Foci

Franciaország legjobb rapperre egy lúzer klubnak szurkol

CHARLY TRIBALLEAU / AFP
CHARLY TRIBALLEAU / AFP

A francia másodosztályban nemrég a Stade Malherbe Caen a Paris FC csapatát fogadta. A meccs egy darabig eseménytelenül csordogált, majd a második félidőben a Paris FC megszerezte a vezetést, amire a hazai szurkolók egy új rigmusba kezdtek, ami így szólt:

Végtére is szeretem a Malherbe-et, nem tudom, miért,

mindig kikapunk, otthon is csak nyomorgunk.

A dal egy kikacsintás volt, egy létező dalszövegre épült, melynek szerzője is ott ült a közönség soraiban. Aurelien Cotentin, művésznevén Orelsan rapzenében utazik, szintén caeni származású, a régió gyermeke, eredeti szövege így szólt: „Végtére is a Föld kerek, tudjuk, hogy miért, akárhányszor körbejárjuk, a végén mindig hazavágyunk”.

Orelsannak épp akkor jelent meg az új lemeze (Civilisation), amikor a meccset rendezték. Franciaországban már az első héten rekordnak számító 138 929 példányt adtak el belőle, ezzel a nyitánnyal a francia rap történetének legsikeresebb albuma lett.

Caenban szeretik az iróniát, sőt, egyenesen sportot űznek belőle. A klubhoz tartozik a helyi Twitter egyik leghumorosabb szurkolói fiókja, a We Are Malherbe (WAM), amit a klub bérletesei üzemeltetnek. Kezdetben úgy működtek, mint egy francia focis Hírcsárda, honlapjukon humorosan kifordított kamu híreket gyártottak a klub hétköznapjairól. Később a Twitter-fiókjuk lett a bázisuk, ahol ártatlan poénnak szánt kiszólások nőtték ki magukat szállóigévé. A szokásos hétvégi meccsek előtt például mindig bejelölték a soron következő ellenfelük fiókját, majd megírták, hogy „Bonsoir, nous allons vous poutrer”, vagyis „Jó estét, ma este ki fogjuk tömni önöket”.

A humor aztán tovább duzzadt. Amikor a Caen döcögősebb időszakon ment keresztül, a WAM létrehozott egy LinkedIN fiókot, ahová fiktív álláshirdetéseket tettek fel, mintha új játékosokat toboroznának. Amikor egy szezon végén a kieséssel kacérkodtak és úgy tűnt, hogy a bennmaradás azon múlik, hogy megveri-e közvetlen ellenfelüket a Bordeaux, átváltoztatták minden avatarjukat bordeaux-i színekre és úgy kommunikáltak, mintha bordeaux-iak lennének.

Külön törődést kap a régió főellensége, a Le Havre, mely idén 150 éves, a caeniak viszont úgy beszélnek róluk, mint egy nyugdíjas otthonról. Egy idő után a klubok közösségi média felelősei is beszálltak a játékba, a kitömős beköszönésekre is mindig akad egy összekacsintós adjonisten.

Ha voltak is itt-ott félresikerült poénok (egy korábbi játékosuk, Andy Delort nem annyira vette a lapot), a Cean sosem lépett át egy határt, mindig finoman táncoltak a szatíra és az irónia határán. Ahogy az oldal egyik üzemeltetője fogalmazott:

Megtehettük volna, hogy nagyon olcsó poénokat gyártunk, játékosokat pécézünk ki és szurkolókat hergelünk. De mi nem vagyunk ilyenek, nem fogunk arra uszítani, hogy a vezetőség mondjon le. Azok nem mi lennénk.

Hogy ez szurkolói vagy regionális vonás, jó kérdés. Caent sokan Normandia kulturális központjának tartják, ahol a legmagasabb az egy főre jutó művészeti intézmények száma.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik