Ciro Immobile eredménysora, egyéni elismerései vagy a góljai száma alapján csúcskategóriás extraklasszis. Az utókor így is fog emlékezni rá, pedig a legfelső polcra kerülő kollégáihoz képest nagy mennyiségű hiányossága van.
Az angol másodosztályban szereplő Birmingham City jól kezdte az idényt, ám az amerikai tulajdonosok félelem nélküli futballt akartak, ezért meglepetésre Wayne Rooney-t ültették le a kispadra. Hogyan sikerültek a korábbi klasszis első hetei?
Harry Kane Münchenben elképesztő formában van: 12 bajnoki mérkőzésen immár 18 gólt szerzett, és ezzel minden korábbi Bundesliga-rekordot megdöntött. De mitől megy ennyire jól a játék az angol csatárnak Thomas Tuchel rendszerében?
Vittorio Pozzo, az olasz válogatottat kétszer is világbajnoki címhez segítő szakvezető „korszakalkotó eseménynek” nevezte a ma hetvenéves 6-3-at. Annak pedig harminc esztendeje, hogy november 25-ét A magyar labdarúgás napjává nyilvánították.
Az Internazionale három világbajnokkal és egy vb-ezüstérmessel vonult fel negyven éve, 1983. november 23-án a bécsi Austria ellen, ám az UEFA Kupa-mérkőzés hőse a két fejesgóllal fordító Nyilasi Tibor volt (2-1).
Negyvenöt évvel ezelőtt a 22 esztendős Nagy Antal kétszer is reménytelen helyzetbe hozta a 46-szoros holland válogatott Piet Schrijvers kapust, a Honvéd pedig 4-1-re legyőzte az Ajaxot az UEFA Kupa-párharc budapesti meccsén.
Walter Mazzarri lett a Nápolyból kirúgott Rudi Garcia utódja, de ez most egészen más helyzet, mint amikor a toszkán edző korábban megérkezett Dél-Olaszországba. Most egy lelakott reputációjú tűzoltóként tér vissza nyolc hónapra.
Csoportelsőség, közvetlen kvalifikáció nagy tornára, 75 százalékos eredményesség, veretlenség. Melyek az erős és gyenge pontok? Mit jelent a válogatott szempontjából Szoboszlai Dominik kiteljesedése? Hová lehet még fejlődni és miben?
Negyvenhét éves vagyok, csaknem négy évtizede focibuzi. A legpechesebb korszak szülötteként hallgattam nagyapámtól, hogy Bozsik mennyivel jobb játékos volt Puskásnál, apámtól meg a Bólints, Tibi!-s sztorikat, de nekem élőben már csak a lejtő jutott. Mostanáig.
Piros ultit játszottak 1963. november 17-én a Népstadionban: a Honvéd a végén kivágta a 7-est. A bajnoki címvédő FTC aznap annyi gólt kapott, amennyit az előző kilenc fordulóban összesen, és elveszítette egy éve tartó NB I-es veretlenségét.
Megérkezett a várva várt siker: a Bulgária elleni 2-2-es döntetlennel a magyar válogatott bebiztosította helyét a jövő évi Európa-bajnokságon. Ám az eredmény mellé most sem párosult hibátlan játék.
Támadókból jól áll a brit futball: Phil Foden, Jack Grealish, Bukayo Saka és Marcus Rashford húzónévnek számít a csapatában, ehhez a táborhoz csatlakozott az ősztől Cole Palmer, aki csodafegyver lehet a Chelsea újjáépítésében.
Klubtörténeti kudarcszériában menetel az elmúlt évek legszebb német futballsztoriját író Union Berlin, a helyi legendának számító vezetőedző, Urs Fischer szerdán távozott. Vajon mi romlott el az európai futball egyik kultcsapatánál?
„Mi is meg tudjuk venni a játékvezetőt” – mondták a brazilok 1963-ban, a klub Világ Kupa első meccse, a Milan–Santos 4-2 után. A visszavágó 4-2-es brazil sikerrel zárult, míg a harmadik találkozót így összegezte a Képes Sport: „A riói mészárlás”.
Endrick óriás lesz, és a Real Madrid által érte fizetendő összeg is. Az első egy az előző hetek történései alapján Brazíliában kialakult konszenzus, az utóbbi szerződéses okokkal magyarázható, de a kettő között szoros az összefüggés.
Az Aston Villánál megvizsgálták, hogy a modern futballban mire van szükség egy klub sikeres működéséhez, majd odavittek a szakma legjobbjai közül kettőt, és hagyják őket dolgozni.
Hetvenöt éve a Vasas öt góllal lepte meg a Győri ETO csapatát az Üllői úton. Ez azonban csak ízelítő volt ahhoz képest, hogy másnap ugyanott az FTC 13-0-ra verte a kisalföldi együttest.
Marco Rossinak fájhat a feje: bár minden szövetségi kapitány rendszeresen megküzd a keret-összeállítási gondokkal, a magyar szakvezetőnek a Bulgária és Montenegró elleni Eb-selejtezők előtt különösen sok problémája van.
„John Kennedyt elnöknek!” Ez nem az 1960-as amerikai elnökválasztási kampány jelszava, hanem a Fluminense szurkolóinak érzülete a Libertadores Kupa-döntő mindent eldöntő pillanatában, egyetlen mondatban összefoglalva.
Az FTC két évtizeden át csak egyszer, 1983-ban győzött Békéscsabán, Nyilasi Tibor góljával (1-0). A zöld-fehér legenda már edző volt, amikor tíz esztendővel később, Détári Lajos ferencvárosi kiruccanása idején, 1-0-ra a Csaba nyert.
A Manchester United továbbra is csak a nyolcadik helyen áll a Premier League-ben. Bár a gondok egy része a klubházban keresendő, a pályán is érdemes megvizsgálni: miért recseg-ropog a csapat játéka az utóbbi hetekben?
Kieran McKenna alig 35 évesen vette át a harmadosztályban veszteglő Ipswich Townt, majd az első teljes évadában megnyerte a ligát, most pedig már az élvonalat vette célba a sztárok nélküli csapatával.
Sötét ősz köszöntött az NSZK labdarúgására 1983-ban: az európai kupában szereplő mind a hat nyugatnémet csapat tagjai pusztán tévénézőkként várhatták a tavaszt. A hatból négy együttest a vasfüggönyön túli résztvevő búcsúztatott el.
45 éve olyan eső zúdult Szalonikire, hogy kétségessé vált, meg lehet-e tartani a görög-magyar Eb-selejtezőt. Bár elhalasztották volna! A végül megrendezett meccsen ugyanis a görögök 4-1-re győztek úgy, hogy Várady Béla csak a 90. percben szerezte az egyetlen gólunkat.
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.