Bár jelenleg a Brentford nincsen a legjobb formában, a csapat mögött lévő sztori és klubmodell mindenképpen megér egy kitekintést, ahogy az is, merre tarthat ez a projekt a jövőben.
Ivan Toney, a Brentford csatára az angol élvonalban még sohasem hibázott büntetőt, ahogyan előtte a Championshipben is 9/9-es mutatóval büszkélkedhetett. Most viszont alighanem eltiltás vár rá – fogadási visszaélés miatt.
Nem pénzért vásárolta a sikert a Brentford, amely több mint hetven év után játszhat újra az angol első osztályban, és először, amióta azt Premier League-nek hívják.
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.