Foci

Faék egyszerűségű klasszis – mit tud a tucatnyi klub által kergetett Vlahovic?

Filippo MONTEFORTE / AFP
Filippo MONTEFORTE / AFP
Az átigazolási guru, Fabrizio Romano nonstop róla posztol, míg a Fiorentinával előadott szerződéshosszabbítási kötéltáncuk jóféle szappanoperaként hónapok óta beszédtémát szolgáltat. Dusan Vlahovic neve úton-útfélen szembe jön, pedig egy közepesen ismert szerb focistáról beszélünk, aki egy olasz középcsapatban rúgja a gólokat. Annak járunk utána, hogy csupán egy újabb felülteljesítő tucatcsatár árát próbálják felverni, vagy valóban megérdemli ezt a szenzációt.

Dusan Vlahovic december 19-én, a Sassuolo ellen a 33. bajnoki gólját is megszerezte 2021-ben, amivel beállította Cristiano Ronaldo rekordját – kettejüknél az olasz élvonalban még senki sem talált be többször egy naptári éven belül. A Hellas Veronával szemben még arra is adódott volna alkalom, hogy megdöntse a csúcsot, ám ott végül csöndes maradt. Ennél kizárólag a futball legszorosabb értelemben vett elitje, a világ legnagyobb sztárjai (Robert Lewandowski, Lionel Messi, Erling Haaland, Mohamed Szalah, Karim Benzema) tudtak jobbat idén.

Bár jelenlegi kenyéradója, a Fiorentina mindent megtett a 2023-ig szóló szerződésének meghosszabbítása érdekében, ez egyelőre nem sikerült, és nem nehéz megtippelni, hogy annak a kegyéért, aki folyamatosan a fenti nevekkel kerül egy platformra, valóságos tülekedés fog kialakulni. Arsenal, Manchester City, Manchester United, Tottenham, Juventus – gyakorlatilag a teljes európai elitet szóba hozták már vele egy-egy átigazolási pletyka keretein belül. Hogy ezeknek mekkora a valóságtartalma és melyik együttes reális célállomás, senki sem tudhatja. Annak viszont könnyűszerrel utána járhatunk, hogy pontosan milyen labdarúgó is ez a balkáni srác és minek köszönhető a páratlan góltermelése.

Kapcsolódó
Ha lenne ma jugoszláv válogatott, a világ legjobbjai közé tartozna
Kiss Tibor Noé összeállította a jelenkor képzeletbeli jugoszláv futballválogatottját. Erős csapat lett.

Felfújt lufi, vagy a jövő aranycipőse?

Nagyon furcsán alakult Vlahovic karrierje. Az OFK Beograd színeiben már 15 évesen bemutatkozott a szerb első osztályban – ám a tehetség korai jelei ellenére nagyon nehézkes esztendők következtek. Mind odahaza, mind az Olaszországba igazolás után akadozott a fejlődése és úgy tűnt, nem nagyon képes átlépni az árnyékát. Egy évbe tellett, mire először betalált a Serie A-ban és 12 hónappal ezelőtt még a firenzei kezdőcsapatból is ki-be járkált. A legnagyobb erényei nagyon korán megmutatkoztak, csakhogy egy ideig nem tudta őket kellőképpen kidomborítani.

Hogy az ő fejében és testében pontosan mi kattant át, mitől kezdett el ennyire stimmelni minden, egyelőre titok maradt.

Az mindazonáltal nyilvánvaló, hogy a Fiorentina megtalálta, hogyan lehet kihozni belőle a maximumot – és ez a világ legolaszosabb nevével rendelkező, fényes jövő előtt álló Vincenzo Italiano edzősködése alatt még hangsúlyosabban igaz.

Sport24 - Előfizetés logó
Kedves Olvasónk!
A cikk elolvasása regisztrációhoz kötött.
Sport24 - Előfizetés logó
Regisztrálj, és tarts velünk!
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
A Sport24 cikkei átmenetileg előfizetés nélkül, regisztrációval elérhetőek.
Magyarország legjobb focis tartalmai továbbra is a Sport24-en olvashatók, próbáld ki most!
Olvasói sztorik