Hétvégén megkezdődik a csapatonként 46 meccses (plusz a rájátszások) káosz és őrület, azaz a Championship. Az angol másodosztályt elsősorban azért szokás szeretni, mert a Premier League-gel ellentétben kiszámíthatatlan és irracionális.
Egy sor olyan edző dolgozik az angol élvonalban, aki nem volt ismert futballista, szakvezetőként viszont lekörözte nagynevű kollégáit. De kik lehetnek az alsóbb osztályokból a következők, akik a Premier League-ig emelkednek?
Kit érdekel, hogy mely csapatok jutnak fel az angol negyedosztályból a harmadosztályba? Alapvetően senkit, ám az idén ez két olyan klubnak is sikerült, amely működésében radikálisan különbözik a többi szigetországi együttestől.
Sokáig a papírforma érvényesült az egyik legizgalmasabbnak tartott futball-ligában, ám az angol másodosztály az év utolsó heteiben egyszer csak megrázta magát, és a folytatásban nem akármilyen izgalmak várhatók.
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Regisztráljatok, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.