Foci

Ember nincs, aki megmondaná, melyik csapat lesz a brazil bajnokság befutója

Gustavo Rabelo / Brazil Photo Press / AFP
Gustavo Rabelo / Brazil Photo Press / AFP
A hétvégén megkezdődött a világ talán legkiegyenlítettebb bajnoksága, amely az IFFHS szerint egyúttal a földkerekség legjobb ligája is. A brazilról van szó, amelynek 52 éves történelme alatt 17 különböző együttes szerezte meg a bajnoki trófeát.

Összehasonlításképpen: ugyanezen időszakban Franciaországban és Németországban 9-9, Olaszországban és Angliában 11-11 klub ért fel a csúcsra. A kiegyenlítettség és a kiszámíthatatlanság tehát igazolt, de hogy is ne lenne az egy olyan országban, amelyben 12 „nagycsapatról” beszélnek. Ami miatt a futball nemzetközi statisztikáival foglalkozó – olykor meglepő eredményekkel előrukkoló – IFFHS a világ legjobb bajnokságának tartja a Brasileiraót, az nem más, mint a saját kontinensén belüli dominancia. Brazil csapatok nyerték a legutóbbi négy Libertadores Kupa-döntőt, és egymás között játszották a legutóbbi hármat.

A brazil futball az ország népességéből és anyagi lehetőségeiből eredő erőfölényét ennyire még sosem juttatta érvényre, igaz, maga a labdarúgás sem szólt még soha ennyire az pénzről. A Pluri Consultoria által három és fél éve készített felmérés szerint

Dél-Amerika tíz legnagyobb bevételt produkáló csapata közül hét brazil.

Amennyiben azóta ebben jelentős változás történt, az valószínűleg az arányok további Rió felé tolódását jelentheti.

Rogerio Capela / AGIF / AFP

A brazil kluboknál megjelenő befektetőknek köszönhetően először a tehetségek fillérekért történő kiárusítása hagyott alább, majd a brazil csapatok előbb Kínából és bizonyos esetekben az arab térségből kezdték el visszacsábítani a futballistákat, aztán az európai középmezőnyben számba vehető játékosok esetében váltak konkurenciává. Egy februárban elfogadott új szabályozás – amely alapján az eddigi 5-tel szemben már 7 külföldi labdarúgó nevezhető csapatonként egy-egy találkozóra – új kaput nyit: Brazília jelentős futballistaimportőrré válhat, egyelőre „csak” a környező országok nagy ígéreteinek megszerzésével. Az edzők fele a rajtnál már külföldi: 6 portugál és 4 argentin irányít együttest a Serie A-ban.

A bajnokság ezekből is érzékelhető módon fejlődik, de a 2023-as sorozat azért is jelent más minőséget, mint az előző, mert a kieső kiscsapatok helyére négy korábbi bajnok (Cruzeiro, Vasco, Grémio, Bahia) jutott fel. Ettől függetlenül a szakértők többsége szerint most lényegesen kevesebb együttes pályázik eséllyel a bajnoki cím elhódítására, mint a korábbi években.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik