Foci

Fáradt erőművésznek tűnt, holtponton a Fradi

Robert Perry / MTI / EPA
Robert Perry / MTI / EPA

A glasgow-i klímakonferencia miatt csütörtökről kedd kora délutánra előrehozott Európa Liga csoportkörös mérkőzés szomorú véget ért a Ferencváros-szurkolók számára. Nem is a Celtic hazai pályán elért 2-0-s győzelme az, amely kívánja ezt a jelzőt, hanem a játék összképe, különösen a Fradi második félidőben mutatott teljesítménye. De vajon mi lehet az oka annak, hogy

  • Peter Stöger csapata mintha fáradt, fásult lenne,
  • és a meccs végére eddig szokatlan módon annyira szétesett, hogy Dibusz Dénes örülhetett, hogy nem négyszer, ötször, csak kétszer kellett a háta mögé nyúlnia,
  • míg az eddigi húzóember, gólfelelős Tokmac hetek óta árnyéka önmagának?

Mi történt Glasgow-ban?

Az osztrák edző az Európa Liga-csoportkör harmadik meccsén szakított az eddig alkalmazott, és ha eredmény tekintetében nem is, de játékképben működőnek tűnő felállásán. A Ferencváros a Leverkusen (1-2 – első kép), majd a Betis (1-3 – második kép) ellen is három belső védővel állt fel, védekezésben mindkét ellenfelével szemben ötvédős vonalat húzott a kapuja elé. Tette ezt úgy, hogy labdaszerzések alkalmával a két szélsővédő aktívan fellépett a középpályára, és segítette a támadásokat.

Az első két EL-mérkőzésen az alábbi átlagos játékospozíció rajzolódott ki:

A Leverkusen ellen:

Dibusz Dénes (90) – Henry Wingo (31), Miha Blazic (25), Samy Mmaee (3),  Eldar Civic (17), Olekszandr Zubkov (11), – Vécsei Bálint (19), Stjepan Loncar (44), Kristoffer Zachariassen (16) – Tokmac Nguen (10),  Ryan Mmaee (8). Forrás: whoscored.com

A Betis ellen:

Dibusz Dénes (90) – Henry Wingo (31), Miha Blazic (25), Samy Mmaee (3), Botka Endre (21 ), Eldar Civic (17) – Vécsei Bálint (19), Aissa Laidouni (93), Kristoffer Zachariassen (16) –   Ryan Mmaee (8), Myrto Uzuni (77). Forrás: whoscored.com

Ennek ellenére alighanem azért váltott az NB I-ben megszokott négyvédős rendszerre Stöger, mert a Celtic Parkban érezte leginkább a győzelem lehetőségét – hovatovább a tavaszi szereplés, a Konferencia Liga egyenes kiesése szakaszába jutás miatt tán kényszerét is –, de lehet, csak taktikai okokból küldte a Fradit pályára a skótok 4-2-3-1-es felállását tükrözve az alábbi kezdővel:

Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Blazic, Civic – Vécsei, Laidouni (Loncar, 66.) – Tokmac (Mak, 83.),  Zachariassen (Somália, 66.), Uzuni – R. Mmaee.

Eleinte úgy tűnt, a váltással sikerült meglepnie Ange Postecoglou edzőt, hiszen a magyar bajnok kifejezetten jól kezdett, helyzeteket dolgozott ki az első 20 percben. És bizony, ha a harmadikban – miután Uzuni a jobb szélen alaposan megforgatta a balhátvéd Montgomeryt, majd remekül centerezett – Ryan Mmaee a védője szorításában pontosabban eltalálja a labdát, akár vezethetett is volna a Fradi.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik