Messi Párizsba igazolása újabb bizonyítéka az európai futball válságának

Elment hát. Felvette a Paris Saint-Germain kék-fehér-piros mezét, és hagyott egy Lionel Messi alakú űrt maga után Barcelonában. A katalán közönség jó része alighanem végigmegy a gyászfázisokon; a Messi-fanatikusok már lehet, hogy a PSG 30-as mezéért állnak sorba, Párizs tombol, de a fogadó csapat drukkerein kívül más aligha ünnepelhet.

A Messi alakú űr ugyanis a futball egész szövetét érinti. Ez pedig egyáltalán nem jó hír.

Mert hogyan lehetne összefoglalni a drámai hirtelenséggel véget ért átigazolási sagát? Messi maradni akart, a Barcelona meg akarta tartani őt, viszont a klub képtelen volt a megtartására, és ezért csak saját magát okolhatja.

Egy klubvezetőképző tanfolyamon alighanem oktatnák a Barcelona elmúlt éveit „hogyan ne irányíts futballcsapatot?” címmel.

Neymar eladása után a klub minden idők legnagyobb és legérthetetlenebb pánikvásárlásába kezdett, és valóságos mestermunkát mutatott be a „nagyon drágán, nagyon magas fizetésért alulteljesítő játékost venni” témakörben.

Hogy mi fűtötte mindezt? A presztízs, az arcvesztés megakadályozása és a hit, hogy van pénz. Lesz pénz. Mindig lesz pénz. Az a pénz jár. Lehet pazarló, irracionális gazdálkodást folytatni, a világ legnagyobb árbevételű klubjaként hatalmas adósságokat cipelni, össze-vissza igazolni. A Barcelona túl nagy ahhoz, hogy elbukjon.

Nos, nem volt túl nagy, legalábbis nem volt elég nagy ahhoz, hogy teljesen kikerüljön minden ligaszabályozást. Évek hosszú munkája volt abban, hogy végül szembe kellett néznie a klubvezetőségnek – amely a probléma nagyját és a koronavírus-világjárvány okozta válságot már megörökölte – azzal a rémisztő forgatókönyvvel, hogy egy jelentős fizetéscsökkentés esetén sem tudja megtartani legnagyobb ikonját, mert még ha ingyen játszana is (ami a törvényi szabályozás miatt lehetetlen), akkor sem férne be a Barcelona a liga által megszabott keretbe.

A sorozatos melléfogások, az eladhatatlan vagy nehezen eladható játékosok, a túlköltekezés és a súlyos adósságok mátrixában elveszett Messi, akinek a gigantikus fizetése hozzájárult a probléma kialakulásához.

Elveszett az a játékos, akinek talán a legtöbbet köszönheti a Barcelona.

Az a játékos, akitől a legjobban függött a Barcelona, olyannyira, hogy időről időre az is felvetetődött (jogosan vagy sem, az más lapra tartozik), hogy már túlnőtt a klubján. Az a játékos, aki után lesz élet Barcelonában, de akit valójában sosem tud pótolni a Barcelona.

Hajlamosak vagyunk mindannyian – ez általános futballszurkolói attitűd – nosztalgiázni egy romantikusabb, szebb, nemesebb korról, amikor még létezett a klubhűség, nem minden volt eladó és lehetett arra számítani, hogy egy játékos ugyanannál a klubnál tölti ki teljes profi karrierjét.

Emlegetjük Paolo Maldinit, Francesco Tottit, Ryan Giggst, ahogyan szüleink, nagyszüleink is emlegették koruk egyklubos focistáit. Mindannyian futball-koordinátarendszerünk fix részeivé váltak. Messi ugyanilyen viszonyítási ponttá vált. A Barcelona nevelte ki, a Barcelona adott neki lehetőséget, a Barcelonával ért játékosként a csúcsra és vált a világ legjobbjává, így alighanem mindenki meg volt győződve arról, hogy ott is fejezi be pályafutását, vagy legalábbis annak európai részét. Legfeljebb hazamegy Rosarióba levezetni. Olyan lesz a karrierje, amire rámutathatunk:

Látod? Ilyen a klubhűség!

