Ronaldo, Benzema, pénz, állam és vallás: a szaúdi futballprojekten nincsen fék

Az, hogy Szaúd-Arábia komolyan gondolja a futballprojektjét, abból is látszik – Cristiano Ronaldo és Karim Benzema szerződtetése mellett –, hogy az ország állami beruházási alapja (PIF, egyben a Newcastle United többségi tulajdonosa) egyszerűen átvette a bajnokság négy meghatározó klubját.

A PIF júniusban az úgynevezett „sportklub-befektetési és privatizációs projekt” keretében

75 százalékos tulajdonosa lett a legnagyobb és legnépszerűbb szaúdi kluboknak,

az al-Hilalnak, az al-Ittihadnak, az al-Naszrnak és az al-Ahlinak. Mind a négy csapat esetében a kisebbségi tulajdonos egy nonprofit klubalapítvány lesz. E négy csapat nyert meg az eddigi 48 bajnokságból 39-et, az al-Hilal, az al-Ittihad és az al-Naszr minden idényt az élvonalban töltött, az al-Ahli „csak” 47-et, mert 2021/22-ben kiesett, és egy szezont a másodosztályban vezekelt.

A kvartettet a szaúdi futball nagy négyeseként ismerik. A PIF delegál öt embert minden klub vezetőségébe, a nonprofit szekcióból csak ketten érkeznek ugyanide, tehát az állami beruházási alap kontrollt gyakorol majd a klubokat érintő stratégiai döntések felett. Hazai példára fordítva ez olyan, mintha a kormány létrehozna egy gigapénzekkel kitömött beruházási alapot, majd az felvásárolná a Ferencvárost, az MTK-t, az Újpestet és a Honvédot.

Az olajipari Aramco óriásvállalat az al-Qadsziah együttesét veszi át. A második vonalban játszó al-Szuqur a futurisztikus, épülő Neom okosváros csapata lesz a továbbiakban. Két, alacsonyabb osztályú együttesnek (al-Ula, al-Diraijah) is állami fejlesztési partnere lesz, a buliból kimaradóknak – az első számú kárvallott a hatszoros bajnok al-Sabab – befektető partnereket ígértek. Az al-Sabab balszerencséje vélhetően az, hogy harmadik rijádi csapatként már nem kapott kiemelt figyelmet; a PIF-nek jobban érdekében állhat az al-Ittihad–al-Ahli dzsiddai és az al-Hilal–al-Naszr rijádi derbit felturbózni. A PIF belépésével az ország két legnagyobb városának két-két topklubja gyakorlatilag korlátlan pénzügyi háttérre tett szert.

Jöhet a világhódítás?

A rendkívül erős sporttámogatás Szaúd-Arábia hosszú távú, 2016-ban meghirdetett országfejlesztési tervének (angolul Vision 2030) a része. A terv egyik pontja az egészséges életmóddal és a sporttal foglalkozik.

„A magas életminőség eléréséhez alapvető fontosságú az egészséges és kiegyensúlyozott életstílus. De a sportolni szándékozók azzal szembesültek, hogy korlátozottak a lehetőségeik. Ez megváltozik. Széles körű, rendszeres sporttevékenységet igyekszünk elősegíteni a magánszektorral együttműködve, hogy új programokat és létesítményeket hozzunk létre. (…) Ki akarunk tűnni a sportban, és regionálisan, valamint világszinten is a vezetők közé akarunk emelkedni bizonyos kiemelt sportágakban” – szerepel az országvízióban.

A 2022-es népszámlálás szerint Szaúd-Arábia bő 32 milliós lakosságának 63 százaléka 30 év alatti, a medián életkor 29. Az országot irányító Szaúd-ház több szempontból is érdekelt a fiatal lakosság figyelmének és energiájának lekötésében: szeretné a népegészségügyi statisztikát javítani (sok a túlsúlyos és elhízott lakos), a sportéletet fejleszteni (hiszen a sport egyben a nemzeti erőt is tudja demonstrálni, és Szaúd-Arábia egyelőre nem jeleskedik a világ sportporondján), valamint megnyerni a fiatal felnőtteket (akik így nem fognak elégedetlenkedni). A jelentős létszámú futballrajongót pedig értelemszerűen a labdarúgáson át a legkönnyebb megfogni.

Ha valakinek feltűnt volna a hasonlóság a nagy kínai futballkísérlettel, hát nem véletlen, mivel sok mozgató tényező megegyezik:

• az állam kiaknázható lehetőséget lát a világ legnépszerűbb sportjában,
• az állam vezetője személyesen támogatja a labdarúgást,
• a futball (illetve a sport) egy országfejlesztési, hosszú távú stratégia része lesz,
• az állam döntő befolyást gyakorol a labdarúgásra, nemcsak közvetlenül, hanem azzal is, hogy a szponzoráció felé terelgeti a nagy helyi cégeket,
• ambiciózus célokat tűznek ki: a bajnokságnak világszinten a top 10-be kell emelkednie, a helyi futballéletnek pedig tovább erősödnie,
• a teljes állami hátszél sosem látott pénzbőséget hoz a futballéletbe, megjelennek a topkategóriás sztárok az országban,
• az európai és az észak-amerikai futballt érintő pénzügyi korlátozások nincsenek jelen, szabad a pénzszórás, a klubok túl tudnak fizetni (szinte) minden topcsapatot,
• ugyanakkor visszatartó erő a színvonal (nemcsak a játék nívójára, hanem az edzői stábok képzettségére, az utánpótlás-nevelés fejlettségére is érdemes gondolni) és a presztízshiány.

A kínaiak óriási svunggal indultak neki futballjuk megreformálásának és feltőkésítésének, de a kísérlet éveken belül összeomlott.

Részint azért, mert a teljesen esztelen, elszabadult költekezés (illetve a nemzetközi terjeszkedés) kivívta az állam nemtetszését, részint pedig az ingatlanpiaci krízis és a koronavírus-járvány gazdaság-megrogyasztó hatása miatt. A méregdrágán megszerzett, túlfizetett légiósok – a várakozásokkal ellentétben – nem húzták magukkal a hazai játékosok fejlődését, a válogatott sem lépett előre, sőt. A nagy várakozások után nagy kiábrándulás jött.

A kínai példa azért hasznos Szaúd-Arábiának, mert pontosan látják a szaúdiak, hogy mi siklathat ki egy hasonló projektet. A fejlesztés alapját jelentő, a legfelsőbb szintről megszabott futballdirektíva itt is megvan, 2018 óta létezik egy stratégiai terv, amelyet követve a szaúdi ligának a világ hét legjobbja közé kell(ene) kerülnie.

Több, a szaúdiak által használt lózung (például a sztárlégiósok „húzó hatása” a helyi játékosokra; a liga kereskedelmi értékének jelentős növelése) ismerős a kínaiaktól, hasonlók a problémák is, de néhány szempontból az arab ország jobb helyzetből indul. Az egyik ilyen, hogy jobb a futballja: a válogatott rendszeres résztvevője a világbajnokságoknak, kontinentális szinten valódi nagyhatalom, az al-Hilal és az al-Ittihad pedig ázsiai szinten meghatározó klubóriás. Nem mellesleg az összes szaúdi nagycsapat megjárta már az ázsiai Bajnokok Ligája döntőjét legalább egyszer. Sokkal nagyobb a futball dominanciája: míg a sportnagyhatalom Kínában a labdarúgásnak rengeteg a riválisa a közönség kegyeinek elnyeréséért folytatott versenyben, Szaúd-Arábiában a labdarúgás megkérdőjelezhetetlenül az első számú modern sport. A sportminisztérium közleménye szerint a lakosság több mint 80 százaléka tartozik a nézők közé.

No, meg ott van az az extra lépcsőfok is, amit az elsővonalas világsztárok jelentenek.

A kínai Szuperliga ugyan rengeteg kitűnő légióst tudott megszerezni, de Carlos Tévez, Javier Mascherano, Oscar, Hulk, Marouane Fellaini vagy Asamoah Gyan sem tartozik a legszűkebb értelemben vett elitbe. Cristiano Ronaldo és Karim Benzema személyében a szaúdiak már megszereztek két aranylabdást, Lionel Messiért is sokáig versenyt futottak (az más kérdés, hogy az argentin futballikon végül nem az al-Hilalba, hanem Miami felé vette az irányt), ezzel pedig nemcsak topjátékosokat, de topkategóriás énmárkákat is megszereztek. Mellesleg Messi, ha másként nem is, de a szaúdi turizmus reklámembereként jelen lesz az országban. A nagy sztárok külföldi érdeklődést is keltenek, megnő(het) a liga közvetítési jogainak értéke.

A The Athletic szerint a négy nagycsapatot átvevő PIF rövid távú célja: a topkluboknak legyen legalább három, elsővonalas sztárjátékosuk. Az al-Naszrnak már ott van Cristiano Ronaldo, az al-Ittihadnak Karim Benzema és N’Golo Kanté, az al-Hilalnak kellene egy „Messi-pótlék” (talán Neymar?), jöhet Kalidou Koulibaly, valamint Rúben Neves, az élvonalba újonnan visszajutott al-Ahli valószínűleg csak eggyel alacsonyabb polcról tud válogatni. A kisebb kluboknak is meglennének a sztárigazolásaik (összesen nagyjából 24 klasszissal számolnak), a négy nagytól a várakozások szerint a ligán belül áramolnának lefelé a feleslegessé vált légiósok, a bajnokság színvonala pedig nőne. Az igazán nagy csillagok szerződtetése állami kérdés, a hírek szerint a tárgyalások során a PIF, a sportminisztérium és a turisztikai minisztérium képviselői is a delegációban vannak. És minél több nagy név érkezik, annál több jó játékos követheti őket – Ronaldo vagy Benzema egy játékosáramoltatási kaput is kinyithat.

A szaúdi ligának lehet egy plusz ütőkártyája is, mégpedig a vallás.

