Lóránt előbb az Üllői úton játszott, majd a kistarcsai táborcsapatban

Téli panoráma volt 1949. március 6-án az Üllői úton, ahol az FTC aznap nem lépett pályára: előbb Kispest–MTK, majd Vasas–Újpest mérkőzést rendeztek. A karikaturista Szepes Béla a lelátón megjegyezte: „Ma itt a síelők megrendezhették volna elmaradt versenyeiket.” A Népszava pedig azt írta: „Gólzápor helyett hózápor az Üllői úton.”

Az első találkozó 0-0-val, a második 2-1-es Vasas-győzelemmel zárult. A piros-kékeknél jó ideig utoljára játszott Lóránt Gyula – aki 84 bajnoki meccsen szerepelt a Vasas, majd 85 mérkőzésen a Honvéd csapatában –, és szintén hónapokra elbúcsúzott az Újpesttől Egresi Béla.

Mindkettejüket a kistarcsai internáló táborba vitték a ferencvárosi Kéri Károllyal és Mészáros Józseffel együtt. Mégpedig azért, mert

„disszidálni” akartak és „vándorcsapatot” szerveztek „bűnszövetkezetben”,

ám a mozgolódást leleplezte az éber hatalom. (Az ügyben más labdarúgók is benne voltak, de Grosics Gyulát, Henni Gézát, Deák Ferencet vagy Czibor Zoltánt nem internálták.)

A Vasas–Újpest győztes gólját Saroveczki Gyula rúgta. A Kis Újság beszámolójában az állt: „Az öreg, lelkes Saroveczkit úgy összeölelik, hogy majdnem összeroppan az üdvözlések súlya alatt.” A döntéshozó futballista megemlítette: „Több mint tizenöt éve játszom a Vasasban, de az első csapatban ez a második gól, amit lőttem. Épp a legjobbkor.”

Négy nappal később Saroveczki – aki később több mint negyedszázadon át volt a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára – „a csapat összessége nevében” bejelentette, hogy „Lóránt Gyulával a jövőben nem óhajtanak együtt játszani, mert nem tartják méltónak arra, hogy a Vasas-mezt magára húzza. A hátvéd ugyanis antidemokratikus viselkedésével, sportszerűtlen magatartásával megbontja a csapat egységét, demoralizálja játékostársait, és veszélyezteti az egyre jobban kialakuló régi Vasas-szellem megteremtését”.

Rövidesen az FTC kizárta soraiból Kérit és Mészárost – ugyanolyan okokból, mint a Vasas Lórántot –, majd az Újpest ugyancsak közölte, hogy szakított Egresivel.

Március 14-én a labdarúgó-szövetség a következő közleményt adta ki:

Az MLSZ elnöksége megállapította, hogy a fenti játékosok szét akarták zülleszteni saját, valamint több első osztályú egyesület csapatát, veszélyeztették egyesületük eddig elért eredményeit és vándorcsapatot szervezve, súlyos erkölcsi kárt akartak okozni hazánknak. Az MLSZ elnöksége tudomásul vette az egyesületek bejelentését, a játékosok kizárását, és kötelezte az érdekelt egyesületeket, hogy az érdekeik ellen irányuló ügyben az összes résztvevő ellen fegyelmi eljárást indítsanak.

Hol voltak már azok a játékot érintő bírálatok, amelyek az Üllői úti kettős rangadót követték? Például ez a kritika: „A Kispest–MTK és a Vasas–Újpest mérkőzésen is a megdöbbentő hibák sorozatát követték el a játékosok. Labdakezelési fogyatékosság, pontatlanság, tervszerűtlenség ütközött ki, bőven körítve olyan kemény belemenésekkel, betartásokkal, beletalpalásokkal, hogy mindkét mérkőzés végén egész sereg játékos vonult sérülten az öltözőbe. Valószínű, hogy a tisztátalan játék, az erőszakoskodás a formán kívüliség jele. Ha nem így volna, komolyan aggódnunk kellene a magyar futball jövőjéért.”

