A Testvériség a Budapest-bajnokság első osztályában játszott, ehhez képest a Magyar Népköztársasági Kupából kiejtette az NB III-as Kőbányai Tűzállót, majd az ugyancsak Kőbányai – de NB II-es – Lombikot. Nem mondható, hogy a Landler Jenő Járműjavító csapatára egy csapásra felfigyelt az ország, ám az azért már feltűnést keltett, hogy NB I B-sek ellen is folytatódott a „Tesi” veretlenségi sorozata: a Ganz-MÁVAG, majd a listavezető – és utóbb az élvonalba felkerülő – Salgótarján ellen egyaránt továbbjutást érő 0-0-t harcolt ki a pestújhelyi együttes.
Ezzel már a legjobb 16 közé került Jávor Béla edző garnitúrája, és a nyolcaddöntőre viszonylag szerencsés sorsolást kapott, mert a megyei első osztályú Kiskunfélegyházához kellett utaznia. Szoros meccs volt, amelynek 77. percében Illyés a fővárosiaknak szerzett vezetést, majd közvetlenül a lefújás előtt Bosnyák eldöntött mindent (2-0).
„Kissé” másként festett a helyzet, mint 1947-ben. Jávor szakvezető felidézte: „Tizenhét évvel ezelőtt az NB I-ben találkoztunk legutóbb a Vasassal. Csak nézője lehettem annak a mérkőzésnek, mert sérült voltam, Tarr József játszott helyettem középcsatárt. A piros-kékek csupán keserves küzdelemben tudtak győzni 1-0-ra. A gólt Szilágyi I rúgta.”
A hatvannégyes kupaküzdelmeket a Veszprémi Vasas elleni 11-1-gyel kezdték az angyalföldiek, aztán megint Veszprémbe utaztak, és megizzadtak nagyon. Fajd, a helyi Haladás Petőfi jobbszélsője gyorsan két gólt szerzett az Eb-bronzérmes Sárosi mellől, és a favoritnak meg kellett szenvednie még az egyenlítésért is. Nell Lajos 11-esből szépített, Machos Ferenc előbb akcióból egalizált, majd szabadrúgásból fordított, a pecsétet pedig Mathesz Imre ütötte rá a nehezen kivívott angyalföldi győzelemre (4-2).
