Az olasz örökrangadó annyiból feltétlenül leképezte az évadot, hogy az Inter nyomasztó fölényét hozta a milánói mérkőzés. Bár csak 1-0-ra nyert Simone Inzaghi csapata, győzelme jogosságához nem férhetett kétség, a Juventus erőtlen próbálkozásait könnyedén tartotta kordában a hazaiak szervezett, precíz védekezése, Yann Sommer kapusnak néhány vérszegény próbálkozást kellett csak hárítania, miközben a másik oldalon Wojciech Szczesny kétszer is földöntúli bravúrral őrizte meg a Juve halovány reményeit.
Győzelmével az Inter – egy meccsel kevesebbet játszva –, négy ponttal vezeti a tabellát a szombati, római vendégjáték előtt, ám ez a differencia nem adja vissza azt a magabiztosságot, amellyel uralja a bajnokságot.
Tette mindezt úgy, hogy a Bajnokok Ligájában is simán hozta le az őszi csoportkört, és bár az Olasz Kupát (a Bologna ellen) letette magáról a csapat, a Szuperkupa megnyerésével már a szezon első trófeáját is a vitrinjébe helyezte.
Nem rossz egy csődközeli vállalkozástól
Az, hogy a pályán ilyen jól alakulnak a dolgok az Internél, óriási szó, tekintve, hogy közben a klub gyakorlatilag csődhelyzetben van, a tulajdonosának pedig száz napon belül törlesztenie kellene a likviditási gondok miatt felvett kölcsönét, ami a kamatokkal együtt nagyjából 400 millió euróra rúg.
A Covid minden olasz csapatot alaposan megpofozott, de talán egyiket sem annyira, mint az Intert. Milánóban ugyanis az volt a helyzet, hogy a pandémia nem csak a bevételi forrásaitól vágta el a klubot, a kínai tulajdonos sem tudott a segítségére sietni, mert közben az állampárt letiltott minden Kínán kívüli befektetést. Emiatt volt kénytelen a Suning legalább a likviditás, illetve a klub felszínen tartása miatt 275 millió eurós hitelt felvenni az Oaktree nevű amerikai befektetési alaptól.
A helyzet most úgy áll – szögezzük le: mindenki csak találgat, senki nem tudja, mire készül a Suning –, hogy a kínai tulajdonosnak két lehetősége van. Az egyik, hogy nem fizet, és ezzel a tulajdonrésze az Oaktree-re száll át. Ezt nyilván szeretnék elkerülni, így valószínűbbnek látszik a másik megoldás, miszerint megpróbálják más forrásból re-finanszírozni a hitelt, ám az szintén elég problémás. Felvetődhet a kérdés, miért nem adják el a klubot, ha nincs pénzük a működtetésére. A válasz egyszerű: megpróbálták, nem sikerült.
Hiába, a nemzetközi pénzpiac cápái nem altruista intézmények; ha érzik, hogy valaki bajban van, azon nyerni próbálnak.
A Kobra meg a pajtása
Az egyszeri szurkoló úgy van vele, ha ki is látszik az Inter feneke a nadrágjából, attól még a pályán alakulhatnak kiválóan a csapat dolgai, hiszen a sportszakmai döntések lehetnek akár teljesen függetlenek a gazdasági helyzettől. Ez igaz is, ám ahhoz, hogy az Inter ne csak a túlélésre játsszon, hanem működőképes, mi több, versenyképes maradjon, zseniális klubvezetőkre is szükség van. Mit ad isten, Piero Ausilio és még inkább Beppe Marotta, a Kobra személyében ezek is rendelkezésre állnak.
A fenti gondolatmenet ugyanis éppen ott bukik meg, hogy egy gazdaságilag nehéz helyzetben lévő, de a pályán jól hasító csapatot a nemzetközi futballpiac nehézfiúi úgy szétszednek, mint Floki a lábtörlőt. Tudják, hogy az Inter még versenyképes bért sem tud adni, nemhogy nemet tudjon mondani egy-egy olyan ajánlatra, amit a topjátékosaiért tesznek az európai futball krőzusai. Ez – többször, mint nem – a csapat hanyatlásához vezet, hiszen a legjobbjait elviszik, pótolni őket pedig reménye sincs.
