Úgy vett részt, és lett ötödik 1969-ben, a Mar del Plata-i nemzetközi tornán az MTK, hogy Csepelről vett kölcsön három játékost, mert az A és a B válogatott, valamint a Vasas szintén Dél-Amerikába, míg a Honvéd Ausztráliába készült.
Endrick óriás lesz, és a Real Madrid által érte fizetendő összeg is. Az első egy az előző hetek történései alapján Brazíliában kialakult konszenzus, az utóbbi szerződéses okokkal magyarázható, de a kettő között szoros az összefüggés.
A hétvégén megkezdődött a világ talán legkiegyenlítettebb bajnoksága, amely az IFFHS szerint egyúttal a földkerekség legjobb ligája is. A brazilról van szó, amelynek 52 éves történelme alatt 17 különböző klub szerezte meg a bajnoki trófeát.
Szép kis mérkőzés volt 1963. január 25-én a Palmeiras–Vasas. Djalma Santos lecsapta Bundzsák Dezsőt, Vavá bemosott Ihász Kálmánnak, Mathesz Imrét ölben kellett levinni.
Endrick 16 éves, az első futballista a Palmeiras történetében, aki U11-től a felnőttszintig minden brazil bajnoki címet megnyert, most pedig szeretné megszerezni őt a Real Madrid.
Mit fogok írni ide? Nem mindegy? Minden írás az írója, ha esetleg önmaga reciproka is a téma. Szóval, magamat fogom megírni mások történetein keresztül. Egri Viktor bemutatkozó írása a Sport24-en.
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Regisztráljatok, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.