A pályán is történelmi sikert ért el a világ első vegán és karbonsemleges futballklubja

A 24 csapatos negyedosztályból (League Two) négyen jutnak fel az évad végén, ebből hárman egyenes ágon, a negyedik hely sorsa pedig rájátszásban dől el. Két feljutó kiléte már áprilisban bizonyossá vált: előbb a Forest Green Rovers, majd néhány nappal később az Exeter is kivívta a magasabb osztályban szereplés jogát, a harmadik automatikus feljutó hely viszont csak az utolsó játéknapon dőlt el, nem is akármilyen körülmények között: Joey Barton csapatának, a Bristolnak hét góllal kellett nyernie, és épp 7-0-ra verte a Scunthorpe-ot!

A két, már korábban feljutó brigád közül egyértelműen a Forest Green sikere a nagyobb sztori, lévén az alig hétezres Nailsworth városka csapata sosem szerepelt még a harmadosztályban. A klub évtizedekig a Gloucestershire megyei regionális ligákban játszott, majd egyre feljebb lépdelt, és a kilencvenes években már kinőtte a körzeti bajnokságokat. Ahhoz azonban, hogy a négy legmagasabb osztályt tömörítő Football League tagja lehessen, komolyabb befektetésre volt szükség.

Ekkor lépett színre Dale Vince, az Ecotricity nevű zöldenergia-szolgáltató cég tulajdonosa, aki egyfelől biztosította az ambíciókhoz méltó anyagi hátteret, másfelől azonban radikálisan át akarta formálni a klub szellemiségét. Az ökotudatos Vince régóta szélenergiával és megújuló energiával foglalkozott, és miután 2010-ben többségi tulajdonos meg klubelnök lett, határozott elképzelései voltak a fociklub működésével kapcsolatban is. Ám

ő nem abba szólt bele, hogy ki legyen a balhátvéd, ellenben eltiltotta a játékosokat a húsevéstől, aztán a pályáról is kitiltotta a húsételeket,

noha az angol stadionok addig elképzelhetetlenek voltak a húsos pite (meat pie) nélkül. Vince azonban nem állt meg itt: 2015-ben a Forest Green Rovers lett a világ első vegán futballklubja, és ez még csak az étkezés megreformálása volt.

A klub ugyanis minden téren a fenntarthatóságra törekedett. Számos előremutató intézkedést vezettek be: napelemek termelik az elektromos áramot a stadionban; összegyűjtött esővízzel locsolják a vegyi anyagok nélkül karbantartott, organikus gyepszőnyeget; a játékosok újrahasznosított anyagból készült melegítőt hordanak; elektromos busz szállítja őket a meccsekre (miközben még a félprofi klubok között is akadnak, amelyek repülőgéppel utaznak); a szurkolókat töltőállomásokkal bátorítják az elektromos autóra történő átállásban a stadion parkolójában.

Nem véletlenül lett a Forest Green Rovers a világ első karbonsemleges futballklubja,

pedig még be sem költöztek az épülő új stadionjukba: az Eco Park ugyanis kizárólag fából épül, és még a mostaninál is környezetbarátabb technológiákat használnak hozzá.

Ez persze mind szép, de a klímatudatosságért nem osztogatnak pontokat. A Forest Green is megszenvedett a sikerért, végül 2017-ben, sokadik próbálkozásra jutott fel a negyedosztályba, minek nyomán Nailsworth lett a legkisebb város, amely valaha is otthont adott Football League-klubnak.

Itt a csapat kétszer is eljutott a rájátszásig, de mindkétszer el is bukott, pedig Dale Vince nemcsak zöld klubot szeretett volna, hanem sikereket is, és ennek érdekében komoly összegeket fektetett a gárdába. A sikert azonban nem is feltétlenül a pénz hozta meg, hanem az, hogy tavaly nyáron a volt walesi válogatott védő, Rob Edwards váltotta Mark Coopert a kispadon, továbbá érkezett – a klub igazoláspolitikájának megfelelően – néhány fiatal és ezen a szinten komoly erősítésnek számító játékos.

A Roversé a harmadik legfiatalabb csapata a ligában; olyan együttes, amely vagy fiatal játékosokat vásárol az alsóbb osztályokból, vagy a Premier League és a Championship akadémiáiról elengedett futallitsákat gyűjti össze és fejleszti a képességeiket, majd eladja őket jó pénzért.

Edwards megmutatta, hogy már az angol negyedosztályban sem ritkaság a labdabirtoklásra épülő játékstílus, és kimondottan látványos támadójátékkal verte végig a mezőnyt. A Forest Green lőtte a legtöbb gólt a ligában, a 3-4-1-2 felállással a legjobbat hozta ki a játékosaiból, és nem véletlenül választották az év edzőjének a ligában, miközben az esztendő csapatába három Forest Green-játékos is befért. Közülük a West Bromtól érkezett jobbhátvéd, a még csak 22 éves Kane Wilson lett az év játékosa, de érdemes megjegyezni a bokszolónak induló, de végül futballistává lett csatár, Matty Stevens nevét is (és csak remélni lehet, hogy az áprilisban elszenvedett sérüléséből hamar felépül majd).

Nem mindennapi történet tehát a Forest Green Roversé. Bár a riválisok szurkolói szerint mindenekelőtt Dale Vince millióinak köszönhető a siker, továbbá többen kifogásolják, hogyan lehet karbonsemlegesnek nevezni azt a klubot, amelynek a stadionját nem lehet megközelíteni tömegközlekedéssel, egészen biztosan új színt hozott az angol futballba, és könnyen lehet, hogy idővel egyre többen követik majd a zöld példát. (Vince egyébként nemrégiben lemondott a cége vezetéséről, mert a politikában szeretne érvényesülni, de ez a döntése fociklubot nem érinti.)

