Morognak Újpesten, morognak Kispesten, morognak az MTK-nál, morognak a DVSC-nél, morognak Fehérváron, az őszi első Ferencváros pedig edzőváltással demonstrálta: az EL-csoportkörös szereplés és a harc a bajnoki elsőségért még nem ment meg egy szakvezetőt. Az NB I-es klubok felénél erőteljes frusztrációt lehet érezni, s ahol nem, ott vagy tisztában vannak azzal, hogy a középmezőnybeli helyezés a jelenlegi lehetőségek maximalizálása (ZTE, Paks), vagy nincs olyan élvonalbeli múlt, ami miatt magasak lennének a szurkolók elvárásai (Gyirmót, Mezőkövesd, Puskás Akadémia, Kisvárda).
A NER-korszak tizenkét csapatos NB I-e – a jelenséggel ebben az írásunkban foglalkoztunk bővebben – sajátos buborékban létezik. Európai szinten is extrém ritkaság, hogy az élvonalbeli csapatok harmadát olyan kisvárosok és községek adják, amelyek nem szerepelnek az ország 50 legnagyobb települése között; a tizenkettőből öt csapat (PAFC, Gyirmót, Mezőkövesd, Paks, Kisvárda) nem gyűjtött „történelmi” vagy regionális szurkolótábort, legfeljebb a lokálpatriótákra vagy a klubhoz más okokból kötődőkre számíthat. Ez mind a hangulathoz (hangulattalansághoz), mind a bajnokságot körüllengő fásultsághoz hozzájárul.
A megyeszékhelyek többségének a csapata az NB II-ben játszik, a fővárosi nagyok az FTC kivételével szakmai válságban vergődnek. Eközben az állami támogatásnak köszönhetően az infrastruktúra kiemelkedően jó, az NB I csapatai minden korábbinál jobb légiósokat tudnak megfizetni. Piaci alapon sosem jöhetett volna létre a mostanihoz hasonló NB I, de itt tegyük hozzá: a magyar labdarúgás történetében piaci alapon sosem sikerült (jól) megélni. Az, hogy a háttérből valamilyen entitás (mecénás, helyi fontos ember hatalom közeli kapcsolatokkal, vállalat, szakszervezet, állami szerv stb.) fogja a klubok kezét, hozzátartozik a magyar futballmúlthoz és a jelenhez is.
Évtizedek óta nem látott anyagi biztonságban és sosem látott minőségű infrastruktúrával a hátuk mögött készülhetnek a klubok, a produktum viszont nem villanyozza fel a szurkolókat. Az őszi szezon átlag nézőszáma a magyarfutball.hu statisztikái szerint 2544. Csak teljes bajnokságokkal tudjuk ezt az adatot összevetni, de
Az elmúlt bő évtizedben csak egyszer szökött az idény végi átlag 3500 fölé. Talán sosem volt ekkora hátszele a labdarúgásnak, de közben mindent körülleng az apátia. Hogy miért? Ennek alighanem három fő oka van:
