Alig egy évtizeddel ezelőtt a Barcelona és a Real Madrid jelentette az európai labdarúgás csúcsát. A Pep Guardiola által irányított katalán csapat nem csak sorra gyűjtötte a trófeákat, de mindeközben forradalmasította is a futballt, miközben Madridban José Mourinho mindenre képes volt az ellenfél megsemmisítése érdekében.
Kétségtelenül ez az időszak volt az El Clásicók csúcsa, amikor előfordult, hogy néhány héten belül a bajnokságban, a kupában és a Bajnokok Ligája elődöntőiben is vérre menő küzdelmet folytatott ez a két együttes. Később a Barcelona még triplázott Luis Enriquével a kispadon, a Real Madrid pedig Zinedine Zidane irányítása mellett történelmet írva zsinórban háromszor megnyerte a legrangosabb európai kupát, de mostanra egyik csapat sem tündököl régi fényében.
A Barcelona az anyagi problémái miatt és Messi távozását követően az elmúlt másfél évtized legmélyebb periódusát éli meg, miközben a Real Madridot az évek óta tartó stagnálás állapota jellemzi.
Egy évtizede a Barcelona és a Real Madrid még magasan kiemelkedett a spanyol bajnokság mezőnyéből, de az utóbbi időben már ez sem igaz. A Real Madrid jelenleg ugyan vesztett pontok tekintetében vezeti a tabellát (az előző fordulóra ütemezett Athletic Bilbao elleni meccsüket elhalasztották), de ez leginkább a világklasszis formában játszó Karim Benzemának köszönhető.
Sokatmondó adat, hogy a legutóbbi forduló előtt az madridiak által kialakított helyzetek minősége (xG) és az ellenfelek által ellenük kialakított helyzetek minőségének aránya (xGA) csak az 5. legjobb volt a La Ligában, és csak hárommal kaptak kevesebb gólt, mint az ebben a tekintetben a legrosszabbul álló, és a táblázat utolsó helyét elfoglaló Getafe.
A számokat tekintve a Barcelona némileg jobban áll, hiszen a forduló előtt +0,70-es kilencvenpercenkénti xG-különbsége a második legjobb volt a bajnokságban, de Messi és Antoine Griezmann távozása után, valamint Ansu Fati hosszúra nyúló sérülése miatt a kialakított helyzeteik minősége meccsenként átlagban közel egy gólra való értékkel esett vissza, miközben a Real Madriddal ellentétben nem maradt olyan támadójuk sem, aki átlagon felül értékesítette volna ezeket a lehetőségeket.
Ha pedig a két csapat teljesítményét az öt legjobb bajnokság mezőnyében szeretnénk elhelyezni, akkor az xG-különbségek alapján az előző hétvége előtt a Barcelona csupán 12., míg a Real Madrid a 21. legjobb csapat volt Európában.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="755" width="575" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Így vágott tehát neki a két együttes a vasárnapi Clásicónak, amelyen Ronald Koeman a legutóbbi meccseken is látott 4-3-3-as alakzatban küldte pályára a csapatát. A holland edző a szezon során javarészt kényszerből többféle felállással, így 3-5-2-vel vagy 4-2-3-1-el is próbálkozott inkább kevesebb, mint több sikerrel, de a legutóbbi két győzelem után nem lehetett kérdés, hogy a Barcelona a klasszikus felállásában lép pályára. Az előző két meccs nagy újítása volt az eredetileg jobbhátvéd Sergino Dest szerepeltetése a jobb oldalon, és az amerikai játékos ezúttal is megtartotta a pozícióját a támadósorban az egyre jobb formába lendülő Ansu Fati és Memphis Depay mellett.
Carlo Ancelotti szintén többféle formációval kísérletezett a Real Madridnál, nem egy alkalommal 4-4-2-ben vagy 4-2-4-ben álltak fel, de az olasz mester a válogatott szünet előtti utolsó, Espanyol elleni vereséget követően úgy tűnik lemondott erről, és a sajtónak is megerősítette, hogy a 4-3-3 áll legjobban a keretnek, amit a hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzésen is eredményesen alkalmaztak. Ráadásul Ancelotti nem csak felálláson, de a kezdőcsapat összetételén sem módosított a hétközi mérkőzéshez képest.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="576" width="1024" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Magát a mérkőzést a Barcelona kezdte jobban, és főleg az agresszív emberorientált középpályás letámadásuk miatt nagy mezőnyfölényt sikerült kiharcolniuk, így a Real Madrid csak elvétve tudott eljutni a kapujukig. Ezen a képen is jól látszik, hogy mindenki követi a saját emberét, hogy a madridiak elől elzárják a passzopciókat, és nyomás alatt hibát kényszerítsenek ki. A szerepek ugyan szituációtól függően néha felcserélődtek, de Frenkie De Jong legtöbbször Luka Modricra figyelt, a 17 éves Gavi feladata Casemiro őrzése volt, míg Sergio Busquets egészen a balhátvéd pozíciójába kimozgó Toni Kroost követte szorosan.
De nem csak a középpályásoknak volt meg a saját embere: Sergino Dest jobbszélsőként mélyen visszazárt, vagy akár a pálya közepére is követte a madridi balhátvéd Ferland Mendyt, Oscar Mingueza folyamatosan Vinícius Juniorra figyelt, ahogy a másik oldalon Jordi Alba is a vele szemben játszó Rodrygót őrizte.
Ennél a jelenetnél is egyértelműen kirajzolódnak a párok a labdás oldalon. Dest szinte az utolsó vonalig követte a félterületben bemozgó Mendyt, Mingueza lépett ki Viníciusra, középen De Jong ügyelt Casemiróra, és ezúttal Gavi követte a Mendy helyére visszamozgó Toni Kroost. Amit itt még fontos kiemelni, az Ansu Fati feladata: a fiatal spanyol válogatott támadó folyamatosan a két középhátvéd között mozgott, hogy zárja a közöttük lévő passzsávot, ezáltal a Barcelona az oldalvonal mellé tudta szorítani a madridiakat, ahol már könnyebben tudtak rájuk nyomást helyezni.
Egy újabb példa Fati szerepére: úgy támadta meg Eder Militaót, hogy közben elzárta az Alaba felé vezető utat, így az egyetlen opció a szélre vezetett, ahol Memphis Depay már készen állt a letámadás megkezdésére, miközben a középpályán továbbra is szoros emberfogást alkalmazott a Barcelona.
Mindig egyel több védőt tart a pályán, mint ahány támadóval játszik az ellenfél, és egyel kevesebb támadót alkalmaz, mint ahány védő játékosa van a másik csapatnak. Ezzel nyer egy szabad embert védekezésben ha valaki kiszabadulna az emberfogás alól, ugyanakkor a csatárnak emiatt nem egy konkrét emberre kell ügyelnie, hanem egy a Real Madrid által is alkalmazott 4-3-3 ellen a két középhátvéd közötti passzsávot kell zárnia.
Ennek a felfogásnak viszont az a hátránya, hogy mivel a két középhátvédet senki sem fogja szorosan, ezért nekik több idejük van a labdával. Emiatt fel tudnak nézni és hosszú indításokkal tudnak operálni, vagy egy előretöréssel tudják megbontani az ellenfél védekezését. Előbbit rendszeresen alkalmazta a Real Madrid az első félidőben, itt például Alabának volt ideje indítani a Mingueza mögé beinduló Vinícius Juniort, aki folyamatosan minőségbéli fölényt tudott kialakítani a Barcelona jobbhátvédjével szemben a sebességének és a cselezőkészségének köszönhetően.
Ugyanez megismétlődött a másik oldalon is, amikor Militao egy hosszú labdával játszotta meg a félpályánál, a Benzemára kilépő Gerard Piqué mögé beinduló Rodrygót.
A Real Madrid első gólját pedig éppen egy középhátvéd váratlan előretörése okozta. David Alaba először a saját tizenhatosánál szerelte le Depayt, majd ő maga is elindult a támadással. Egy ideig a holland támadó még szorgosan követte, de amint a labda átkerült a hosszú oldalra, látványosan levált róla, így miután Benzema egy keresztbemozgással elvitte magával Eric Garcíát, az osztrák védő teljesen szabadon érkezhetett, mielőtt szétbombázta Marc-André ter Stegen kapuját.
A Barcelona ráadásul hiába tudott az emberorientált letámadásával mezőnyfölényt kiharcolna, az idei szezonjukra abszolút jellemző módon ezt a fölényt nem tudták elég magas minőségű helyzetre beváltani.
A hazai csapat játéka abszolút statikus volt a labdával, így a Real Madrid játékosai a szélső, a szélsővédő, illetve a labdás oldalon helyezkedő középpályás és a középhátvéd segítségével nagyon sokszor akár négy a három elleni fölényben is tudtak védekezni.
A Barcelona szélsővédői a támadások során többnyire aszimmetrikus pozíciót vettek fel, így a bal oldalon Jordi Alba magasan helyezkedett, és Depay húzódott egy sorral beljebb, míg a másik oldalon Mingueza mélyebb pozíciót vett fel, és Dest biztosította a szélességet. Erre reagálva Rodrygo gyakran szinte 5. védőnek lépett vissza a jobb oldalon, így Lucas Vázquez fel tudta venni a félterületben Depayt, míg a másik oldalon Vinícius magasabban helyezkedett Mingueza mellett.
Ráadásul ebből az 5-3-2-es alakzatból a brazil játékos előnyösebb pozícióból is indulhatott labdaszerzést követően a védelem mögé, vagy közvetlenül egy számára előnyös egy az egy elleni szituációba tudott kerülni Minguezával szemben.
Mindezt látva Ronaldo Koeman már a szünetben változtatott, és a Vinícius mellett szenvedő Mingueza helyére beküldte Philippe Coutinhót, aki az immár 4-2-3-1-es alakzatban Frenkie De Jong és Busquets előtt helyezkedett, Dest visszahúzódott Mingueza helyére, és Gavi tolódott ki papíron a jobb oldalra.
Gavi viszont csak papíron volt jobbszélső. A folyamatos középre mozgásaival a Barcelona létszámfölényt tudott elérni a pálya közepén a három madridi játékossal szemben. Casemirónak kellett felvennie a befelé mozgó Gavit, Kroos figyelt Busquetsre, míg Modric De Jongra lépett ki, így Coutinho a védelmi vonalak között teljesen szabadon kaphatta meg a labdát.
Újabb példa a Barcelona középpályás fölényére: Ezúttal Casemiro fog pozíciót a vonalak között mozgó Coutinho mellett, de emiatt Frenkie De Jong kaphatta meg a labdát senkitől sem zavartatva Eric Garcíától.
Erre viszont Ancelotti is reagált, és a Real Madrid egyrészt elkezdett még mélyebben védekezni, másrészt Fede Valverde becserélését követően ő és Vinicius is teljesen visszahúzódott a széleken a magasan helyezkedő barcelonai szélsővédőkre, ezzel egy 6-3-1-es alakzatot kialakítva. Így a vonalak között is csökkentek a távolságok, ráadásul Ferland Mendy immár könnyebben fel tudta venni a bal oldali félterületbe befelé mozgó Gavit, ezzel megszüntetve a Barcelona középpályás fölényét.
A meccs kérdése innentől kezdve az volt, hogy a Barcelona valahogyan át tud-e törni a Real Madrid védőfalán, vagy a vendégcsapat eldönteni-e a meccset egy kontrából. Végül az utóbbi jött be, és Lucas Vázquez a hosszabbításban lezárta a mérkőzést, ami után Sergio Agüero első barcelonai gólja már csak szépségtapasznak volt elég.
A Barcelona az első félidőben vártnál jobban meg tudta zavarni a vendégeket, viszont a Real Madrid hatékonyabban tudta kihasználni Koeman együttesének gyenge pontjait a középhátvédek és Vinícius Junior segítségével, így Ancelotti megérdemelt győzelmet könyvelhetett el.