Kálnoki Kis Attila

Kálnoki Kis Attila

főmunkatárs
Sokszoros világ- és Európa-bajnok, az 1992-es barcelonai olimpián csapatban 5. helyezett öttusázó. 1996-1998 között az Újpesti Torna Egylet elnökhelyettese, azóta szerkesztő, sportújságíró. A Magyar Öttusa Szövetség főtitkári megbízatása után 2010 végén tért vissza a médiapiacra, ahol előbb elindította a sport24.hu-t, amit mindaddig főszerkesztőként irányított, amíg a lap előbb a hír24, majd 2014-ben a 24.hu alá végleg betagozódott. Igazi sportszakértő, akinek 16 éve jelennek meg a 24.hu felületén elemzései, tényfeltáró riportjai futballról, egyéni és csapatjátékokról, készít nagyinterjúkat a legnépszerűbb magyar sportolókkal. Hat éve, indulása óta házigazdája az ország egyik legnépszerűbb magyar futballal foglalkozó podcastjének, a Ziccernek. Pályája során Minőségi Sportújságírásért- és Feleki László-díjat kapott. Eddig két könyve jelent meg; 2023-ban a Szőnyi Ferenc ultratriatlon-világbajnok pályafutását feldolgozó, „The Racemachine” című kötete, míg a második, az „A Szoboszlai-sztori” 2025 októberétől az Animus Kiadó gondozásában kapható a könyvesboltokban.

A Ferencváros fantasztikus hangulatú pozsonyi mérkőzésen lépett tovább a Slovan Bratislaván, és jutott a BL-selejtezők 3. körébe. Elemzésünkben megmutatjuk min változtatott a vezetőedző, Sztanyiszlav Csercseszov a kudarccal végződő odavágóhoz képest, hol található még mindig hibapont a Fradi játékában, illetve miben kell még fejlődnie ahhoz, hogy a következő akadályt, az azeri Qarabagot is legyőzze.

2022. 07. 28. 20:34

Az NB I idei őszi idénye több meglepetést is hozott. Például a címvédő Ferencváros ugyan őszi bajnok lett, de a várakozásokkal szemben nem tudta lerázni a mezőnyt, a Kisvárda (!) szorongatja kitartóan a második helyről, a patinás Újpest pedig történelmi mélyponton heteken keresztül kieső helyen állt.

A szokatlan időpontban játszott glasgow-i EL-meccs szomorúsággal töltötte el a Ferencváros-szurkolók szívét. Nem is a Celtic hazai pályán elért 2-0-s győzelme az, amely kívánja ezt a jelzőt, hanem a játék összképe. De vajon mi lehet az oka? Elemzés.

2021. 10. 20. 15:18

Felemás eddig a magyar kupacsapatok nyári menetelése: a Fradi már biztosan ott lesz valamelyik főtáblán, a Fehérvár és a Felcsút azonban nagyot betlizett, míg az Újpest ugyan vett egy akadályt, de lényegében magyar játékosok nélkül. Buzsáky Ákossal veséztük ki kupacsapataink eddigi szereplését.

Dánia vizionárius szövetségi kapitánya szegről-végről a Covidnak – és Peter Møller új sportigazgatónak – köszönheti az állását. Az Észak-Floridai Egyetemen filozófiát hallgató, több nyelven beszélő dán edző kiválóan szót ért a médiával, de ami fontosabb, az öltözővel is, alighanem egy dán nagyvállalatot is kiválóan elvezetne.

Olvasói sztorik