Megejtő Testvériség: BLASZ I-es kupacsapat volt a legjobb négy között

A Testvériség a Budapest-bajnokság első osztályában játszott, ehhez képest a Magyar Népköztársasági Kupából kiejtette az NB III-as Kőbányai Tűzállót, majd az ugyancsak Kőbányai – de NB II-es – Lombikot. Nem mondható, hogy a Landler Jenő Járműjavító csapatára egy csapásra felfigyelt az ország, ám az azért már feltűnést keltett, hogy NB I B-sek ellen is folytatódott a „Tesi” veretlenségi sorozata: a Ganz-MÁVAG, majd a listavezető – és utóbb az élvonalba felkerülő – Salgótarján ellen egyaránt továbbjutást érő 0-0-t harcolt ki a pestújhelyi együttes.

Kapcsolódó

Iváncsai csoda, mádi őrület, thriller Bélapátfalván: az MK-történet legnagyobb óriásölései

A labdarúgó Magyar Kupa történelmének talán legnagyobb szenzációja volt az NB III-as Iváncsa szerdai, FTC elleni 3–2-es sikere. Az MK történetében volt jó néhány óriásölés; a legnagyobb meglepetések között válogattunk.

Ezzel már a legjobb 16 közé került Jávor Béla edző garnitúrája, és a nyolcaddöntőre viszonylag szerencsés sorsolást kapott, mert a megyei első osztályú Kiskunfélegyházához kellett utaznia. Szoros meccs volt, amelynek 77. percében Illyés a fővárosiaknak szerzett vezetést, majd közvetlenül a lefújás előtt Bosnyák eldöntött mindent (2-0).

Jöhetett a Vasas.

„Kissé” másként festett a helyzet, mint 1947-ben. Jávor szakvezető felidézte: „Tizenhét évvel ezelőtt az NB I-ben találkoztunk legutóbb a Vasassal. Csak nézője lehettem annak a mérkőzésnek, mert sérült voltam, Tarr József játszott helyettem középcsatárt. A piros-kékek csupán keserves küzdelemben tudtak győzni 1-0-ra. A gólt Szilágyi I rúgta.”

A hatvannégyes kupaküzdelmeket a Veszprémi Vasas elleni 11-1-gyel kezdték az angyalföldiek, aztán megint Veszprémbe utaztak, és megizzadtak nagyon. Fajd, a helyi Haladás Petőfi jobbszélsője gyorsan két gólt szerzett az Eb-bronzérmes Sárosi mellől, és a favoritnak meg kellett szenvednie még az egyenlítésért is. Nell Lajos 11-esből szépített, Machos Ferenc előbb akcióból egalizált, majd szabadrúgásból fordított, a pecsétet pedig Mathesz Imre ütötte rá a nehezen kivívott angyalföldi győzelemre (4-2).

Jóval simább piros-kék sikerek következtek – Nyirád 4-1, Erzsébeti Spartacus 6-0, Oroszlány 3-1 –, és a tizenharmadik kerületiek úgy indultak a Testvériség-pályára, hogy gyakorlatilag az elődöntőben vannak. Látszólag nem értékelték túl lehetőségeiket: kilenc olyan labdarúgóval vonultak fel, aki 1961-ben és 1962-ben bajnoki címet nyert; tizeneggyel, aki 1965-ben aranyérmet érdemelt ki az NB I-ben; és tízzel, aki 1966-ban a veretlen bajnokcsapat tagja volt.

Az összeállítás így festett: Varga – Ihász, Mészöly, Berendy, Sárosi – Mathesz, Fister – Pál II, Machos, Puskás Lajos, Farkas.

E játékosok közül csak a nemrégiben elhunyt Varga László kapus nem volt válogatott. Ihász, Mészöly, Sárosi és Farkas már az 1962-es világbajnokságon is kinn járt, majd Eb-bronzérmet nyert 1964-ben, hogy aztán Mészöly, Mathesz, Farkas az 1966-os vb-n is szerepeljen (mindhárom játszott a brazilok elleni fenomenális 3-1-en). A benevezett, de itthon hagyott Ihászt a World Cup negyeddöntője előtt Angliába rendelte Baróti Lajos szövetségi kapitány, aztán nem játszatta Sunderlandben a szovjet csapat ellen (1-2).

A Törökőr mögött a BLASZ I. második helyén álló Testvériség keretében ezzel szemben zéró extraklasszis mutatkozott,

a pestújhelyiek – a kapuban Székely I, a mezőnyben Balla, Bosnyák, Darlaczi, Dinnyés, Dorozsmai, Halász, Illyés, Kmetykó, Kovács, Rónai I, Rónai II, Sas, Székely II, Tar, Vilmányi, Zsiglai – mégis hősökké váltak, mert a csatárként és szakosztályvezetőként is foglalkoztatott Balla Gyula fejesével 1-0-ra nyertek. Örömmámorban úszó szurkolóik először a ragyogóan védő Székelyt kapták fel, aztán a középhátvéd Halász és a korelnök – harminckét éves – Balla is a pázsiton ünneplő drukkerek vállán utazott.

