A Chelsea elvesztette a Ligakupa-döntőt, a keselyűk már köröznek. A Daily Mail pletykái között felröppent a híresztelés, hogy lehet: Mauricio Pochettino napjai meg vannak számlálva a kispadon. A bulvárlapnak azért nem feltétlenül kell hinni,
az viszont nem lenne meglepő, ha a vezetőség elégedetlen volna a dolgok alakulásával. Tegyük hozzá: a tulajdonos Todd Boehly radikális keretátalakító ötletei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Chelsea a bajnokság 11. helyén áll, és idényét már csak azzal mentheti meg, ha végigmenetel az FA Kupában – a következő ellenfél a másodosztály második helyén álló Leeds United lesz.
Szóval, a Chelsea elvesztette a Ligakupa-döntőt. Ebben szégyen nincs, még akkor sem, ha az ellenfél a sérülésektől megtizedelt, a hosszabbításban a sok fiatal (Jarell Quansah, James McConnell, Bobby Clark, Jayden Danns) miatt inkább B-csapatra emlékeztető Liverpool volt. Mert még a messze nem a legjobb összeállításában játszó Liverpoolnak is van egy nagy előnye: pontosan tudja, milyen úton jár, mit játszik, mit és hogyan akar elérni. Ez az idény végén távozó Jürgen Klopp munkájának gyümölcse – nem véletlenül volt a német mester nagyon boldog a Ligakupa-siker miatt –, és a koncepció hasonló letisztultsága hiányzik a Chelsea építkezési projektjéből. Bár időnként akadnak biztató jelek – a Manchester City elleni játék és teljesítmény például azt mutatta, amivé a Chelsea válni szeretne –, de ez nem változtat a tényen, hogy ez a csapat a mostani formájában még nem tudja felvenni a versenyt az elittel.
Ez azért probléma egy fontmilliárdos nagyságrendű bevásárlókörút után, főleg egy sikerekhez szokott szurkolótábornak. Roman Abramovics hatalomátvétele (2003 nyara) óta a Chelsea-nek nem volt egymást követő két, trófea nélkül zárt idénye. Most – hacsak nem sikerül megnyerni az FA Kupát – lesz. Ha az együttesnek nem sikerül előrelépnie a Premier League tabelláján (jelenleg 9 pontra van a még európai kupára feljogosító helyen álló Manchester United), akkor egymás után a második szezonban marad le a kontinentális porondról, és annak bevételeiről. Még szerencse, hogy a felduzzasztott létszámú, 2025-ös klubvilágbajnokságon a 2021-es BL-győzelem jogán indulhat a Chelsea, és legalább ebből a küzdelemsorozatból megtömheti a klubkasszát. Az már nagyon kellemetlen lenne, ha nem sikerülne előrelépni a bajnokság alsóházából – amennyiben a Chelsea marad 11., akkor a ’90-es évek közepe óta legrosszabb évadait jegyezheti fel.
Mint említettük,
Tavaly két cikkben is foglalkoztunk a Chelsea átalakulásával – az elsőben a játékospiaci tevékenységet és a keretátalakítást elemeztük, a másodikban Graham Potter menesztése és Boehly munkálkodása volt a fókuszban. „Őrület, amit a Chelsea csinál, de van-e benne rendszer?” – kérdeztük az elsőben. „A lehetetlen meló” – állapítottuk meg a másodikban. Egy évvel később még mindig inkább sorakoznak a kérdőjelek, pedig azért valaminek körvonalazódnia kellene. Valamin nem egy kupaszereplés nélkül maradó középcsapatot értünk…
A Boehly-érában a Chelsea egy teljes keretnyi, 27 játékosért fizetett átigazolási vagy kölcsönvételi díjat – összesen több mint egymilliárd eurót. Ennek nagy részét viszonylag rutintalan, kiemelkedő potenciálúnak tartott futballistákra adta ki a klub, amely rendkívül hosszú távú szerződéseket kötött a kiszemeltekkel.
Ez tényleg futballmenedzser-játék élőben, all-in bemondása a potenciálra. Ilyennel még senki sem próbálkozott (ekkora tétben játszva egészen biztos, hogy nem), és az egymást követő edzőknek pokoli nehéz dolguk van: le kell vezényelniük egy teljes keretcserét, közben pedig muszáj lenne eredményeket elérniük, mert
A helyzet hasonló a Manchester Unitedéhez: türelem kellene, hogy legyenek eredmények, de eredmények kellenének ahhoz, hogy legyen türelem. Ebbe belebukott Potter, és könnyen belebukhat Pochettino is. Úgy kellene felépíteni valamit, hogy összeszokottságról nem beszélhetünk, a szurkolótábor és a média türelme véges, a hosszabb távú sikertelenség pedig egy szuperklub esetében – pláne az óriási költekezés fényében – megbocsáthatatlan. Ha a Chelsea a kupából is kiesik, a vezetőségnek minden oka meglenne Pochettino menesztésére, ám a vezetőség a jelenlegi helyzet fő előidézője.