Kistarcsa könyörtelenebb volt a legdurvább védelemnél is, ott egy Babolcsay-talpalás, mely után hordágyon vitték le Kovács Imrét, hátborzongatóan meg sem kottyant volna. Mint ahogyan az is mindennapos volt, amit a Világ című lap idézett fel a Kispest–MTK-ról: „Egyszerre két játékos is vonaglik a földön.”

Ám váratlanul az elhurcoltak kezére játszott Sebes Gusztáv szövetségi kapitányi debütálása, az 1949. április 10-én rendezett csehszlovák–magyar mérkőzés, amelyen legjobbjaink 5-2-es vereséget szenvedtek Prágában. Kéri ekkor már „kész” volt idegileg; Egresi – aki rendőr főhadnagyi rangban volt a liláknál – szintén meghasonlott, hogy kellett neki „dobbantani”, kinn Mercedesszel járt, és 470 gramm aranyat kapott, amiért a Kispesttől átment az Újpesthez; Mészáros szintén gyötrődött; Lóránt még viszonylag jól el lett volna, ha nem verik meg alaposan néhányszor.

A négyeket ritkábban bántották, olykor még rendes kosztot is adtak nekik,

mert futballozniuk kellett a tábor csapatában. Lórántot azonban Sebes a válogatottban akarta látni, és a legfelső fórumokon interveniált a „megtévedtek” kiszabadulásáért. Pontosabban, ő csak Lórántot akarta kihozni, de Rákosi Mátyás úgy döntött, akkor már jöjjön ki mind a négy. Maga a pártvezér pajtás írta alá április 30-án a kvartett szabadlábra helyezéséről szóló okiratot, majd május 16-án valamennyien visszakapták játékjogukat.

Feleki László azt írta a korabeli Népsportban:

A magyar népi demokrácia türelmes és megbocsátó.

Túlzott hiszékenységgel azonban ne vádolják! Nem azért kegyelmezett meg a négy játékosnak, mert meggyőződése, hogy mind a négy játékos elérte a lelki tökéletesség felsőfokát. Azok, akik Egresiéket kiengedték az internálótáborból, majd a Népfront minden elsöprő győzelme alkalmából visszaadták játékjogukat, lehetőséget akartak adni ennek a négy játékosnak a felemelkedésre. Velük szemben a helyes magatartás a várakozás. Tőlük függ, tudnak-e élni azzal a lehetőséggel, amelyet a népi demokrácia humanizmusa adott számukra.”

Kéri, Mészáros és Lóránt együtt tért vissza május 22-én, az Üllői úton 35 000 néző előtt játszott FTC–Vasason, amelyen a zöld-fehérek 7-2-re győztek. Lórántnak tehát nem volt nagy napja. Bár dehogynem, Kistarcsához képest egyenesen szárnyalt…

Egresi négy nappal később, az Erzsébet-Soroksár elleni 2-2 alkalmával játszott újra az Újpest csapatában.

Lóránt legközelebb október 16-án Bécsben, az osztrák–magyaron tűnt fel a válogatottban. A „gyanúsak” közül Henni és Deák is helyet kapott a 4-3-ra győztes tizenegyben. Deák még kétszer vehette fel a címeres mezt, aztán nem hívták a keretbe. Ebben nagy része volt annak, hogy 1950 nyarán Siófokon leütött két civil ruhás ávéhást, majd azt ajánlották fel neki: vagy átmegy az Újpesthez, és hallgat róla, mint a sír, hogy miért, vagy bizonytalan időre kivonják a forgalomból.

Aligha meglepő: az előbbit választotta.

A klubcsere előtt – 1950. május 21-én – az FTC 8-1-re verte az Újpestet. Egy esztendővel korábban, a Ferencváros megalakulásának 50. évében 140:36-os gólaránnyal nyerte el a bajnoki címet.

A bajnok 1950-ben már a Honvéd volt. Lóránt még a Vasasban játszott, de 1951-ben Kispestre igazolt.

Tizenkét évvel később a szabad világot választotta.

Akkor már nem kapták el.