Hetvenöt éve a Vasas–Újpest rangadón játszott Lóránt Gyula, majd a piros-kékek védőjét és Egresi Bélát, a lilák csatárát – a ferencvárosi Kéri Károllyal és Mészáros Józseffel együtt – rövidesen internálták „disszidálási” kísérlet miatt.
Vittorio Pozzo, az olasz válogatottat kétszer is világbajnoki címhez segítő szakvezető „korszakalkotó eseménynek” nevezte a ma hetvenéves 6-3-at. Annak pedig harminc esztendeje, hogy november 25-ét A magyar labdarúgás napjává nyilvánították.
A Magyarország–NSZK atlétikai viadal miatt délelőtt tíztől rendezték 1957 őszén a Népstadionban az MTK–Újpest, FTC–Vasas kettős rangadót. A dupla programot 80 ezren tekintették meg.
Éppen hetven éve, az 1952-es nyári játékokon a labdarúgásban megszületett az Aranycsapat. Függetlenül attól, hogy a futball korabeli etalonjának korántsem a világ legjobbjait kellett legyőznie.
Illovszky Rudolf 85 százalékos teljesítményt nyújtott szövetségi kapitányként 1966-ban és 1967-ben, ám a sporthivatal igényes korifeusának nem felelt meg... Számba vettük a magyar válogatott legsikeresebb szakvezetőit.
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Regisztráljatok, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.