A Real Madrid a szezon eddigi legsúlyosabb vereségébe szaladt bele hazai pályán az ősi rivális ellen, és miközben a Barcelona tökéletesen valósította meg Xavi elképzeléseit, addig a másik oldalon Carlo Ancelotti a döntéseivel csak rontani tudott csapata helyzetén. Elemzés.
A Messi távozása utáni első El Clásicón a Barcelona nem tudta elégszer helyzetekre és gólokra váltani a mezőnyfölényét, a Real Madrid viszont mintaszerűen használta ki az ellenfele gyenge pontjait. Elemzés.
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.