„Még a legmerészebb álmainkban sem szerepelt a négy közé jutás” – dadogta Jávor tréner.

Az elődöntőben a Honvéd volt az ellenfél, és nagyon vigyázott, nehogy úgy járjon, mint a Vasas. Tóth Kálmán bevágott két gólt Székely kapusnak, s a kettő között Rónai II is nehezítette a háló őrének helyzetét: öngólt rúgott (0-3). Mire fivére, Rónai I hátba vágta, de nem biztatóan, hanem úgy, mint aki azt kérdezi: „Tesó, mit csináltál?!”

Így is minden idők szenzációja a Testvériség négy közé jutása a magyar futball kiemelkedő esztendeinek egyikében.

A másik elődöntő is nagy szám volt. Győrött – nyolcezer néző előtt – 0-0-val zárult az ETO–Ferencváros mérkőzés, ám

sem Farkas István játékvezető, sem Jeny Rudolf, a találkozó ellenőre nem tudta, mi van döntetlen esetén.

(Jeny a magyar futball jelentős alakja, a Kispest, majd az MTK 21-szeres válogatott futballistája volt, aki edzőként az Atletico Madridot, a lisszaboni Sportingot, a Vasast vagy éppen a Győri ETO-t is irányította.)

A kilencven percet háromnegyedórás kényszerszünet követte.

Végül Lang János, aki 1952 és 1965 között ügyvezető elnökként dirigálta az ETO-t, megjelent egy szövetségi átirattal, amelyben az állt: „Ha a rendes játékidő döntetlennel végződik, hosszabbításnak kell következnie. Amennyiben a ráadás végén is döntetlenre áll a mérkőzés, akkor a két sportkör képviselőjének jelenlétében sorsolás dönti el a továbbjutást.”

Lang a harmincas években az első profi labdarúgó volt Győrben, ahol 1935-ben vegyes boltot nyitott. Üzletét 1952-ig, az államosításig működtette, ám már 1945-től az ETO labdarúgó-szakosztályának elnökeként tevékenykedett, boltja elvesztésekor ebből a pozícióból avanzsált klubelnökké. Sportköri tevékenységének befejeztével az Állami Biztosító mosonmagyaróvári fiókvezetőjeként, majd 1971-től az IBUSZ győri kirendeltségének utazásszervezőjeként dolgozott.

Miután feloldotta a gordiuszi csomót, újabb probléma keletkezett, mert szürkület telepedett a pályára. Géczi István, az FTC kapusa nyomta is Farkasnak:

Bíró sporttárs, nem látok!

Juhász István pedig azt hitte, tényleg minden ködbe vész, és beletalpalt Máté Jánosba. A sasszemű játékvezető azonban kiszúrta a szabálytalanságot, majd kiállította a „Jucinak” becézett játékost.

A létszámelőny helyzetbe hozta a Győrt, s a kisalföldi csapat Győrfi László két megmozdulása nyomán meg is nyerte a meccset (2-0). A csatár aztán gúnyolni kezdte Varga Zoltánt, mire Farkas őt is leküldte a pályáról.

Majd a 117. percben a teljes sötétség miatt lefújta a mérkőzést. Az FTC óvott, ám az MLSZ elnöksége a pályán elért eredménnyel igazolta a mérkőzést.

Hegyi Gyula, a szövetség legfőbb elöljárója egyúttal védte a mundér becsületét. „A Magyar Népköztársasági Kupa elődöntői előtt tizenhat nappal a négy érdekelt egyesület és a Játékvezetői Testület megkapta az MLSZ külön levelét, amelyben pontos tájékoztatást adtunk a mérkőzések lebonyolítási rendjéről – nyilatkozta. – Érthetetlen tehát, hogy a klubok vezetői és Farkas játékvezető tanácstalanok voltak, holott azonnal meg lehetett volna kezdeni a kétszer tizenöt perces hosszabbítást.”

A döntőt 1964. november 7-én a Népstadionban – alig 9778 néző előtt, Komora Imre góljával – a Honvéd nyerte 1-0-ra. A harmadik helyért is játszottak, mégpedig a Hungária körúton, ahol az FTC – négyezer szurkoló jelenlétében – 6-1-re győzött az óriássá emelkedő kis Testvériség ellen.

Abban az évadban a Ferencváros elhódította a Vásárvárosok Kupáját, míg a Győr a legjobb négy közé jutott a BEK-ben.

Kis túlzással: Európában az ETO volt a Testvériség.