Foci

A Császár sírva köszönt el – ötven éve játszotta utolsó bajnoki meccsét Albert Flórián

Arcanum/Nemzeti Sport
Arcanum/Nemzeti Sport
Ötven éve játszotta utolsó bajnoki mérkőzését Albert Flórián, a magyar futball egyetlen aranylabdása. A sportág ihletett művésze szokásos góljainak egyikével köszönt el a ZTE ellen (3-0): finom mozdulattal elfektette a kapust, és flegmán a hálóba gurított. Ilyen jelenetet rengetegszer láthatott az elbűvölt közönség a Császár 351 bajnoki és 75 válogatott mérkőzése során.

Az FTC 75, Albert Flórián 32 éves volt. A klub második Császára – elsőként Turay Józsefet nevezték így – és egyetlen aranylabdása bejelentette: 1974. március 17-én, a ZTE elleni bajnoki mérkőzésen befejezi labdarúgó-pályafutását.

De lélekben már egy évvel korábban abbahagyta.

Az 1973 májusában rendezett FTC–Újpest rangadón (2-1) már csupán tartalék volt, az előző évad utolsó öt mérkőzése közül csak egyszer, Csepelen (1-0) került a kezdő tizenegybe. Aztán az NB I 1973/74-es szezonjában mindösszesen 9-szer lépett pályára.

Bármilyen meglepő, a búcsúmeccsre nem telt meg a Népstadion, alig több mint harmad ház volt. Pedig a világklasszis csel- és passzművész delejes hatást gyakorolt a közönségre, egyetlen gesztusától tömegek ugrottak talpra. Ha fenséges szólói közben elbuktatták, fektéből térdre emelkedett, széttárta kezeit,

és abban a pillanatban több tízezer ferencvárosi drukker szakadt el ülőhelyétől, hogy micsoda gyalázat, mit művelnek a nemzet aranylábú kincsével?!

Márpedig a Ferencvárosnak igen komoly tábora volt. A zöld-fehérek 1973/74-es bajnoki átlagnézőszáma ugyan 19 700-ra csökkent – tíz évvel korábban még 43 462 volt –, de Zsolt Róbert azt írta az Albert-búcsú idején:

„Az FTC-nek ezer és ezer olyan szurkolója van, aki még sohasem látott élő ferencvárosi sportolót. Tehát nem a csapatok, a versenyzők magatartása, játéka fordította az egyesület mellé a szurkolót, hanem valami más. Talán a szülőktől öröklik a gyerekek az FTC szeretetét, talán az iskolában a társak hatására állnak a Ferencváros mellé. Jó, jó, de a szülők miért lettek FTC-szurkolók? És az ő szüleik? Háromnegyed évszázada vetélkedik egymással az MTK és az FTC. Volt olyan időszak, amikor az MTK-ról az egész labdarúgóvilág elismeréssel beszélt, idehaza mégis a másodhegedűs szerepét betöltő FTC mellett állt a szurkolók nagyobb része.”

A tüneményes Albert Flórián csak fokozta a szenvedélyt. Érthető: különleges karrierje harmadik válogatott mérkőzésén megszerezte első mesterhármasát (1959: Jugoszlávia–Magyarország 2-4); nem sokkal később életre szóló szólógólt ért el az NSZK ellen (1959: 4-3); egy héttel ezután négyszer fejelte a labdát a BVSC hálójába (5-1); kettőből kettőt rámolt be az angoloknak (1960: 2-0), és amikor utóbb azt mondtam neki, mekkora király lehetett már tinédzserként, így válaszolt:

Örültem, hogy Kotász Öcsi mellett ülhettem az öltözőben.

Előfordult, hogy egy meccsen hatot vágott be a Debrecennek (1960: 7-0); parádés szlalommal döntötte el az angolok elleni találkozót (2-1), majd hármat pakolt be bolgároknak (6-1) az 1962-es világbajnokságon (6-1); újabb értékes mesterhármast produkált, ezúttal az Újpesttel vívott rangadón (1964: 4-1); Eb-bronzérmet nyert 1964-ben; öt góllal lepte meg az izlandi Keflavíkot (1965: 9-1); fenomenális játékot nyújtott a magyar–brazil vb-meccsen 1966-ban (3-1); öttel keserítette Ózdon a Kohászt (1966: 6-0); gálajátékra hívták Rióba, a Flamengóhoz, amelynek mezében két barátságos mérkőzést játszott; ritka bombagóljainak egyikét zúdította az Újpest, konkrétan Szentmihályi Antal kapujába (1967: 3-0); visszatért Brazíliába a Világválogatott tagjaként, és gólt szerzett a vendéglátók legjobbjai ellen (1-2) abban az All Star-garnitúrában, melynek negyedét magyarok (Albert mellett Farkas János, Novák Dezső, Szűcs Lajos) alkották.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik