A CBF vezetői gyakorlatilag csak meghajoltak a közvélemény újságírók és sportkommentátorok által gyakran sugallt értékítélete előtt: ha edzőről van szó, akkor – leegyszerűsítve – „a külföldi jó, a hazai rossz”. Az előző évek klubsikereit nagy részben külföldi trénerekkel érték el a brazil klubcsapatok, és csak Tite menthette volna meg a hazai edzők nimbuszát egy világbajnoki címmel.
A belülről – úgy tetszik – nehezebben látható igazság inkább az lehet, hogy a dél-amerikai dominanciát kialakító brazil klubok padjaira az anyagi lehetőségek és azok nyomán a rendelkezésre álló keretek minőségének ugrásszerű javulásával egy időben érkeztek meg a külföldi trénerek, akik így könnyebben is értek el kiugró eredményeket. Jorge Jesus 2019-ben a Flamengóval megnyerte a brazil bajnokságot, a Brazil Kupát és a Libertadores Kupát is, a szintén portugál Abel Ferreira 2020-ban és 2021-ben vezette kontinensbajnoki címre a Palmeirast, majd 2022-ben megnyerte a brazil pontvadászatot. Ők ketten is szóba kerültek, mint jelöltek, ahogyan a legmerészebb álmokat megtestesítő Pep Guardiola szintén, de jellemző módon a Paulo Sousától a Flamengót 2022-ben szezon közben átvevő, majd Brazil Kupát és Libertadores Kupát begyűjtő, hazai Dorival Junior nem, sőt a szezon végén a klubjánál sem hosszabbítottak vele szerződést.
Hogy mennyire okolható az edző azért, mert Fernandinho egy jól indított meccsen az ellenfél első beívelésénél öngólt fejelt, vagy mert a horvát válogatott 120 perc alatt egyetlen kaput találó labdája, megpattanva egy védőn, becsapta a kapust – joggal feltehető kérdés. A tréneren semennyire nem segített még az sem, hogy a belgák elleni xG-harcot 2018-ban 2,8-0,5-re, a horvátok elleni 2022-est 2,5-0,6-ra nyerte meg együttese. Ő sem mentette meg a brazil edzők becsületét.
Carlo Ancelottival már az év első hónapjaitól kezdve tárgyalt a brazil szövetség; szerette volna elérni, hogy a Real Madriddal 2024 nyaráig szerződésben álló edző már most júniusban átvegye a brazil válogatott irányítását, de ez a törekvése kudarcba fulladt. Az Ancelotti iránti tinilányos rajongás sok szempontból érthető, és racionális meglátások is húzódnak mögötte. Az egyik természetesen az, hogy az ilyen kvalitású és ilyen eredménysorral büszkélkedő edzők egyre ritkábbak a nemzeti csapatok kispadjain, a másik pedig Ancelotti viszonya a brazil játékosokhoz. A brazil futballisták mentalitását, játékosságát sok európai edző egyáltalán nem kultiválja,
A korábban az olasz mester keze alatt dolgozó brazilokból össze lehetne állítani például egy Dida – Cafu, Thiago Silva, Roque Junior, Marcelo – Kaka, Casemiro, Leonardo – Rivaldo, Ronaldo, Ronaldinho tizenegyet, ráadásul a következő években a válogatott szempontjából meghatározónak gondolt játékosok közül Eder Militao, Rodrygo meg Vinícius is évek óta a játékosa, és mindegyikük jelentős fejlődésen ment keresztül az irányítása alatt. Ez nem véletlen. Ancelotti – a taktikát a futballisták egyéni adottságai alá rendelő – felfogását, amelyben az egyéni szabadság nagyobb, mint más sikeredzők rendszereiben, szinte kifejezetten a brazil futballra tervezték. Ancelotti tehát vélhetően jó választás, és az sem lényegtelen, hogy lassan abba a korba ér, amikor a napi stresszel járó klubfeladatokat lehet, hogy érdemesebb is „válogatott időbeosztásra” cserélni.
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
