Ereje teljében lévő abszolutistaként érkezett, de a párizsi bagettbe beletört a bicskája – merre tovább, Pochettino?

2019 novemberének második felére tarthatatlanná vált az a légkör, ami a Tottenham edzőközpontjában és öltözőjében kialakult. Bár akkor még nyíltan egyikük sem nagyon merte volna kimondani, a játékosoknak elegük lett. Elegük lett Mauricio Pochettino edzésgyakorlataiból, abból, ahogyan az argentin motiválni próbálta őket, az autoriter hozzáállásból.

De leginkább abból, hogy a szívük mélyén mind úgy érezték: a májusban elvesztett Bajnokok Ligája-döntőt követően Pochettino már nem hisz bennük 100 százalékig – ahogyan az őszi eredmények alapján ők sem hisznek már elkötelezetten abban, hogy a menedzserük útja trófeákat fog eredményezni.

Akkor, lassan három évvel ezelőtt is elég drámainak tűnt az a szakítás. Ám leginkább azért, mert Pochettino és a Spurs úgy tűnt, mintha egymásnak születtek volna.

Együtt emelkedtek fel: a tréner a szakmája elitjébe, a klub pedig nagyon, nagyon rég látott magasságokba. Olyan együttműködésnek tűnt, amiről nem hitte az ember, hogy idény közben, gyenge eredmények miatt fog megszakadni – és mégis.

A jelenből visszatekintve is drámai – csupán más tekintetből. Az, ami Pochettinót naggyá tette, az a munkamódszer, filozófia és kialakított közeg, ami a sikereit hozta, Londonban elért egy forráspontot, majd elpárolgott. Olyannyira, hogy azóta sem lelte meg, sem a másfél éves pihenője alatt, sem Párizsban.

2019 novemberében, amikor kirúgta őt a Tottenham, karrierje csúcsán állt. Szakmája legnagyobbjai között tartották számon, és mindenki azt találgatta, hol kapja majd meg az első igazán nagy munkáját, egy olyan csapatot, amely minden fronton a legmagasabb célokért küzd. Most, miután a Paris Saint-Germain hivatalosan is menesztette, miután nyár elején a Manchester United Erik Ten Hagot választotta helyette, csak találgatni lehet, mit tartogat a jövő.

Lesz-e olyan gigász, amely állást ajánl neki? Vagy tesz egy lépést visszafelé, és újfent egy Spurshöz hasonló állomáshelyen próbál csodát tenni? A francia fővárosban tett kalandja akkora foltot ejtett a renoméján, hogy senki sem tudja.

Egy vezér, egy sereg, egy cél

Otrombaság volna egy taktikailag éretlen, kizárólag az intenzitásban és rohanásban hívő edzőnek beállítani Pochettinót, ugyanis számtalanszor bizonyította a BL kieséses szakaszában, illetve rangadókon, hogy mind a játékrendszerek variálásában, mind a gyenge pontok detektálásában átlagon felüli. Átlagon felüli, de nem elit. A legnagyobb erőssége nem ebben rejlik, nem a videózásokon kielemzett apróságok ötletes kiaknázásában.

Ilyen értelemben kevésbé hasonlít Pep Guardiolára – sokkal inkább olyan, mint Jürgen Klopp. Jól meghatározott, felismerhető futballt vizionál, és egyszerre képes megvenni ezzel a labdarúgókat, valamint maga mögé állítani a teljes klubstruktúrát. Olyan a székház kialakítása, amilyet Pochettino szeretne, olyan játékosok érkeznek, amilyeneket Pochettino néz ki, akkor és úgy rendezik az edzéseket, ahogy Pochettino kiötlötte, és abban a stílusban, azzal a taktikával mennek neki az ellenfeleknek, amit Pochettino kitalált.

Legalábbis a Tottenhamnél zömében így történt (kivéve, ha Daniel Levy elnök meghúzta a nadrágszíjat, és senkit sem igazolt a piacon), ezért emelkedtek a top6 állandó tagjává, ezért indultak a bajnoki cím reményével szezon elején, és ezért jutottak be a legrangosabb európai kupasorozat fináléjába.

