Recseg-ropog a Chelsea projektje, de mikor kell megkongatni a vészharangot?

A Chelsea elvesztette a Ligakupa-döntőt, a keselyűk már köröznek. A Daily Mail pletykái között felröppent a híresztelés, hogy lehet: Mauricio Pochettino napjai meg vannak számlálva a kispadon. A bulvárlapnak azért nem feltétlenül kell hinni,

nem biztos, hogy éppen egy újabb edzőváltás tenne jót a londoni kékeknek,

az viszont nem lenne meglepő, ha a vezetőség elégedetlen volna a dolgok alakulásával. Tegyük hozzá: a tulajdonos Todd Boehly radikális keretátalakító ötletei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Chelsea a bajnokság 11. helyén áll, és idényét már csak azzal mentheti meg, ha végigmenetel az FA Kupában – a következő ellenfél a másodosztály második helyén álló Leeds United lesz.

Szóval, a Chelsea elvesztette a Ligakupa-döntőt. Ebben szégyen nincs, még akkor sem, ha az ellenfél a sérülésektől megtizedelt, a hosszabbításban a sok fiatal (Jarell Quansah, James McConnell, Bobby Clark, Jayden Danns) miatt inkább B-csapatra emlékeztető Liverpool volt. Mert még a messze nem a legjobb összeállításában játszó Liverpoolnak is van egy nagy előnye: pontosan tudja, milyen úton jár, mit játszik, mit és hogyan akar elérni. Ez az idény végén távozó Jürgen Klopp munkájának gyümölcse – nem véletlenül volt a német mester nagyon boldog a Ligakupa-siker miatt –, és a koncepció hasonló letisztultsága hiányzik a Chelsea építkezési projektjéből. Bár időnként akadnak biztató jelek – a Manchester City elleni játék és teljesítmény például azt mutatta, amivé a Chelsea válni szeretne –, de ez nem változtat a tényen, hogy ez a csapat a mostani formájában még nem tudja felvenni a versenyt az elittel.

Ez azért probléma egy fontmilliárdos nagyságrendű bevásárlókörút után, főleg egy sikerekhez szokott szurkolótábornak. Roman Abramovics hatalomátvétele (2003 nyara) óta a Chelsea-nek nem volt egymást követő két, trófea nélkül zárt idénye. Most – hacsak nem sikerül megnyerni az FA Kupát – lesz. Ha az együttesnek nem sikerül előrelépnie a Premier League tabelláján (jelenleg 9 pontra van a még európai kupára feljogosító helyen álló Manchester United), akkor egymás után a második szezonban marad le a kontinentális porondról, és annak bevételeiről. Még szerencse, hogy a felduzzasztott létszámú, 2025-ös klubvilágbajnokságon a 2021-es BL-győzelem jogán indulhat a Chelsea, és legalább ebből a küzdelemsorozatból megtömheti a klubkasszát. Az már nagyon kellemetlen lenne, ha nem sikerülne előrelépni a bajnokság alsóházából – amennyiben a Chelsea marad 11., akkor a ’90-es évek közepe óta legrosszabb évadait jegyezheti fel.

Mint említettük,

egy fontmilliárdos nagyságrendű bevásárlókörút után.

Tavaly két cikkben is foglalkoztunk a Chelsea átalakulásával – az elsőben a játékospiaci tevékenységet és a keretátalakítást elemeztük, a másodikban Graham Potter menesztése és Boehly munkálkodása volt a fókuszban. „Őrület, amit a Chelsea csinál, de van-e benne rendszer?” – kérdeztük az elsőben. „A lehetetlen meló” – állapítottuk meg a másodikban. Egy évvel később még mindig inkább sorakoznak a kérdőjelek, pedig azért valaminek körvonalazódnia kellene. Valamin nem egy kupaszereplés nélkül maradó középcsapatot értünk…

A Boehly-érában a Chelsea egy teljes keretnyi, 27 játékosért fizetett átigazolási vagy kölcsönvételi díjat – összesen több mint egymilliárd eurót. Ennek nagy részét viszonylag rutintalan, kiemelkedő potenciálúnak tartott futballistákra adta ki a klub, amely rendkívül hosszú távú szerződéseket kötött a kiszemeltekkel.

Ez tényleg futballmenedzser-játék élőben, all-in bemondása a potenciálra. Ilyennel még senki sem próbálkozott (ekkora tétben játszva egészen biztos, hogy nem), és az egymást követő edzőknek pokoli nehéz dolguk van: le kell vezényelniük egy teljes keretcserét, közben pedig muszáj lenne eredményeket elérniük, mert

ennyi pénz elköltése után kellenének a trófeák.

A helyzet hasonló a Manchester Unitedéhez: türelem kellene, hogy legyenek eredmények, de eredmények kellenének ahhoz, hogy legyen türelem. Ebbe belebukott Potter, és könnyen belebukhat Pochettino is. Úgy kellene felépíteni valamit, hogy összeszokottságról nem beszélhetünk, a szurkolótábor és a média türelme véges, a hosszabb távú sikertelenség pedig egy szuperklub esetében – pláne az óriási költekezés fényében – megbocsáthatatlan. Ha a Chelsea a kupából is kiesik, a vezetőségnek minden oka meglenne Pochettino menesztésére, ám a vezetőség a jelenlegi helyzet fő előidézője.

