Ez beadta, az átlépte, amaz belőtte: története legnagyobb vereségét Budapesten szenvedte el az olasz válogatott

Gondoljuk meg, száz évvel ezelőtt, 1924 áprilisában csaknem 40 ezer jegyet adtak el a magyar–olasz mérkőzésre, amely előtt már kis híján ötszörös árat is fizettek a belépőkért a Hungária körúton. A telt házas közönség nagyszerűen szórakozott, a magyar csatárkvintett ötösre vagy inkább hetesre játszott, mert a találkozó 7-1-gyel zárult. Majd kiderült, a tömeg jelentős pusztítást végzett az MTK-pályán.

Egy jó MLS-játékos az egy jó játékos az MLS-ben

Miért van az, hogy az MLS-ből érkezők csak ritkán válnak be a válogatottban? Jobb, rosszabb, vagy csak szimplán más stílusú az amerikai fociliga, mint az egyre inkább uniformizálódó európai topfutball? Számok, adatok és tények Sallói és Gazdag válogatott meghívójának nyomában.

„Egy gólt kell rúgni, de arra emlékezzenek!” – a virtuóz bohém Müller Sándor tizenegy pillanata

75 évesen meghalt a Vasas mindmáig utolsó bajnokcsapatának legendája.

Mit csinált rosszul a válogatott játékos, akit Rossi nyíltan kritizált a Koszovó elleni győztes meccs után?

Eddig ritkán fordult elő, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány a nyilvánosság előtt kritizálja egy-egy játékosát, de a Koszovó elleni 2-0-ra megnyert mérkőzés után az edző lehúzta Gazdag Dániel teljesítményét. De miért nem megy a játék Gazdagnak a válogatottban, és hogyan lehetne beilleszteni?

Az osztrák kapus azt mondta a spanyoloktól elszenvedett a 0-9 után: „Ha csúcsformában védek, akár 0-8 is lehetett volna”

Spanyolország válogatottja a világranglista 9. helyén állt, és 9-et vágott be Ausztria legjobbjainak. Hogy tovább sorakozzanak a 9-esek: 1999-ben. A 0-9-es malőr után Herbert Prohaska osztrák szakvezető leköszönt.

Hüvelyk Matyi az Eb-n: a grúzok négy éve a padlón voltak, most nemzeti hősök lettek

Georgia futballválogatottja sikerrel vette az Eb-selejtező „pótvizsgáját”, ezzel eksztázisba hajszolta közönségét. Willy Sagnol „Hüvelyk Matyiként” hivatkozott csapatára, amely meg akarja cibálni a nagyok bajszát a nyáron Németországban.

Kimászott története legmélyebb válságából a brazil válogatott, de a munka csak most kezdődik

Az előző időszak káosza és szokatlan pofonjai után sokan féltették az új brazil kapitányt, Dorival Juniort az Anglia és Spanyolország elleni idegenbeli találkozóktól, de csapata veretlenül hozta le az első közös válogatott időszakot.

Német életjelek, skót mélyrepülés, magyar veretlenség: Eb-erősorrend, 2. kiadás

A márciusi dupla FIFA-játéknappal az Eb-résztvevők többsége letudott négy felkészülési mérkőzéséből kettőt, és teljes lett a nyári kontinenstorna mezőnye. Így végre erősorrendbe rakhatjuk mind a huszonnégy válogatottat.

Új bajnoka lehet Svájcnak, és ebben Bolla Bendegúznak is nagy szerepe van

Bolla Bendegúz csapata, a Servette 28 forduló után csak rosszabb gólkülönbsége miatt áll a második helyen a svájci élvonalban. A nagymúltú genfi együttes ismét jó és eredményes focit játszik.

Győri kézis krízis: a minden után a semmi jön el?

Nagyot fordult a világ a Győri Audi ETO KC-val, aminek legújabb jele Ulrik Kirkely edző menesztése. A néhány évvel ezelőtt még minden sorozat elsőszámú favoritjának számító női kézilabdacsapat ebben a szezonban trófea nélkül maradhat.

Sérülés nélkül megőrzött veretlenség – így győzte le a törököket a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Törökországot az idei első, barátságos mérkőzésén. Elemzésünk.

Rossi már csak egy kávét kér – kellemesebb problémái vannak, mint 2023-ban bármikor

A magyar labdarúgó-válogatott március 22-én Törökország ellen játssza első 2024-es meccsét, és az már az Eb-felkészülés fontos állomása lesz. A keret teljes, Marco Rossinak ennyire jó válogatási opciói egyszer sem voltak a múlt évben.

BEK-elődöntőbe jutott az Újpest, de még így sem volt elégedett a vezetőedző

Ötven éve 32 181 néző tolongott a Megyeri úton az Újpest–Spartak Trnava BEK-negyeddöntő visszavágóján. A lilák tizenegyespárbaj után kerültek a legjobb négy közé. Magyar csapat azóta sem érte meg a tavaszt a kontinens első számú labdarúgó-klubtornáján.

Kézilabda: egy igazi csapat az olimpián – de miért tekintjük csodaközeli teljesítménynek a kijutást?

A magyar válogatott kijutott minden idők legszínvonalasabb olimpiai férfi kézilabdatornájára. Arra a tornára, amelyre a legnehezebb odakerülni, de amely, ha a részvétel kivívása sikerült, a legegyszerűbben zárható jó eredménnyel.

Vasas-góllal szerzett vezetést az MTK, majd a magyar Matthews vezérletével egyenesen a KEK döntőjébe jutott

Hatvan évvel ezelőtt az MTK Rómában, a párharc harmadik meccsén, Kuti István góljával győzte le a török Fenerbahcét a KEK negyeddöntőjében. A folytatásban a kék-fehérek felejthetetlen meccsen kiejtették a Celticet, és dupla döntőt vívtak a lisszaboni Sportinggal.

A Császár sírva köszönt el – ötven éve játszotta utolsó bajnoki meccsét Albert Flórián

Ötven éve játszotta utolsó bajnoki mérkőzését Albert Flórián, a magyar futball egyetlen aranylabdása. A sportág ihletett művésze szokásos góljainak egyikével köszönt el a ZTE ellen (3-0): finom mozdulattal elfektette a kapust, és flegmán a hálóba gurított.

A japánok Maradonája képtelen visszavonulni, de az istenek nem is szoktak

A japán Miura Kazujosi 57 évesen még mindig futballozik, jelenleg a portugál másodosztályban. Több világrekordot elért aktív pályafutása alatt, de az, hogy még mindig nem vonult vissza, inkább a japán futballkultúra sajátosságát mutatja.

Majdnem negyven éve nem látott őrületet hozhat a Premier League hajrája

Ha minden jól megy, thrillerre készülhetünk a Premier League-évad hajrájában. A három bajnokesélyest egyetlen pont választja el a tabellán, és ha így folytatják, akkor az utolsó fordulóban mindhárman célba vehetik az aranyérmet.

A rémes tizenkettő: harminc éve valamennyi mérkőzésén nyeretlen maradt a válogatott

A szörnyű sorozat 1994. március 9-én kezdődött: a svájciak először nyertek Magyarországon. Aztán további 7 vereséget szenvedett el – 4 döntetlen mellett – a futballválogatott, azaz az év mind a 12 találkozóján nyeretlen maradt.

Le a kalappal a sokat fejlődő Arsenal előtt, de kérdéses, hogy a gólerős játék meddig tartható fenn

Az utóbbi hetekben elképesztő formában futballozik az Arsenal: az Ágyúsok zsinórban hét bajnoki győzelemnél és 31 lőtt gólnál járnak, igaz, a Porto elleni BL-visszavágót hátrányban várják. Miért nyílt ki a gólcsap, és meddig marad nyitva?

Lóránt előbb az Üllői úton játszott, majd a kistarcsai táborcsapatban

Hetvenöt éve a Vasas–Újpest rangadón játszott Lóránt Gyula, majd a piros-kékek védőjét és Egresi Bélát, a lilák csatárát – a ferencvárosi Kéri Károllyal és Mészáros Józseffel együtt – rövidesen internálták „disszidálási” kísérlet miatt.

Kiesés elől menekülő csapatból lett harmadik erő Hoeness Stuttgartja a Bundesligában

Érthető módon a német futballban most minden Xabi Alonsóról és a Bayer Leverkusenről szól, de Sebastian Hoeness is hasonlóan nagy sikersztorit ír, amióta tavaly áprilisban átvette a Stuttgart irányítását.

A Leverkusen szuperszélsőinek teljesítményére Robben és Ribéry is csettintene

A német bajnoki címhez egyren közelebb kerülő Leverkusen két szárnyvédője, Jeremie Frimpong és Álex Grimaldo bombaformában van, olyannyira, hogy hasonlóan eredményes párost aligha találunk a topligák közelmúltjában.

„Az MTK nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértést szenvedett el” – nyolcassal vágott vissza a Honvéd

A negyven esztendővel ezelőtti tavaszi nyitányon a Honvéd 8-0-s csapást mért az MTK-ra. Ez önmagában is feltűnést keltett, de kiváltképp nagy szó volt azután, hogy másfél évvel korábban, a zaragozai nyári tornán az MTK 8-1-re győzött a Honvéd ellen.

Olvasói sztorik