Kálnoki Kis Attila

Kálnoki Kis Attila

főmunkatárs
Sokszoros világ- és Európa-bajnok, az 1992-es barcelonai olimpián csapatban 5. helyezett öttusázó. 1996-1998 között az Újpesti Torna Egylet elnökhelyettese, azóta szerkesztő, sportújságíró. A Magyar Öttusa Szövetség főtitkári megbízatása után 2010 végén tért vissza a médiapiacra, ahol előbb elindította a sport24.hu-t, amit mindaddig főszerkesztőként irányított, amíg a lap előbb a hír24, majd 2014-ben a 24.hu alá végleg betagozódott. Igazi sportszakértő, akinek 16 éve jelennek meg a 24.hu felületén elemzései, tényfeltáró riportjai futballról, egyéni és csapatjátékokról, készít nagyinterjúkat a legnépszerűbb magyar sportolókkal. Hat éve, indulása óta házigazdája az ország egyik legnépszerűbb magyar futballal foglalkozó podcastjének, a Ziccernek. Pályája során Minőségi Sportújságírásért- és Feleki László-díjat kapott. Eddig két könyve jelent meg; 2023-ban a Szőnyi Ferenc ultratriatlon-világbajnok pályafutását feldolgozó, „The Racemachine” című kötete, míg a második, az „A Szoboszlai-sztori” 2025 októberétől az Animus Kiadó gondozásában kapható a könyvesboltokban.

Ha nem focizol, rajtavesztesz – ez az Eb-nyolcaddöntők utolsó előtti versenynapjának tanulsága, ahol 14(!) gól mellett két hosszabbítást, tizenegyespárbajt és nevetséges kapusbakit is láthatott a közönség.

Rendhagyó mérkőzéshez rendhagyó podcast dukál: egy eseményen, két részletben vettük fel az Ajtó-ablak Ziccer legutóbbi adását, így követtük végig a krimibe illő német-magyar Eb-meccset, amelynek volt olyan szakasza is, hogy a halálcsoport második helyén állt válogatottunk. Leon Goretzka góljával végül megmenekült a 2014-es világbajnok, és bár számunkra kissé vegyesek még az érzések, azt nyugodtan kijelenthetjük: van csapatunk.

Miközben a labdarúgó-Európa-bajnokság első csoportkörének mérkőzéseire többségében a visszafogott jelzőt lehet ráaggatni, addig a második forduló első napján mindhárom mérkőzés remek iramot, számos helyzetet és hat gólt hozott. Az olaszok elsőként jutottak tovább a kieséses szakaszba.

2021. 06. 17. 07:13
Olvasói sztorik