A magyar labdarúgás felső két osztálya idén „elbrazilosodott”. Nem feltétlenül a játékra gondolunk, hanem arra, hogy az edzőcserék latinos tempóval zajlanak: az NB I tizenkét csapatából ötnél, az NB II húsz együttesből nyolcnál volt már váltás idény közben, holott még csak októbert írunk.
A hónap utolsó hete mindkét osztályban hozott egy-egy váltást: előbb az MTK bontott szerződést a nyáron szerződtetett Bognár Györggyel, aztán a Honvéd kispadjáról kellett mennie a szintén nyáron érkezett Tam Courtsnak. Hosszú távú tervezésről, tudatos stratégia követéséről nehezen lehetne beszélni, hiszen az eredményesség (illetve annak hiánya) felülír mindent. Még az MTK és Bognár György közötti kapcsot is: a nemrég az év edzőjének választott szakember – aki ezer szállal kötődik a Hungária körúthoz, hiszen annak idején az MTK-ból lett válogatott és magyar bajnok játékos, később pedig edzője lett a csapatnak – rövid ténykedés után távozni kényszerült, mert nem hozta az elvárt eredményeket. Bognár kinevezésének jó volt a visszhangja, viszont stílusának – féktelen támadójáték, nem túl erős védekezés – valószínűleg megvannak a korlátai, és ez éppen az eredményességnél üt vissza.
Ebből adódik is a kérdés: lehet, hogy Bognár és a jelenlegi célokért küzdő MTK egyszerűen nem volt egymással kompatibilis? Egyáltalán: mennyire képes egy „szórakoztatásközpontú” edző igazán eredményes lenni? A válaszhoz az olasz futball egyik edzőikonján keresztül próbálunk eljutni.
Zemanlandia és Bognárball
Vajon ki mondta az alábbiakat?
„A 0-0 dögunalmas, sokkal jobb 5-4-re kikapni, akkor legalább van izgalom.”
Senkit sem érdekelt, hogy a nézők unatkoznak, a győztesen megvívott találkozó minden problémát eltakart. Egyébként ez a nívótlan vezetői felfogás elvétve, de még ma is működik, és nem csupán idehaza, külföldön is irányítanak profi klubot átgondolatlan döntéseikről ismert tulajdonosok.
„Az […] edzők attól rettegnek, hogy elvesztenek egy meccset, és elvesztik a munkájukat. Ezért van az, hogy a legtöbb csapat az ellenfél játékát akarja elrontani, nem pedig futballozni akar. Úgy gondolják, mindent meg kell tenni, hogy ne kapjanak ki. Ez nagyon messze van az én elveimtől.”
„Csak az számított, hogy a másnapi újságban a megfelelő eredményről tudósítsanak, így átmenetileg a tréner számára a túlélés reménye megmaradhatott a következő fordulóig.”
Ha arra gondolnak, a válasz Bognár György, igazuk van, legalábbis részben. Két idézet valóban a magyar edzőtől származik – a második és a negyedik a Nemzeti Sportban jelent meg, 2016. október 31-én –, kettő viszont Zdenek Zemantól, a calcio egyik különös, kultedzőnek bátran nevezhető figurájától.
Ezzel nem azt akarjuk sugallni, hogy Bognár György lenne a magyar Zdenek Zeman. Zeman munkássága – rendkívül offenzív 4–3–3-as formációja, ultraagresszív letámadása, maximális kockázatvállalása, és az ehhez szükséges kőkemény fizikai felkészítés, a „Zemanlandia” létrehozása – hatással volt a modern futball alakulására, nemcsak Olaszországban, hanem világszerte is.
Hogy csak egy példát mondjunk erre: Ralf Rangnick tüzetesen tanulmányozta Zeman módszereit, szintetizálta azokat a Valerij Lobanovszkijtól és Arrigo Sacchitól látottakkal, valamint saját elképzeléseivel, és csapataiban – továbbá a Rangnick köpenyéből kibújt edzők együtteseiben – láthatunk zemanos elemeket. A magyar tréner inkább különcnek számít felfogásával – a játék analitikus, adatalapú megközelítésével kapcsolatos ellenérzései pedig erősen szembe mennek a nemzetközi trendekkel –, esetében erős hatásról nem beszélhetünk. És persze a két közeget – a magyar futballt, illetve a kilencvenes évek világelső, brutálisan erős calcióját – sem lehet összehasonlítani nívó szempontjából, ahogyan a két edző által pályára állított játékosokat sem (Zemannak kulcsszerepe volt Giuseppe Signori, Alessandro Nesta és Francesco Totti tehetségének kibontakoztatásában; a 2021-ben Európa-bajnokságot nyert csapat tagjai közül pedig tanítványa volt Ciro Immobile, Lorenzo Insigne és Marco Verratti).
Mégis:
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
