A Barcelona PR-gépezete teljes fordulatszámon pörgött. Xavi élete vörösben és kékben. Xavi gólt lő. Xavi a trófeákkal. Xavi gondolatai a katalán csapatról. Xavi és nevelőedzői. Xavi retró mezben. Xavi parádés szabadrúgást teker a kapuba. Xavi gólt ünnepel. Xavi megérkezik. Xavi hazatér. Xavi Pep Guardiolával. Xavi a Camp Nouban. Xavit bemutatják. Xavi nyilatkozik. Xavi legjobb megmozdulásai a klub saját tévéjén. Xavi. Xavi. Xavi. Xavi. Xavi. Xavi. Xavi. Xavi. Xavi. Xavi. Xavi.
Egyszerre lenyűgöző és fullasztó az a felhajtás, amit a Barcelona új vezetőedzője – egyben játékoslegendája – kinevezése köré fújt. Némi malíciával mondhatnánk azt is, hogy ez kellett is, mert a pályán és azon kívül jelenleg kevés dolgot lehet hype-olni: a Barcelona csak a kilencedik a spanyol bajnokságban, legutóbbi négy mérkőzésén nem tudott nyerni, Lionel Messi elment, a klub anyagi helyzete borzasztó, Ronald Koemant kirúgták, a keret papírvékony és egy egész csapatnyi játékos van sérült- vagy beteglistán.
Xavi kinevezése az idény eddigi egyetlen feelgood sztorija a szurkolóknak, akik az elmúlt másfél évtizedben átélték a Barca legsikeresebb éráját, most pedig merőben új helyzetet kell megszokniuk. Xavi lehet a megmentő, aki Katarból hazatérve kivezeti szeretett klubját a válságból, Xavi lehet az új Guardiola, és persze egyben Xavi az a PR-fogás, amit a klub érthetően frusztrált és dühös szurkolóinak lecsillapítására felhasznál.
A futballvilág azonban nem feltétlenül a tündérmesék terepe, és minden idők egyik legjobb középpályása lehet, olyan feladat megoldásába kezd bele, ami meghaladja képességeit.
Nagy edzőnek hosszú az árnyéka A David Moyes edzői feltámadásáról írt cikkünkben már érintettük a hosszú árnyék toposzt: a nagy és sikeres; pláne a nagy, sikeres és még futballfilozófiailag is elismert edzők utódlása az egyik legnehezebb feladat. Ezzel bajlódik Sir Alex Ferguson visszavonulása óta a Manchester United –a kiválasztott Moyes megbukott, Louis van Gaalt és José Mourinhót bedarálta a klub, most Ole Gunnar Solskjaer kapaszkodik a kispadba –, Arsene Wenger távozása óta az Arsenal, és ugyanilyen hosszú az árnyéka Guardiolának a Barcelonánál.
Guardiola barcelonai edzősködése hosszban nem volt Fergusonhoz (26 és fél év) vagy Wengerhez (21 év és 7 hónap) mérhető, de sikerességében és hatásában igen. Ráadásul az edzők minden korábbinál gyorsabban cserélődnek – szűk másfél év jut átlagban a trénereknek egy-egy kispadon –, így már egy ötéves, extrém sikeres periódussal is legendát teremthet valaki.
Pláne, ha Guardiolának hívják. Csapata egyszerre volt kiemelkedően eredményes, játszott szemet gyönyörködtetően és képviselte (saját nevelésű futballistáiból álló gerincével) a klub filozófiáját, eszmeiségét, megtestesítve azt, ami jó és szerethető a Barcelonában. A 2008–2012 közötti Barcelona olyasmi volt a klubfutballban, mint az 1970-es brazil csapat a válogatottak között: egyszerre játszott sikeres és szép futballt, forma és tartalom egyszerre került a legmagasabb szinten harmóniába, márpedig ehhez az ideálhoz nagyon nehéz felérni.
A Peppel begyűjtött 14 trófea olyan magasra tette a lécet, amelyet azóta sem a Barcelona, sem maga Guardiola nem tudott átvinni. A klub az azóta eltelt kilenc évben 16 trófeát nyert – de a Bajnokok Ligája-serleget 2015 óta hiába hajszolja –, Guardiola meg, bár továbbra is extrém sikeres maradt, de sem a Bayern Münchent, sem a Manchester Cityt nem tudta BL-győzelemre vezetni.