Az ország az iszlám egyik spirituális központja, Mekka a vallás legszentebb helye, és ez a muszlim játékosoknak külön vonzerőt jelenthet. Szerződtetése után Benzema beszélt arról, hogy vallásos muszlimként különösen vonzó neki Szaúd-Arábia; az ugyancsak hívő N’Golo Kanténak ez szintén csábító lehetett. Az élvonalbeli légióskontingens – csapatonként legfeljebb nyolc, összesen több mint 110 játékosról van szó – mintegy negyede muszlim, különösen erős az észak-afrikai különítmény. Tegyük hozzá, a vezető légióshadtest az erősen katolikus Brazíliából érkezett.

„Muszlim vagyok és ez egy muszlim ország, mindig szerettem volna ott élni. Új életem lehet itt. Szeretnék folyékonyan megtanulni arabul. Voltam már Szaúd-Arábiában, közel lehetek Mekkához, és hívőként ez fontos számomra” – mondta Benzema. Az átigazolási pletykák szerint a muszlim sztárjátékosok közül Kalidou Koulibaly (Chelsea), Rijad Mahrez (Manchester City), Sadio Mané (Bayern München), Jasszin „Bono” Bunu (Sevilla) és Hakim Zijes (Chelsea) is szaúdi klubok látóterébe került.

„A pályafutásuk végéhez közelítő, családos muszlim játékosok számára a Szaúd-Arábiába költözés, az élet egy muszlim országban vonzó opció lehet. De egy futballista természetesen – ahogyan a más vallású társaik is – a lehető legmagasabb szinten akar játszani, a legjobb játékosok ellen, s közben a legtöbb pénzt keresni” – magyarázta a Middle East Eye által megkérdezett egyiptomi sport- és gazdasági újságíró, Mosztafa Mohammed. A közel-keleti futballról könyvet író Abdullah al-Arian rámutatott: az elsődlegesek a szakmai és a pénzügyi szempontok lesznek, a vallási és a kulturális kötelékek csak ezek után következnek. Egy 30 éven fölüli, muszlim sztárjátékosnak viszont plusz érv lehet ez amellett, hogy utolsó nagy szerződését ne egy topligás csapattal, hanem egy szaúdi klubbal kösse meg.

Az olyan játékosok, mint Karim Benzema vagy N’Golo Kanté könnyebben beilleszkedhetnek Szaúd-Arábiában vallásos és kulturális kötelékeik miatt, de nem hinném, hogy ez nagyon fontos tényező lenne. A lényeg: globálisan elismert, topkategóriás játékosok szerződtetése.

A szaúdi liga sosem látott pénzügyi ajánlatokat tesz olyan futballistáknak, akiknek elméletileg még lenne néhány évük a csúcsfutballban. A cél, hogy néhány évvel korábban elhozzák őket a jelenlegi klubjuktól, mint az eddig megszokott volt. Precedens nélküli, ami most Szaúd-Arábiában történik. A befektetés volumene egyszerűen más nagyságrendű. A szaúdi állam támogatásával ez a rendszer akár fenntarthatóbb lehet, mint a kínai, az orosz vagy akár az amerikai. A PIF immár központosított befolyást gyakorol a legnagyobb klubok fölött, és eloszthatja az újonnan a ligába invesztált dollármilliárdokat. Koordinálhatja a szupersztárok elosztását a topklubok között, és megpróbálhatja maximalizálni a versenyegyensúlyt, hogy a szaúdi liga kihívója lehessen az európai topbajnokságoknak” – vélekedett al-Arian. A fenntarthatósággal kapcsolatban azért akadnak fenntartások…

A sztárok központi áramoltatása és a négy élklub azonos kézbe kerülése versenyeztetési kérdéseket is felvet. Az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) licenszszabályzata értelmében egy klub „menedzsmentjében, adminisztrációjában és sportirányításában” érintett természetes vagy jogi személy nem bírhat jelentős befolyással egy azonos kontinentális küzdelemsorozatban szereplő másik csapatnál. Márpedig a 2023/24-es ázsiai BL-ben rögtön ott lesz a PIF által átvett al-Hilal és al-Ittihad, a selejtezőben pedig indul az al-Naszr. A négy klub ugyan négy külön gazdasági társaság lesz, ám a PIF mindegyikben 75 százalékos többségi tulajdonos. Ugyanakkor az AFC aligha fog akadályokat gördíteni – egy ázsiai topliga a kontinentális szövetségnek is érdeke, és alighanem sikerül majd olyan megoldást találni, amellyel a szaúdi csapatok megfelelnek a licenszszabályoknak.

A nemzetközi átigazolási piacon pedig immár semmi sem tarthatja vissza a szaúdi nagyokat.

Könnyen elképzelhető, hogy a helyi bajnokság néhány éven belül, ha nem is topligás, de a topligák utáni szintre küzdi fel magát.

A 2027-ben Ázsia Kupa-házigazda, a világbajnoki rendezést megcélzó (bár a hírek szerint a 2030-as pályázástól elálló) Szaúd-Arábiának a pénz biztosan nem lesz akadály. De mint Kína megmutatta, a pénz még nem minden.