Ugyanakkor Párizsban minden megváltozott. Gyökeresen más körülményekkel találkozott: a tulajdonosi kör kijelölte számára az elérendő célt, a sportigazgató összerakosgatta neki a keretet, míg az öltözőben és a pályán úgy kellett volna rendet vágnia, hogy a futballisták évek óta az önkényeskedéshez szoktak, mind a mindennapokban, mind szakmailag. Ha valaki szabadnapra vágyott, megkapta, ha valaki felhívatta egy családtagjával az edzőt vagy valamelyik vezetőt, akkor a sérelmei meghallgatásra kerültek. Ha a sztárcsatárok nem akartak részt venni a labda elleni játékban, akkor kedvük szerint megtehették.

Pochettino egy ereje teljében lévő, kipihent abszolutistaként érkezett a PSG-hez, és végül egy megfáradt, megszorongatott, önmagával és mindennel meghasonuló emberként távozott. Miután a Spursnél elfogyott a szufla, Franciaországban kicsorbultak a fegyverei az előtte magasodó akadályon.

Önmagában, pusztán abból kiindulva, hogy Lionel Messivel, Kylian Mbappéval, Neymarral, Marco Verrattival, Ángel Di Maríával és még oly’ sok sztárral a kezei között milyen eredményeket ért el, és mit produkált a nemzetközi színtéren, nehéz nem bukásként értékelni a párizsi regnálását. Pusztán nevek alapján a 2021-2022-es PSG-keret minden idők egyik legerősebbje, ezzel kontrasztban viszont a korábbi évekhez képest sok téren visszalépést tapasztalhattunk.

A Paris Saint-Germain a katari hatalomátvétel óta Thomas Tuchel edzősködése alatt szállt a legnagyobb magasságokban – nem csoda, hogy akkor szerepelhetett BL-döntőben. A német utolsó teljes és az argentin egyetlen teljes szezonját összevetve: ugyan kicsit javultak közvetlenül a kapu előtt (némileg magasabb xG, jóval több, bár egyébként kicsit alacsonyabb minőségű lövés), hátul rémesen sokat romlottak.

Másfélszer annyi várható gólt, lövést és kapura tartó kísérletet engedtek az ellenfeleknek a bajnokságban. Ennek, és a másik kulcsfontosságú gyengülésnek fizették meg az árát tavasszal a Real Madrid ellen: a PSG a mögöttünk hagyott évtized során még soha nem birtokolta a labdát olyan mennyiségben, mint tavaly, mindazonáltal nagyon rég futballozott ilyen lassan.

Pochettino Tottenhamjét arról ismerhettük meg, hogy irgalmatlan tempóban, látványos és kombinatív módon rohanták le a szembejövő csapatokat, és az átmenetek királyaiként használták ki, ha az ellenfelek labdát vesztettek. Messiék ezzel szemben végeláthatatlan hosszúságban passzolgattak oda-vissza és arcpirító minőségű esélyeket engedtek a kontrák után. Minden hiányzott Pochettino Paris Saint-Germainjéből, ami Angliában naggyá tette.

Mekkora bukás ez?

Összességében nagyon nehéz fellelni Pochettino legutóbbi munkájának pozitívumait, de muszáj emellett kiemelni, hogy hihetetlen mértékben ki volt szolgáltatva a környezetnek. A PSG egy egészen különlegesen funkcionáló szervezet. Ennyire káoszos, csacska működésű klub nincs még egy Európa élmezőnyében.

Mbappé a hírek szerint a szerződéshosszabbítása mellé kis túlzással élve az egész vállalat irányítását megkapta – a maradásáért a francia miniszterelnök, a komplett katari állam és Isten tudja még, ki vetette be magát. Ezzel párhuzamosan olyan emberek ültek le az edzői (Christophe Galtier) és a sportigazgatói (Luis Campos) székbe, akik a múltban rendkívül sarkos és markáns elképzelések mentén dolgoztak – elég nehéz elképzelni, hogy szívesen fogadják majd, amikor a támadó a masszázsa után felsétál megmondani, kit szeretne maga mellett látni a pályán.

Neymar, aki a labdarúgás történetének egyik legdrágább befektetése és az öltöző egyik legnagyobb hangadója, hetek óta félig kilóg a küszöbön.

Az efféle pletykák fenntartással kezelendőek, de töméntelen esetben hallhattunk arról, hogy a párizsi játékosok ilyen-olyan kérései és panaszai komolyabb munkát adnak az odatévedő menedzsereknek, mint a taktika összerakása.

