Hatvan évvel ezelőtt az MTK Rómában, a párharc harmadik meccsén, Kuti István góljával győzte le a török Fenerbahcét a KEK negyeddöntőjében. A folytatásban a kék-fehérek felejthetetlen meccsen kiejtették a Celticet, és dupla döntőt vívtak a lisszaboni Sportinggal.
Hetvenöt éve a Vasas–Újpest rangadón játszott Lóránt Gyula, majd a piros-kékek védőjét és Egresi Bélát, a lilák csatárát – a ferencvárosi Kéri Károllyal és Mészáros Józseffel együtt – rövidesen internálták „disszidálási” kísérlet miatt.
A negyven esztendővel ezelőtti tavaszi nyitányon a Honvéd 8-0-s csapást mért az MTK-ra. Ez önmagában is feltűnést keltett, de kiváltképp nagy szó volt azután, hogy másfél évvel korábban, a zaragozai nyári tornán az MTK 8-1-re győzött a Honvéd ellen.
Úgy vett részt, és lett ötödik 1969-ben, a Mar del Plata-i nemzetközi tornán az MTK, hogy Csepelről vett kölcsön három játékost, mert az A és a B válogatott, valamint a Vasas szintén Dél-Amerikába, míg a Honvéd Ausztráliába készült.
Száz éve a Hungária úton egy héten belül másodszor volt csúcsforgalom, az MTK–FTC derbit megelőző vasárnap a magyar–osztrák meccs vonzott tömeget. Nyert a magyar válogatott (2-0) és az MTK (2-1). Meg a pénztár.
Ötvenezer ferencvárosi szurkoló követelte a Népstadionban a zöld-fehér labdarúgóktól: „Gyertek ide!” Hatvan évvel ezelőtt ezen a napon rendezték az utolsó fordulót az NB I-ben, és az FTC tizennégy esztendő után nyert bajnoki címet.
Vívóteremben párbajozott 110 éve a Nemzeti SC és az FTC felhevült centerhalfja, Kovács Elemér és Bródy Sándor. A beszámoló szerint „nyolcszor csaptak össze, sebesülés nem történt”. Az évad végén az FTC szériában ötödször nyert bajnokságot.
Kék-fehér volt a karácsony és a szilveszter 1922-23 fordulóján Spanyolországban: az MTK labdarúgócsapata portyája során hét meccsen öt győzelmet, valamint két döntetlent számlált, miközben találkozott a Barcelonával és a Real Madriddal is.
Az év edzőjének választott Bognár Györgynek 13 bajnoki adatott meg az MTK kispadján. Kérdés, végződhetett-e másképp, ha egy kimondottan játék- és látványorientált trénert szerződtetnek olyan klubhoz, amelynél most csak az eredmény számít.
Példátlan kimenetele volt az ötven éve, 1972. július 5-én rendezett MTK–Egyetértés bajnoki találkozónak. A fölöttébb bundagyanús 0-0 után a Népsport egyetlen labdarúgónak sem adott osztályzatot.
A Honvéd bennmaradt, az MTK kiesett, de a két tradicionális klub szenvedése egyformán intő jel: hiába az új stadion, a stabil háttér, a jónak tűnő játékoskeret, ez önmagában mit sem ér.
Az MTK 1964-ben úgy jutott a KEK döntőjébe, hogy a Celtic ellen a Népstadionban rendezett visszavágón elért 4-0 után a skót játékosok sorfalat álltak, és megtapsolták a kék-fehérek levonuló labdarúgóit.
Az MTK eladta a Manchester City mellett további kilenc klubot működtető City Football Groupnak Vancsa Zalán játékjogát. A fiatal a belga Lommel csapatában folytatja az ősztől. De miért nem a Ciytben?
Az MTK az utolsó előtti helyen zárta az őszt az NB I-ben, de az év első Ziccerében nem csak erről beszélgetünk Polyák Balázzsal, a klub sportigazgatójával.
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Regisztráljatok, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.