Foci

Ereje teljében lévő abszolutistaként érkezett, de a párizsi bagettbe beletört a bicskája – merre tovább, Pochettino?

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP
A napokban hivatalossá vált, hogy a 2022-2023-as szezonban az utolsó három munkája során egyaránt csodát tevő Christophe Galtier ül le a Paris Saint-Germain kispadjára. Ez egyben azt is jelenti, hogy Mauricio Pochettinónak távoznia kell. Hiába a tavalyi bajnoki cím, a ténykedése csalódásként értékelhető, hiszen a katari tulajok vele sem kaparintották meg a hőn áhított Bajnokok Ligája-címüket. Merre tovább ezután?

2019 novemberének második felére tarthatatlanná vált az a légkör, ami a Tottenham edzőközpontjában és öltözőjében kialakult. Bár akkor még nyíltan egyikük sem nagyon merte volna kimondani, a játékosoknak elegük lett. Elegük lett Mauricio Pochettino edzésgyakorlataiból, abból, ahogyan az argentin motiválni próbálta őket, az autoriter hozzáállásból.

De leginkább abból, hogy a szívük mélyén mind úgy érezték: a májusban elvesztett Bajnokok Ligája-döntőt követően Pochettino már nem hisz bennük 100 százalékig – ahogyan az őszi eredmények alapján ők sem hisznek már elkötelezetten abban, hogy a menedzserük útja trófeákat fog eredményezni.

Akkor, lassan három évvel ezelőtt is elég drámainak tűnt az a szakítás. Ám leginkább azért, mert Pochettino és a Spurs úgy tűnt, mintha egymásnak születtek volna.

Együtt emelkedtek fel: a tréner a szakmája elitjébe, a klub pedig nagyon, nagyon rég látott magasságokba. Olyan együttműködésnek tűnt, amiről nem hitte az ember, hogy idény közben, gyenge eredmények miatt fog megszakadni – és mégis.

A jelenből visszatekintve is drámai – csupán más tekintetből. Az, ami Pochettinót naggyá tette, az a munkamódszer, filozófia és kialakított közeg, ami a sikereit hozta, Londonban elért egy forráspontot, majd elpárolgott. Olyannyira, hogy azóta sem lelte meg, sem a másfél éves pihenője alatt, sem Párizsban.

2019 novemberében, amikor kirúgta őt a Tottenham, karrierje csúcsán állt. Szakmája legnagyobbjai között tartották számon, és mindenki azt találgatta, hol kapja majd meg az első igazán nagy munkáját, egy olyan csapatot, amely minden fronton a legmagasabb célokért küzd. Most, miután a Paris Saint-Germain hivatalosan is menesztette, miután nyár elején a Manchester United Erik Ten Hagot választotta helyette, csak találgatni lehet, mit tartogat a jövő.

Lesz-e olyan gigász, amely állást ajánl neki? Vagy tesz egy lépést visszafelé, és újfent egy Spurshöz hasonló állomáshelyen próbál csodát tenni? A francia fővárosban tett kalandja akkora foltot ejtett a renoméján, hogy senki sem tudja.

Egy vezér, egy sereg, egy cél

Otrombaság volna egy taktikailag éretlen, kizárólag az intenzitásban és rohanásban hívő edzőnek beállítani Pochettinót, ugyanis számtalanszor bizonyította a BL kieséses szakaszában, illetve rangadókon, hogy mind a játékrendszerek variálásában, mind a gyenge pontok detektálásában átlagon felüli. Átlagon felüli, de nem elit. A legnagyobb erőssége nem ebben rejlik, nem a videózásokon kielemzett apróságok ötletes kiaknázásában.

Ilyen értelemben kevésbé hasonlít Pep Guardiolára – sokkal inkább olyan, mint Jürgen Klopp. Jól meghatározott, felismerhető futballt vizionál, és egyszerre képes megvenni ezzel a labdarúgókat, valamint maga mögé állítani a teljes klubstruktúrát. Olyan a székház kialakítása, amilyet Pochettino szeretne, olyan játékosok érkeznek, amilyeneket Pochettino néz ki, akkor és úgy rendezik az edzéseket, ahogy Pochettino kiötlötte, és abban a stílusban, azzal a taktikával mennek neki az ellenfeleknek, amit Pochettino kitalált.

Legalábbis a Tottenhamnél zömében így történt (kivéve, ha Daniel Levy elnök meghúzta a nadrágszíjat, és senkit sem igazolt a piacon), ezért emelkedtek a top6 állandó tagjává, ezért indultak a bajnoki cím reményével szezon elején, és ezért jutottak be a legrangosabb európai kupasorozat fináléjába.

Ugyanakkor Párizsban minden megváltozott. Gyökeresen más körülményekkel találkozott: a tulajdonosi kör kijelölte számára az elérendő célt, a sportigazgató összerakosgatta neki a keretet, míg az öltözőben és a pályán úgy kellett volna rendet vágnia, hogy a futballisták évek óta az önkényeskedéshez szoktak, mind a mindennapokban, mind szakmailag. Ha valaki szabadnapra vágyott, megkapta, ha valaki felhívatta egy családtagjával az edzőt vagy valamelyik vezetőt, akkor a sérelmei meghallgatásra kerültek. Ha a sztárcsatárok nem akartak részt venni a labda elleni játékban, akkor kedvük szerint megtehették.

Pochettino egy ereje teljében lévő, kipihent abszolutistaként érkezett a PSG-hez, és végül egy megfáradt, megszorongatott, önmagával és mindennel meghasonuló emberként távozott. Miután a Spursnél elfogyott a szufla, Franciaországban kicsorbultak a fegyverei az előtte magasodó akadályon.

Önmagában, pusztán abból kiindulva, hogy Lionel Messivel, Kylian Mbappéval, Neymarral, Marco Verrattival, Ángel Di Maríával és még oly’ sok sztárral a kezei között milyen eredményeket ért el, és mit produkált a nemzetközi színtéren, nehéz nem bukásként értékelni a párizsi regnálását. Pusztán nevek alapján a 2021-2022-es PSG-keret minden idők egyik legerősebbje, ezzel kontrasztban viszont a korábbi évekhez képest sok téren visszalépést tapasztalhattunk.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik