Foci

Fehérvári kupakudarc: 1509 méteren focizni nagyon nem ugyanaz, mint 118 méteren

Székelyhidi Balázs / MOL FEHÉRVÁR FC
Székelyhidi Balázs / MOL FEHÉRVÁR FC

Csütörtök délután a Konferencia Liga első fordulójából az örmény Ararat FC ellen egy gyönyörű szabadrúgásgól és egy kapuskirugást követő védelmi megingás következményeként (2-0) a MOL Fehérvár FC 3-1-es összesítéssel simán kiesett.

Az újonnan létrehozott, Európa harmadik számú kupasorozatának számító Konferencia Ligában a klubvezetés és Szabics Imre vezetőedző is minden bizonnyal inkább csoportkörről álmodott, mint azonnali arculcsapásról, így finoman fogalmazva meglepetés a korai búcsú. Még akkor is, ha a felkészülés rövidre, és az Európa-bajnokságon résztvevő játékosok kényszerű távolmaradása, pihenése, későbbi munkába állása miatt keszekuszára is sikeredett.

Szabics a mérkőzést megelőzően a Molcsapat.hu oldalon azt mondta, „csak a továbbjutás fogadható el a magyar bronzérmestől”, míg a klubhonlapnak még közvetlenül a mérkőzés előtt is optimistán nyilatkozott:

Ha képesek vagyunk a tudásunk legjavát nyújtani, és nagy tempót diktálni a pályán, akkor megnyerhetjük az Ararat elleni visszavágót.

A vezetőedző közvetlenül a csütörtöki vereség után szinkronban önmagával így értékelt:

Azt terveztük, hogy többet birtokoljuk, és nagy tempóban járatjuk a labdát, de lassan játszottunk.

A futballelemzők nyilvánvalóan összeállításbeli, játékszerkezeti, netán taktikai, mentális okokat fejtegetnek most annak magyarázataként, miért járatta a Fehérvár a meccsen egyre lassabban, körülményesebben, olykor tanácstalanul a labdát, miért láttuk azt, amit Szabics végül szintén megállapított: „Elmondtam a meccs előtt is, a sikerhez százszázalékos teljesítményre lesz szükség, a határainkig kell elmennünk, ez sajnos nem történt meg”.

Más kérdés, hogy hol van ez a határ, ha a körülményeket is figyelembe vesszük. Lehet itt ugyanis egy teljesen más, a futballhoz kevésbé köthető, mégis objektív oka a tompaságnak, amely, ha fel nem is menti az edzői stábot és a játékosokat a csúfos kiesés felelőssége alól, de egyfajta magyarázatot szolgáltathat a Gyumriban látottakra.

A nagy tempóhoz ugyanis oxigén kell. Másképp: ha kevesebb oxigént szállít a szervezeted, sem a fizikai, sem a mentális teljesítőképességed határa nem ott lesz, ahova korábban vártad.

Székelyhidi Balázs / MOL FEHÉRVÁR FC

1509 méter nem 118 méter!

A Fehérvár június 12-24. között az ausztriai Bad Waltersdorfban, 291 méterrel a tengerszint felett készült a szezonra és a kupasorozatra. A csapat előtte és utána is a 118 méteren fekvő Fehérváron edzett hazai környezetben.

Ugyanakkor a június 15-i sorsolás óta nyilvánvaló, hogy miközben az Ararat FC eredetileg Jerevánban játssza a meccseit, a visszavágóra nem az örmény fővárosban (a tengerszintről érkező szervezet számára még tolerálhatóbb 990 méteren, bár az is olyan, mintha a Kékestetőn meccselnél), hanem onnan 120 km-re északra, a török-örmény határ mellett fekvő Gyumriban, 1509 méterrel a tengerszint felett kerül sor.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik