Itt van például André, a Fluminense középpályásának esete, akiért a Liverpool jelentkezett be, és a helyi sajtó információi alapján 30 millió eurónyi pénzt fel is ajánlott. André 21 éves, 2 éve a bajnokság felfedezettjének, tavaly pedig a legjobb védekező középpályásának választották, és már a felnőttválogatottban is bemutatkozott.
Nagy valószínűséggel nem költözik az Anfieldre annak ellenére sem, hogy ezt könnyen élete lehetőségének gondolhatja. (Játékstílusa ebben a történetben szinte lényegtelen, de érdemes megemlíteni, hogy ő passzol a legpontosabban a bajnokság mezőnyében, a labda felhozásában és annak előre juttatásában, illetve szerelésekben is a legjobbak közé tartozik.)
A válogatott átmeneti szövetségi kapitánya, Fernando Diniz által dirigált Fluminense a Libertadores Kupa negyeddöntőjének első meccsén – többek között André góljával – 2-0-ra legyőzte a paraguay-i Olimpiát.
A Fluminense ugyanis a továbbjutás kapujába lépett, ami pedig a döntőbe kerülés előszobája, ami a kupagyőzelem gangja – tehát belátható távolság. A Libertadores Kupát, minden dél-amerikai klub Szent Grálját a Fluminense még sosem nyerte meg, és André nélkül sokak szerint erre most is lényegesen kisebb esélye lenne. Pont. Gondolhatja, mondhatja, írhatja (olvashatja) az európai polgár, érthető, meg kell tartaniuk, ha ez a szent cél, és itt az esély, erről nem is kell vitát nyitni.
Csakhogy a Fluminense nagyságrendileg 130 millió eurós adósságot görget, pénzügyi egyensúlyát csak újabb – áthidaló – kölcsönökkel képes fenntartani, az Andréért kapható pénz pedig hatalmas megkönnyebbülést jelenthetne. Ebbe a helyzetbe Rodrigo Capelo újságíró szavai adnak leginkább betekintést: „Ha elad egy játékost, és a szurkolók, újságírók és influenszerek véleménye szerint emiatt nem nyeri meg a címet a csapat, az elnök fizikai integritása kerül veszélybe. A Fluminense egész igazgatósága tudja, hogy ez vakmerő és felelőtlen döntés, de ahogy működik a futballunk és beleszámítva a kockázatokat, visszautasították az ajánlatot.”
Ami Andrét mégis megmentheti, és Liverpoolba repítheti, az egy esetleges Olimpia elleni kiesés a visszavágón. Az európai idő szerint hajnali meccs után ugyanis még ebben az átigazolási időszakban is lenne idő a kontinensváltásra. Az más kérdés, hogy akkor amúgy is sokaknak kellene menekülniük vagy bujkálniuk.
A brazil futballban erre az esztendőre nőtt az erőszakos cselekmények száma, különösen a szurkolók által a saját csapataik játékosai, edzője és igazgatói ellen elkövetett inzultusok tekintetében. Marcos Leonardo csapata, a Santos sem kivétel. A klubot ebben a szezonban 8 zártkapus, saját pályájától, a Vila Belmirotól távol játszandó hazai meccsre ítélték, miután a Corinthians elleni mérkőzésen a hazai publikum által bedobált tárgyak elől az együttes tagjainak negyedórára a kezdőkörbe, a védelmezőleg köréjük álló rendőrök háta mögé kellett menekülniük. Marcos Leonardo „átnemigazolási” története azonban elsősorban más aspektusból érdekes. A Santos hosszú ideje évente-kétévente épített fel és adott el egy-egy csatártehetséget.
Európába. Gabriel Barbosát az Interbe, Rodrygót a Realba, Kaio Jorge-t a Juventusba. Mindig úgy, hogy közben az utód, a „joia de base”, azaz az „utánpótlás ékszere” már ott edzett a felnőttekkel, és olykor percekre be is szállt játszani. Mindenki kész tényként kezelte, hogy a Santos kilencese, Marcos Leonardo a következő a sorban, és ezen a nyáron Európába költözik. Így is indult el az U20-as világbajnokságra, amely nem más, mint a futball jól kivilágított sétálóutcai kirakata.
Marcos Leonardo igyekezett a legjobb formáját mutatni, 5 góljával a torna második legjobb góllövője lett. Kezdődhetett az alkudozás. Csakhogy közben otthon is zajlottak az események, Angelo Gabrielért, a 18 éves jobb oldali támadóért bejelentkezett a Chelsea, amely mostanában úgy vásárol, mint Julia Roberts a Pretty womenben, mintha nem is a saját pénze volna. Meg is vette.
Közben Marcos Leonardo és stábja leginkább az AS Roma Santos által nem elég kedvezőnek ítélt ajánlatával bíbelődött. És még mindig bíbelődött. És még mindig bíbelődött. Julia Roberts pedig mindez idő alatt a bolt ajtajából visszafordulva rájött, hogy kell neki még egy alsószoknya, és gyorsan visszautasíthatatlan ajánlatot tett Deivid Washingtonra, a Marcos Leonardo utáni idők befejező csatárának szánt 18 éves kölyökre.
