angol foci
Kieran McKenna csapata felrúgta a papírformát, és 2012 után újra feljut a Premier League-be egy újonc csapat az Ipswich személyében. A Birmingham pedig Wayne Rooney-vel akart szintet lépni, a vége ehelyett kiesés lett. De persze ezeken kívül is történtek érdekessége az angol másodosztályban.
2024. 05. 08. 19:22
Bár hivatalos bejelentés még nem történt, a nemzetközi sportsajtó kész tényként kezeli, hogy a Feyenoord vezetőedzője, Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Liverpool kispadján a szezon végén. Ennek apropóján összeszedtük, mit érdemes tudni a 45 éves holland trénerről és az ő stílusáról.
2024. 05. 02. 18:55
Ha még korai is tanulságos történetnek nevezni Rodrigo Munizét, de előző két hónapja legalábbis következtetések levonására alkalmas bekezdés. Azért nem történet, mert nem lezárt és kerek. Ki tudja visszahull-e a főszereplő az előző epizódok mély kútjába? Viszont ahova emelkedett és ahogyan, azt mindenkinek látnia és értenie kell.
2024. 04. 11. 19:03
„Pep Guardiola is szeretné a középpályáján látni” – kell ennél nagyobb, egyben fájóbb dicséret Gary Neville, a Manchester United egykori csapatkapitányának szájából? Kobbie Mainoo rászolgált: a manchesteri akadémiáról kikerülve úgy focizik a nagyok között, hogy az ötszörös BL-győztes Casemirót is képes elhalványítani. Mi olyat tud Mainoo, ami miatt már Southgate is válogatott behívóval csábítja?
2024. 02. 15. 19:30
Tavaly nyáron úgy tűnhetett, nehéz feladat lesz újjáépíteni a Leicestert: a klub úszott az adósságban, legjobbjait kénytelen volt pénzzé tenni, és egy tapasztalatlan edző ült le a kispadra. Enzo Maresca azonban rácáfolt a kétkedőkre, és újra visszatért a jókedv Adrian Mole városába.
2024. 01. 11. 16:29
Már kétszer nézett szembe a halállal Tom Lockyer, a Luton Town csapatkapitánya a futballpályákon: először a Championshop play-offja idején, másodszor pedig karácsony előtt, a Bournemouth stadionjában. Mi lesz a walesi futballistával? Van-e értelme tovább játszania, kockáztatva az egészségét?
2024. 01. 03. 18:08
Habár nem a United akadémiáján pallérozódott gyerekkorától, Alejandro Garnachóval mégis büszkélkedhetnek a MU ificsapatának edzői. Az argentin szélső már túl van felemelő pillanatokon a felnőttcsapatban, mégis nagy kérdés, hogyan tudja kihozni belőle a potenciált az az Erik ten Hag, aki az Ajax-stílust egyelőre nem tudta átülteni a Unitednél.
2023. 12. 06. 16:32
Egyszerre volt megrázó, elgondolkodtató és tanulságos Dele Alli interjúja: az Everton 37-szeres angol válogatott támadó középpályása Gary Neville-nek beszélt traumatikus gyermekkoráról, altatófüggőségéről, mentális problémáiról – melyek következtében nemrég hat hétre bevonult egy amerikai rehabilitációs intézetbe.
2023. 07. 19. 20:09
Karrierszempontból ennyire akcelerált játékosa nem volt a magyar labdarúgásnak hosszú évtizedek óta. Szoboszlai meghatározó Bundesliga-játékosként lép tovább, úgy, hogy a plafonja még (elméletileg) messze van. Ha sikerül neki a csúcshódítás, akkor azzal bizonyítja: tényleg bármeddig eljuthat egy magyar futballista.
2023. 07. 02. 17:20
A pályát is ellepte a tömeg 1923. április 28-án, a Wembley stadion első FA Kupa-döntőjén. A nap négy főhőse a két boltoni gólszerző, David Jack és Jack Smith, még inkább a szurkolókat a pázsitról leterelő George Scorey közrendőr és fehér lova, Billie volt. A biztos úrnak az angol szövetség élete végéig küldte a jegyeket a kupadöntőkre, de egyre sem ment el.
2023. 04. 28. 11:49
Graham Potter úgy érkezett meg a Chelsea-hez 2022 szeptemberében, hogy a világfutball egyik legígéretesebb edzőjének számított. Sokat várt a szintlépésre, úgy tűnt, jól megválasztotta, melyik topcsapatba kerüljön. Néhány hónappal később már arról beszélünk, talán sohasem próbálhatja ki magát újra egy nagy klubnál. Mi ment ennyire félre?
2023. 04. 09. 16:38
Gary Linekert focista-pályafutása alatt egyszer sem tiltották el, de úgy tűnt, egy tweetje miatt repül a népszerű Match of the Day című tv-műsorból. Az ügy hatalmas vihart kavart, kollégái kiálltak mellette, a műsor pedig stúdiózás és kommentár nélkül ment le. Hétfőn végül a Lineker felfüggesztése miatt sok helyről támadott BBC visszakozott, és egyezség született a felek között.
2023. 03. 13. 20:00