„Ha a társtulajdonos Behdad Eghbali és Todd Boehly, valamint tanácsadó sportigazgatóik, Paul Winstanley és Laurence Stewart a harmadik edzőt is menesztik hatalomátvételük óta, akkor dobható is ki az összes frázis, amit elpufogtattak projektről, türelemről és filozófiáról. Akkor csak annyi változott az Abramovics-éra óta, hogy nincsenek trófeák, és a Chelsea kispadjára jóval kevesebben fognak ácsingózni (…)

Ráadásul a futball belső köreiben szinte mindenki úgy gondolja, a Chelsea veszélyesen közel jár a profitabilitási és fenntarthatósági szabályok megszegéséhez

– írja hétfői jegyzetében Matt Law, a Telegraph munkatársa.

Arra a kérdésre senkinek sincs válasza még, hogy mi van, ha a Chelsea megfigyelői, stratégiai és szakmai vezetői hibás döntések sorát követték el, és a hosszú időre szerződtetett, méregdrága fiatal játékosok többsége nem futja be a remélt fejlődési pályát. Ennyi játékosból egy-két „bust” – teljes melléfogás – természetes, de mi van, ha kiderül, nem leendő világklasszisok, hanem csak PL-középszintre alkalmas futballisták vannak a keretben? Ez súlyos anyagi bukást is hozhatna – amennyiben viszont sok lesz a „telitalálat”, akkor az magasra repítheti a londoniakat. A Chelsea-projekttel február elején mélyebben foglalkozó The Athletic magukat megnevezni nem kívánó, belsős forrásokra hivatkozva azt írta: az elképzelés eleve az, hogy a csapatnak akkorra kell készen állnia, amikor Jürgen Klopp (Liverpool) és Pep Guardiola (Manchester City) elhagyja posztját. A Chelsea-nek az így kialakuló hatalmi vákuumba kellene betörnie. Klopp az idény végén távozik, Guardiola szerződése 2025-ben jár le.

Elméletileg tehát legalább eddig kellene tartania a türelemnek. Érdemes összehasonlítani a Chelsea nagy átalakítását a konkurens klubokéval. Hogyan alakult az első 84 meccs (ennyinél tart a Chelsea a Boehly-korszakban) a Manchester Citynél, a Liverpoolnál és a Newcastle Unitednél, miután sorsdöntő változások (a csapat felvásárlása, illetve a Liverpool esetében Klopp kinevezése) történtek? Bő másfél év alatt csodákra nem lehet számítani: a keretet fel kell frissíteni az új edző kívánalmainak megfelelően, össze kell szokni; vagyis egyszerre zajlik a „régi gárda” leépítése és egy új kialakítása.

Az előző idény teljes káoszt hozott a Stamford Bridge-en. A mostaniban jelentős sérüléshullámmal kellett megküzdenie a Chelsea-nek. A sok fiatal játékos miatt törvényszerű a formaingadozás, az egyenetlen teljesítmény.

A probléma leginkább ott van, hogy a hitet adó felvillanások nagyon haloványak – illetve ott, hogy a Chelsea (2021-es BL-győztesként) magasabb polcon volt az arab befektetők megérkezése előtti Manchester Citynél és Newcastle-nél, illetve a Klopp kinevezése előtti Liverpoolnál.

Egy ekkora projektet ugyanis leginkább az veszélyeztet, ha elfogy a hit.

Ha a játékosoknál, az ügynökeiknél, az edzőknél, akár a vezetőknél megjelenik és elhatalmasodik a kétely, akkor nagy baj van. Márpedig hitet csak az adhat, hogy jönnek a projekt megfelelő előrehaladását bizonyító eredmények. Ilyen lehetett volna a Chelsea-nél a Ligakupa-győzelem, ám a döntőt elbukta a csapat.

Ez még nem végzetes dolog: Klopp 2015 októberi érkezése után két döntőt is elvesztett a Liverpool, de a javuló hazai és nemzetközi eredményesség egyértelművé tette, hogy nagy fejlődésen megy át a csapat (trófeát végül „csak” 2018/19-ben sikerült nyerni, a BL elhódításával). A Manchester Citynek majdnem három évig – 2008 szeptemberétől 2011 májusáig – kellett várnia az első trófeára az „arab érában”, de a bajnokságban már korábban óriási javulást mutatott be az együttes. A Newcastle a szaúdi „hatalomátvétel” óta eltelt időszakban csak egy elbukott Ligakupa-döntőt tudott felmutatni, de közben alsóházi csapatból BL-szereplővé avanzsált. Jól működtetett projekt esetében a reformok megkezdése után két-három idényen belül ugrásszerű (20-25 pontos) erősödést figyelhetünk meg a bajnokságban még akkor is, ha nem sikerül trófeát nyerni. A Chelsea-nél akkor kezdhetik el kongatni a vészharangot, ha ez a következő, 2024/25-ös évadban nem történik meg.

De lehet, hogy a hit és a türelem már korábban elfogy.