Az Exeter története nem ennyire romantikus,

hiszen a klub hosszú évtizedeket töltött a liga legalsó vonalában, és néhányszor már megfordult a harmadosztályban is: legutóbb 2009-ben jutott fel, és három szezonig bírta. Igaz, addigra túl volt egy csődön, és azt követően került a drukkerek kötelékébe: 2003-ban a szurkolói tröszt lett a többségi tulajdonos, amely több gyűjtést szervezett a szimpatizánsok körében az eladósodott klub megmentésére, de végül a kupasorsolás mentette meg az akkor éppen az ötödik vonalban szerénykedő Exetert.

Merthogy 2005 januárjában a Manchester Unitedet kapták ellenfélül, és döntetlenre végeztek az Old Traffordon, pedig a hazaiak becserélték Cristiano Ronaldót és Paul Scholest is – mindhiába. Az ebből a találkozóból és a hazai pályán megismételt meccsből befolyó jövedelmeknek köszönhetően a klub vissza tudta fizetni az adósságait. Bár azóta is akadtak nehezebb időszakok (nyolc éve egy időre átigazolási embargó is sújtotta az Exetert), a szurkolói tröszt jó gazdának bizonyult, és felelősen vezette a Grecians (Görögök) becenevű egyesületet.

Miközben folyamatosan láthatjuk, miféle alakok kaparintják meg az angol futballklubokat az alsóbb osztályokban is, különösen felértékelődik az Exeter példája, amely jövőre például azzal a Derby Countyval szerepel majd egy ligában, amely az előző tulajdonosának felelőtlen pénzügyi trükközései miatt kapott gigantikus büntetést, és ki is esett a Championshipből. Az Exeter sikere viszont nem a szerencse műve; a csapat a Forest Greenhez hasonlóan már évek óta ott toporgott a feljutás küszöbén, de mindig elbotlott a végén.

A klub stratégiája nagymértékben az utánpótlás-nevelésre épül: az Exeter akadémiája az egyik legtermékenyebb a Football League-ben, és az elmúlt néhány évben tízmillió font körüli bevételt hozott a klubnak, ami ezen a szinten rengeteg pénzt jelent. Az Exeter nevelése az angol válogatottban is bemutatkozó Ollie Watkins, az Aston Villa támadója, a Chelsea is tőlük igazolta Ethan Ampadut, és szintén onnan indult Matt Grimes, aki a Swansea színeiben játszott a Premier League-ben is.

A jelenlegi csapatban ugyancsak számos saját nevelésű futballista akad, de mindemellett az Exeter is a Forest Greennél már ismertetett átigazolási stratégiát követi, azaz olyan, fejlődőképes játékosokat keresnek, akikről valamiért lemondott az előző klubjuk.

A Görögök vezetőedzője ráadásul a klub egykori játékosa, Matt Taylor (nem összekeverendő a Portsmouthban és a Boltonban is megforduló Matt Taylorral, aki egyébként szintén a ligában edzősködött, ám februárban elbocsátották a Walsalltól). Ő tökéletesen ismeri a klubot, és azonosul a filozófiájával is. Nem véletlenül nyilatkozta a feljutást jelentő gólt szerző csapatkapitány, a természetesen saját nevelésű Matt Jay a BBC-nek: „A szezon során 11 vagy 12, az akadémiáról kikerült játékos volt az első csapatban vagy annak környékén, és ez nagyszerű, mert bizonyítja, hogy így is lehet sikeresnek lenni. Ha megnézed a Bradfordot, ők a 16. helyen állnak a League Two-ban, pedig vagyonokat költöttek, és ugyanez a helyzet a Salfordnál is. Mi itt másképp csináljuk, és ez működik.”

A saját nevelésű játékosok túlsúlya éles ellentétben áll azzal, amit a felsőbb osztályokban látunk, és az Exeter ezzel is jelzi: fontos számukra a kötődés a városhoz és környékéhez. Manapság, amikor nem ritka, hogy klubcsapatok teljes egészében külföldiekből álló kezdőcsapattal futnak ki a pályára, és a néven meg a helyszínen kívül az égvilágon semmi közük a nekik otthont adó városhoz, a benne élőkhöz.

Nem véletlenül vezeti évek óta az Exeter az úgynevezett szurkolói elkötelezettségi indexet, amely értékeli a drukkerekkel való párbeszédet, azok részvételét a klub irányításában és az átláthatóságot is. Itt hiába is keresnénk a sztárklubokat az élmezőnyben, egyikük sem fér be a top 40-be.

Ha meghallgatnánk, hogy mit akarnak a drukkerek, az sok problémát megoldhatna a futballban

– mondta a BBC-nek Nick Hawker, a szurkolói tröszt elnöke. – Ki a tulajdonos? Igazából senki. Az Egyesült Királyságban a legtöbb klub az 1800-as évek végén vagy az 1900-as évek elején született, gyakran egyházak vagy munkásegyletek révén, és nagyon mélyen gyökerezik a közösségben. Nem mi birtokoljuk az Exeter Cityt, hanem csak megőrizzük azt. Ezt kellene megértenie néhány Premier League-tulajdonosnak.”

Nem csoda, hogy évente százezer fontot gyűjtenek be a szurkolóktól (köztük például a sztárénekesnő Joss Stone-tól), és sikerével az Exeter City példát mutathat a többi klubnak is, mert minden ilyen sikersztorira három tönkrement, rosszul vezetett klub jut: az idén olyan régi tagok zuhantak ki a Football League-ből, mint az Oldham és a Scunthorpe, mindkettő a vezetőség hathatós közreműködésével.

Érdemes tehát drukkolni az Exeternek a League One-ban is, hogy a példa ragadós legyen.