Foci

Fejlődést mutat a Fradi, de ezen a szinten még ez is kevés

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Egyre inkább látszik Peter Stöger keze munkája a Ferencváros játékán, ami élvezhetőbb focit eredményez, de ez egyelőre még nem párosul több góllal és győzelemmel az Európa Liga csoportkörében. A Fradi-Betis meccs elemzése.

A Leverkusenben elszenvedett 2-1-es vereség után csütörtök este a spanyol Real Betisszel csapott össze a Ferencváros az Európa Liga csoportkörének második fordulójában. Németországban sem Laidouni, sem Botka nem léphetett pályára, így kényszerből  Civic került harmadik belső védőként bal oldalra, míg Zubkov védte a bal szárnyat, hiszen Peter Stöger nyilván taktikai okokból az NB I-ben megszokott négyvédős rendszer helyett védekezésben 5-3-2, míg támadásban 3-5-2-es felállásban küldte pályára csapatát.

Ezúttal azonban már Botka és Laidouni is rendelkezésre állt, így az FTC talán a pillanatnyi legerősebb tizenegyével várta a kezdősípszót, és e megállapítást az sem cáfolja, hogy Tokmac helyett az utóbbi mérkőzéseken pazar formát mutató Uzuni kezdett ezúttal.

A Real Betis jelenleg a 7. helyen áll hazája bajnokságában, de csak két pontra van a dobogótól. A La Ligában kifejezetten magasra tolt és agresszív presszingből kikényszerített labdaszerzések után próbálja rendezetlen védelem ellen támadni a kaput, a játékstílusból adódóan átlagban 6,1 passzt enged, míg el nem veszi ellenfelétől a labdát. Ugyanakkor a több nemzet válogatott játékosát felsorakoztató kerete tökéletesen visszaadja a spanyol futballfilozófia alapelvárását: a tökéletes technikai tudást, a rendkívüli labdabiztosságot Így képes türelmes, pontos passzolgatás után gyors ritmusváltással is feltörni ellenfelei védelmét.

Manuel Pellegrini mindehhez általában a 4-2-3-1-es felállást használja. A Betis bő és erős kerete lehetőséget adott a 68 éves chilei edzőnek arra is, hogy a hétvégi, Villarreal elleni bajnoki előtt ezúttal több olyan játékosát is bevesse, akik az utóbbi hetekben kevesebbet játékpercet kaptak. Csütörtök este a múlt vasárnapi, Getafe elleni győztes (2-0) találkozóhoz képest ezúttal Claudio Bravo helyett Rui Silva állt a kapuba. Előtte a Bellerin-Pezzalla-Gonzalez-Miranda négyesből a Montoya-Pezzella-Bartra-Moreno kvartett húzta meg a védővonalat, míg a középpályán William Carvalho helyett Akouokou – inkább hatos pozícióban – és Guido Rodriguez helyett Guardado – klasszikus nyolcasként – felelt a labdakihozatalokért és a kapcsolatért az inkább támadó felfogású Rodri, Fekir, Joaquín trió, illetve a középcsatár, Iglesias közt. Mivel e támadószekcióban is csak Fekir lépett pályára a múlt hétvégén,

Pellegrini összesen kilenc helyen változtatott csapatán a Ferencváros ellen.

A meccs

Az első félidőben azt talán némi meglepetéssel tapasztalhattuk, hogy a Betis nem olyan elánnal, főképp nem olyan magasan erőltette a letámadást, mint szokta. Ennek két oka lehet.

  • A pozitív megközelítés: Pellegriniben mély nyomot hagyott a Leverkusenben szerzett gyors kontragól a Fraditól, ezért óvatosságra intette labdarúgóit.
  • A reálisabb: a 41. évét taposó sevillai ikon, Joaquín, és a 165-szörös mexikói válogatott, de már szintén nem fiatal, 36 éves Guardado pályára vezénylésével meg sem próbálta a komoly sprintmennyiséget igénylő, ezért rendkívül fárasztó magaspresszinget, így az átlagosnál alacsonyabb fordulatszámon pörögtek játékosai.
LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik