thiago Motta, Thiago Silva stb.) csak szimplán Thiagóként kezdett futballozni, hogy aztán felvetődjön az igény a többi Thiagótól történő megkülönböztethetőségére, ami az ő esetében az Igor névvel sikerült – a szinte már unalomig ismert, de sosem eléggé hangsúlyozott brazíliai mélynyomorból küzdötte el magát a Premier League-ig.

Gyerekkorától piacon vásárolt termékeket cipelt apróért és építkezéseken segédkezett,

hogy legyen pénze buszra szállni edzésre menet.

2019-ben 130 ezer eurónak megfelelő összegért került a Cruzeiro csapatához a Veré-PR-től. Nem egy nagy üzlet a világ labdarúgásában, ezt a pénzt az elitben játékosok tömegei keresik meg egy hét alatt is, a kis klubnál viszont alighanem örültek, hogy rájuk mosolygott a szerencse. Mihez képest?

Amikor Ronaldo (a Fenomén) megvásárolta a Cruzeiro csapatát, Thiago egyike volt a „ki tudja, mi lesz belőle?” kategóriába sorolt fiataloknak. Az egyértelmű választ a karrierre vonatkozó kérdésre még most sem tudjuk, de Ronaldo menedzsmentje ezt a klub szempontjából megoldotta: pénz lett belőle, 1,3 millió euró, pont a tízszerese az érkezésekor ráköltött összegnek.

Ezt a tételt 2022 tavaszán a bolgár Ludogorec fizette ki. Mai ismereteink birtokában adódik az a furcsa lehetőség, hogy Ronaldo semmit nem tud arról, milyen egy sokat érő csatár. Thiago elherdálása mellett ugyanis a klub átvételének időszakában lépett le – némi jogi hercehurca után – a Minas Gerais-i öltözőből Vitor Roque is, akinek megtartásáért szinte semmi sem lett volna drága, hiszen azóta a Barcelonát erősíti.

Thiago 2023 nyarára, azaz

egy év alatt már újabb csaknem tízszeres szorzót épített fel a teljesítményével:

a Club Brugge 11 millió euróért vásárolta meg a játékjogát. Belga csapatában Thiago az eddig elképzelhetőket is felülmúlva bő fél év alatt 26 gólt szerzett, így a Brentford nem bírt magával, és az átigazolási időszak lejártától sem zavartatva 33 millió euróért kötötte magához a szezon végét követően.

A 134 éves klub első brazil futballistája lesz Thiago, akinek nem csak a gólerősségét, hanem a kapuelőtérben permanensen meghatározó jelenlétét is meg kell fizetni. Hogy Ronaldo kapjon némi felmentést: ki gondolta volna mindezt a játékosról, aki első gólját mindössze a huszonhetedik B ligás meccsén jegyezte?

Ami Brazília egyéb, tényleg az átigazolási szezonban elért sikereit illeti, akadnak szép számmal olyanok is. A brazil szaksajtó például nem győzi hangsúlyozni, hogy a Brasileirao (a brazil elsőosztály) felülmúlta a Premier League-et a játékosvásárlások volumenét illetően. Ez még akkor is nagy dolog, ha a PL-klubok vezetőit megdermeszthette, hogy a szemükben eddig bolhának tűnő FFP-t (a pénzügyi Fair Play-rendeletet) az Evertonnál a szabályok megsértése miatt megtörtént pontlevonás elefántméretű rémmé nagyította. Nem mellesleg Európában a nyár a nagybevásárlás igazi időszaka. Mégis csak érdekes, hogy a 131 millió eurós brazíliai költést egyedül a francia liga múlta felül, és az is, hogy

a francia utalások jelentős része brazíliai számlákra érkezett.

A Lyon költötte az átigazolási időszakban a legtöbb pénzt. A kiesés elől menekülő klub igyekezett alkatrészeket cserélni a zötykölődésre is kevésbé alkalmas tragacsában, ennek keretében pedig a Botafogo együttesétől Adryelsont és Lucas Perrit is Franciaországba költöztette. Ez a biznisz persze egyáltalán nem nevezhető tisztának, hiszen a két résztvevő klub tulajdonosa ugyanaz az üzletember, John Textor.

A PSG két fiatal tehetséget igazolt Brazíliából. A 20 éves védő, Lucas Beraldo már a Bajnokok Ligájában is kezdőként szerepelt, szerződtetését – tehetségén kívül – a párizsiakat sújtó sérülések mindenképpen indokolják. A 18 éves középpályás, Gabriel Moscardo ugyanúgy 20 millió eurót kóstált, ő viszont nyárig még a Corinthiansnál marad.

A tél legdrágább transzfere Vitor Roque-é,

akinek érkezését már korábban fixálták, de az utalás és az utazás is most történt meg. A 18 éves csatár Barcelonában már két gólt is jegyzett, hosszabb távon pedig Lewandowski utódlását szánják feladatául, ha már 40 millióba került.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik