Foci sport24

Eltiltásra és nagy klubra vár a tizenegyesrúgás brentfordi királya

Richard Heathcote / Getty Images
Richard Heathcote / Getty Images
Ugyan bármelyik napon eltilthatja őt a szövetség, Ivan Toney töretlenül, hétről-hétre az angol bajnokság egyik legkiemelkedőbb csatárteljesítményét nyújtja. Az a koncentráltság, higgadtság és lelkierő, amellyel a külső tényezők ellenére dolgozik és halad előre, abban is előnyére válik, amiben a sportág jelenlegi legnagyobbjai közé tartozik. Így a körülmények ellenére sem meglepő, hogy bekerült az angol válogatott keretébe is.

Három csapat veszített kevesebb mérkőzést idén a Brentfordnál: a bajnoki versenyfutást vezető Arsenal, a szintén végső győzelemre esélyes Manchester City és a Bajnokok Ligája-helyre pályázó Newcastle United. A tavaly feljutó csapat jelenleg nyolcadik, és bár elég irreálisnak tűnik, hogy odaérjen bármelyik európai kupaindulást jelentő pozícióba, már az is elképesztő, hogy a pontszámát tekintve nincs messze ettől.

Azon túl, hogy a Brentford a Premier League – és talán a világfutball – egyik legjobban felépített egyesülete rendkívül részletes, tényekre és adatokra alapozó kiválasztással és átigazolási politikával, ez az eredmény nagyon nagy részben köszönhető a csapat csatárának, Ivan Toney-nak.

Az angol támadó harmadik a liga góllövőlistáján 16 találattal – teljesítménye tökéletesen megérdemelt. A bajnokság harmadik legmagasabb várható gólszámát termelte, emellett – ahhoz képest, hogy a csapata kifejezetten hajlamos átadni az irányítást az ellenfeleknek – lövésekben és kapura tartó kísérletekben is a top 10-be tartozik. Ami pedig esetében talán még fontosabb: a második legtöbb tizenegyest próbálhatta meg ebben az évadban a kapuba juttatni, és minden alkalommal meg is tette ezt. Mi több: az angol élvonalban még sohasem hibázott büntetőt, ahogyan előtte a Championshipben is 9/9-es mutatóval büszkélkedhetett 2020/21-ben!

Annyira jó ebben a műfajban, hogy fogadni lehetne a végkimenetelre, ha odaáll a tizenegyespontra…

Ivan Toney büntetőből szerzi második gólját a londoni Gtech Community Stadionban 2022. október 14-én.

Fej felett lebegő eltiltás

Toney karrierjének igen fényes pontján áll, miközben élete egyik legnagyobb problémájával kénytelen szembenézni hónapok óta. A múlt év novemberében indított ellene eljárást az angol szövetség – fogadási visszaélés miatt. A szervezet úgy találta, 2017 februárja és 2021 januárja között Toney 262 különböző esetben szegte meg a szabályzatukat.

Profi labdarúgó ugyanis nem fogadhat, nem adhat fogadási tanácsokat és nem szolgálhat olyan belső információval, amely segítené egy-egy fogadás sikeres végkimenetelét.

Ez a magas szám nagyon komoly vád. Bár hasonló ügy időről-időre előbújik – akár a legmagasabb szinten is –, ilyen volumenben meglehetősen ritka.

A hírek szerint Toney végig együttműködött az eljárás és a nyomozás során, nem fellebbez, a vádpontok bizonyos pontjaiban beismerte bűnösségét. Nem is annyira régen, 2021-ben a most a Newcastle-ban szereplő Kieran Trippier egy barátjának adott tippért tíz hétig kényszerült a partvonalra, és büntetést fizetett. A korábban a Liverpoolban remeklő Daniel Sturridge szintén egy tipp miatt négyhónapos eltiltást kapott. A 2000-es évek angol futballjának fenegyerekét, Joey Bartont 1260 vádpontban találták bűnösnek, és 18 hónapra ítélték, amit aztán 13-ra tudott csökkenteni fellebbezését követően.

Ha ezekből a példákból indulunk ki, a Brentford jó néhány hónapra elköszönhet majd a kulcsjátékosától. A hírek szerint fél évről van szó: legalábbis ezt szellőztette meg a sajtóba a közelmúltban, persze Toney tiltakozását és ellenérzését kiváltva. Hiszen az eljárás természetesen titkos és bizalmas. Lenne.

Az angol válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate mindenesetre a pályán nyújtott teljesítményt nézte. Beválogatotta ugyanis csapata soron következő két mérkőzésére, az olaszok és az ukránok elleni Eb-selejtezőre.

Nem volt még tárgyalása, így ítélet sincs ellene, így nem tudom, mi alapján ne kellett volna behívnom.

Paul Harding / Getty Images Simon Hooper játékvezető, Ivan Toney-val (Brentford) és Joachim Andersennel (Crystal Palace).

A legrosszabbkor

Az elkerülhetetlennek tűnő kényszerpihenő a lehető legrosszabb időpontban jöhet. Tavaly, a Brentford feljutása után a támadó jó, de nem kiemelkedő szezont futott – szemben a mostanival. Minden, amit korábban alacsonyabb osztályokban mutatott, elkezdett működni, márpedig, ha ez hétről-hétre megtörténik a Premier League-ben, akkor Toney valószínűleg bárhol képes lenne rá. Tökéletesen időszerű – 26 éves, ereje, pályafutása csúcsán van – és logikus lenne, ha a nyáron szintet lépne, vagyis egy topcsapatban folytatná. Ha nem lebegne a feje fölött az eltiltás.

Sport24 - Előfizetés logó
Kedves Olvasónk!
A cikk elolvasása regisztrációhoz kötött.
Sport24 - Előfizetés logó
Regisztrálj, és tarts velünk!
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
A Sport24 cikkei átmenetileg előfizetés nélkül, regisztrációval elérhetőek.
Magyarország legjobb focis tartalmai továbbra is a Sport24-en olvashatók, próbáld ki most!
Olvasói sztorik