Tavaly megállt az elmúlt években egyértelműnek tűnő tendencia, miszerint a Championship egyre laposabbá és kiszámíthatóbbá válik, miután az élvonalból kieső klubok a sokat emlegetett parachute money-nak köszönhetően (a kiesőknek járó extra juttatás) jókora előnyben vannak a riválisaikkal szemben. Akkor ugyanis három olyan klub búcsúzott a Premier League-től, amelyek mélyebb, szerkezeti problémákkal küzdöttek, és közülük aztán csak egynek sikerült ezeket rövid úton orvosolnia: ez volt a bajnokságot utcahosszal nyerő Burnley, miközben a többi feljutó helyért komolyabb versenyt láthattunk.
Sőt, a rájátszásra jogosító 3–6. helyezésekért egyenesen öldöklő küzdelem zajlott: két fordulóval a befejezés előtt még a 13. helyezett csapatnak is volt esélye arra, hogy kvalifikálja magát, és az utolsó napon is öt együttes harcolt a két fennmaradó helyért.
Ezúttal viszont, úgy tűnik, kisebb az esély hasonló tündérmesére: nemcsak azért, mert a liga szegénylegénye, a Luton feljutott. Azért is, mert nem a szokásos „jojócsapatok” estek ki a Premier League-ből, hanem évek óta stabilan az élvonalban szereplő, masszív együttesek. Persze nincs lefutott verseny, de az biztos, hogy most nehezebb dolguk lesz a vetélytársaknak, mint legutóbb volt.
A három kieső
Hét évvel ezelőtt még mindenki a Leicester valószínűtlen bajnoki címéről beszélt Angliában, de azóta sok minden megváltozott: a Rókák ugyan most is harcba szállnak az első helyért, de már nem az élvonalban. A Leicester kiesése leginkább hibás tulajdonosi döntésekre és téves helyzetértékelésre vezethető vissza (bővebben lásd korábbi cikkünket), ám a klub mögötti tulajdonosi háttérnek és az ezen a szinten kiemelkedően erős keretnek köszönhetően versenyképes maradt. Sőt, még azt is elviseli, hogy a legnagyobb sztárok – James Maddison, Youri Tielemans, Harvey Barnes – leléptek, és még további távozók is várhatók szeptemberig.
Így is marad egy Premier League-ben edződött mag, amely köré kipróbált embereket sikerült szerződtetni: az angol válogatott Conor Coady és Harry Winks egyaránt kiemelkedő játékos, míg Callum Doyle tavaly sikerrel szerepelt a Coventryben, és sokat várnak a francia bajnokságból Angliába visszatérő támadótól, Steph Mavididitől is. Kasper Schmeichel tavalyi távozása óta nem sikerült megtalálni a méltó utódját, de most egy másik dán kapus, Mads Hermansen végre pótolhatja, és ne feledjük azt sem, hogy a klub talizmánja, Jamie Vardy is marad –
Az igazi talány azonban az edző személye, mivel Enzo Marescára leginkább a Pep Guardiolához fűződő kapcsolata miatt eshetett a vezetőség választása, semmint a saját vezetőedzői eredménye miatt. Mindez nem meglepő, hiszen a Burnley tavalyi hőstettei miatt mindenki az új Vincent Kompanyt keresi, Maresca pedig illik a képbe, noha távolról sincs rá biztosíték, hogy hasonlóan eredményes is lesz. Mindenesetre új stílust akar meghonosítani a klubnál, ahol első dolga a katasztrofális védelem rendbetétele lesz, és bár láthatóan hiányzik még egy-két darab a kirakósból, arra tippelnénk, hogy a Leicester ott lesz a feljutásért folyó harcban.
A nyáron tulajdonosváltáson átesett klub viszont az előző vezetéstől nehéz helyzetet örökölt, mivel az számos játékossal olyan szerződést kötött, amely kiesés esetén lehetővé tette, hogy a futballisták kölcsönbe távozzanak. Eddig hatan éltek a lehetőséggel, és a klub számára ez azt jelenti, hogy nem tudta pénzzé tenni ezeket a játékosokat. Ennek nyomán nincs annyi forrás erősítésekre sem, mint amennyit a szurkolók szeretnének.
Öröm az ürömben: a kiesésnek köszönhetően lehetőséget kaphatnak a Leeds eddig háttérbe szorult fiataljai, akik közül többen is alkalmasnak tűnnek arra, hogy a másodosztályban bizonyítsanak. Igaz, a távozók miatt néhány poszton lyukas a keret – így elég valószínű, hogy a nyitó fordulóban a 17 éves Archie Gray kezd majd a középpályán –, ezért további erősítések (és távozások) is várhatók. Az eddigi érkezők közül egyedül Ethan Ampadu nagyobb név a mezőnyjátékosok közül, pedig minden sorba szükség lenne új emberre, és a hónap végéig vélhetően lesz is még több új igazolás.
A keretben azért most is van potenciál: egyrészt maradnak a Bielsa-korszak veteránjai (Bamford, Cooper, Ayling stb.), másrészt mozgékony és gólerős szélsőkből is túltengés van, vélhetően néhányan még távoznak közülük is. A keret kis átformálással alkalmas lehet Farke gegenpressingre és kimagasló erőnlétre épülő stílusára, más kérdés, hogy a német edzőnek eddig mindig kellett némi idő, mire át tudta állítani a játékosait a megfelelő hullámhosszra.
sőt, egyelőre egyik kulcsjátékosát sem adta el, pedig élvonalbeli klubok licitálnak Romeo Lavia, James Ward-Prowse és Tino Livramento játékjogára. Korainak mondható azonban a szurkolók öröme, mert továbbra is az tűnik valószínűnek, hogy a csapat szeptemberben már nélkülük lép pályára. Lehet, hogy még néhány millióval sikerül feljebb srófolni az árukat, de egyrészt sok értelme nincs visszatartani olyan játékosokat, akik már fejben más csapatoknál járnak, másrészt: egyre kevesebb idő marad a keret megerősítésére, amire az említett sztárok távozásától függetlenül is szükség lenne.
A Southampton kiesését ugyanis elsősorban az ész nélküli fiatalítás eredményezte: miközben a játékoskeret több ponton is erősítésre szorult volna, a klub kizárólag tapasztalatlan fiatalokat igazolt tavaly, akik nem is bírták el a rájuk pakolt terhet. És hiába vannak most is szép számmal ügyes fiatalok a keretben, az átalakítást nem lehet megspórolni.
A Szentek a Swansea-tól hoztak edzőt Russell Martin személyében, aki a labdatartásra és a sok passzra épülő stílusával egyértelmű jelzés arra vonatkozóan, hogy milyen csapatot képzel a klubvezetés. Martinnal szemben kritika volt korábban, hogy tiki-taka ide vagy oda, eredményeket eddig nemigen tudott elérni. Most azért már villantania kell valamit, ugyanakkor az építkezés is fontos feladat, de mivel még most sem látszik ebből semmi, nem feltétlenül lesz reális elvárás az azonnali siker.