Miután Carlo Ancelotti elhagyta a regnáló francia bajnokot, bajnok és kupagyőztes lett Spanyolországban, illetve kétszer is felülhetett Európa trónjára a Real Madriddal. Unai Emery tovább növelte az Európa Liga-aranyérmei számát. Thomas Tuchel és az együttes útjai egy elbukott BL-finálét követően idény közben váltak el, hogy a német mester a következő év májusában elhappolja a trófeát Pep Guardiola Manchester Cityje elől – immáron a Chelsea élén.

Ha rosszindulatúak akarunk lenni, velősen megjegyezhetjük, hogy hiába a tengernyi pénz és lehetőség, hiába a világsztárok sora, a PSG edzői sikeresebbek voltak a menesztésük után. Semmi sem szól az ellen, hogy ez Pochettinóval is így legyen.

Amennyiben egy kapcsolat nem működik, mert a felek nem illenek össze, nem bűn megállapítani ezt. Ahogyan a Tottenham és Pochettino egymáshoz simult, a Paris Saint-Germain és az argentin úgy ütött el. Kétségtelen, hogy ugyan kissé kiegyensúlyozatlan, de fenomenális keretet edzhetett, amivel kiesni a francia kupa és a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, meg megnyerni egy kifejezetten gyenge mezőny előtt a Ligue 1-t, egyszerűen nem elég.

Ettől függetlenül ez a frigy eleve hamvában holtan született. Semmi sem állt rendelkezésre a kinevezésekor, hogy Pochettino valódi kvalitásai testet ölthessenek.

Szintet lépett, pályafutása során először és zakózott egyet. Ez mégsem jelenti azt, hogy befellegzett volna neki, amiképp a múltat sem annulálja, egyedül a megfelelő tanulságokat érdemes levonni. Ha a következő csapatánál úgy körbefolyhat mindent, ahogy a Spursnél, és az összes feladaton rajta hagyhatja a nyomát, akkor roppant hálásak lesznek neki rövid időn belül.

Amint egy közös célért evez az összes dolgozó a takarítóktól a felsővezetésig, amint együtt köpi ki a tüdejét a pályán minden védő, középpályás és csatár, Pochettino ismét irányba fog állni. A kérdés csupán, hol nyílik erre lehetőség. Néhány hozzá méltó gárda szóba sem jöhet – az Arsenal az észak-londoni, a Barcelona az espanyolos kötődése okán – a többinél pedig egyelőre mással terveznek.

A Manchester United Ten Haggal próbál beröffenteni egy projektet, a Real Madridnál lassan szentté avatják Carlo Ancelottit, és Olaszországban minden nagy elégedett az edzőjével, pont, ahogyan a Chelsea vagy a Manchester City is. A Tottenhamnél Antonio Conténak teljesítették a nyári kéréseit és az olasz nem a fedezetlen ígéretek embere, úgyhogy faltörő kosként fog nekifutni a bajnoki címnek – arra érdemes csak figyelni, hogy mikor kerül sor az óhatatlan összekapásra Daniel Levy elnökkel.

Pochettino azt már megmutatta, hogy nem fél várni a kielégítő ajánlatra – a psg-s kinevezése előtt is majd’ két szezon futott le. Jóllehet, egy hazatérés igen romantikusan hangzik, az nem egy valószerű feltételezés, hogy kizárólag a Spursnél törhet a magasba. A következő klub neve szinte lényegtelen – azon túl, hogy a leendő főnöke belássa az előbb tárgyalt, őt ellehetetlenítő torlaszokat, két tényező fontos még:

• A párizsiaknál sokkal rendezettebb, tisztázottabb struktúrába írjon alá, ahol az idejét szakmai döntésekkel töltheti, nem lelkek pátyolgatásával és emberi játszmázással,
• A felettesei azzal az elhatározással tegyék le mellette a voksukat, hogy 100 százszázalékig, maradéktalanul hisznek benne, és minden belső feszültség esetén az ő pártját fogják.

Ugyanis az 50 százalékos, lenyesegetett, szétaprózott Mauricio Pochettino képtelen átszakítani a célszalagot – az, hogy még ilyen állapotban is nyert kupákat a PSG-vel, épp a képességeit dicséri.

Az a Mauricio Pochettino, aki mellett kitartanak, aki megragadhatja a kormányrudat, aki a futballistái vérét egytől-egyig, totálisan átitathatja a gondolataival, és akinek nem a világklasszisai kedvéhez kell igazítania a taktikáját, hanem a maga ösvényét járhatja, egy lehengerlő labdarúgóedző.

A bagettbe beletört a bicskája – nemsoká’ kiderül, mire vállalkozik a következő fogással.