Ha valaki 2004 őszén kezdett futballt nézni, akkor már láthatta a debütáló Messit, és 2021. augusztus 11-e az első olyan nap az életében, amikor Messi egy másik klub kötelékébe tartozik. Ha akkor kisgyerek volt, most már lehet, hogy családos felnőtt. Sosem látott olyan mérkőzést klubszinten, amelyen Messin nem a Barca gránátvörös-kék szerelése vagy váltómeze feszült.

Mindannyian azt emésztjük, hogy kifordult helyéből egy biztosnak tartott pont a futballvilágban (akkor is, ha ez már opciónak tűnt tavaly, amikor maga Messi akart elmenni), és sokan közülünk nem is emlékeznek arra, milyen volt e fix pont nélkül. Újra kell rendeznünk magunkban a világfutballról alkotott képünket.

Ritkán kell ilyet tennünk, legalábbis ilyen mértékű átrendezésre ritkán van szükségünk. Johan Cruyffot el tudta csábítani az Ajaxtól a Barcelona. Diego Maradona Barcelonából Nápolyba igazolásával egészen biztosan kifordult kicsit sarkaiból a futballvilág, bár itt nem maga az átigazolás ténye, hanem a vevő kiléte lehetett igazán meglepő.

Ronaldo (a brazil) szintén a Barcelonát sokkolta, amikor átigazolt az Interbe, majd aztán a milánói fekete-kékeket is, amikor elment a Real Madridba. Cristiano Ronaldo a Manchester United mezét a Real Madridéra, majd azt a Juventuséra cserélte. Talán e játékosok klubváltása okozott ehhez hasonló földrengést, de sem Maradona, sem a két Ronaldo nem kötődött oly erősen csapataihoz, mint Messi a Barcelonához, Cruyff pedig becsempészte az Ajaxot új klubjába.

A Barcelona stílusa, tradíciója, DNS-e Messiben van. Abban is biztosak lehetünk, hogy Messi tananyag lesz a katalán óriásklubnál, addig, amíg létezik a futball nevű játék. Ez a típusú kötődés a „valaha volt legjobb” kategóriában számba vett játékosok közül Pelénél is megvolt, aki 34 évesen, 19 idény után hagyta el a Santost, de vissza is vonult, hogy később aztán a New York Cosmos kedvéért meggondolja magát.

A PSG szurkolói delíriumban vannak, Messi rajongói tömegesen fognak a párizsiakhoz csapódni, a Barcelonánál pedig megkísérelhetik megtervezni az argentin nélküli jövőt.

Persze hogy ez egy sokkolt és csalódott kerettel, egy nyomasztó bérlistával és egy még nyomasztóbb adósságállománnyal miként sikerül, az már más kérdés. De – kanyarodjunk vissza az elején megfogalmazott gondolathoz – a PSG-seken kívül kevesen örülhetnek. Nem azért, mert rosszabb, pláne erkölcstelenebb (létezik ez a fogalom a profi labdarúgásban egyáltalán?) lenne a PSG-ben futballozni. Hanem azért, mert a Messi-átigazolás újabb bizonyítéka a válságnak, amellyel az európai labdarúgás küzd.

Hiszen mi történt? Egy óriásklub – még egyszer, a világ legnagyobb bevételű klubja – felelőtlenül gazdálkodott, pocsékul igazolt és a pályán sem tudta az elmúlt években megismételni korábbi sikereit. A fennálló súlyos válságot csak mélyítette a koronavírus-járvány és annak megannyi következménye. Végül sarokba szorult, és elvesztette legnagyobb sztárját, mert a helyi szabályokat nem szabadott áthágnia.

A sztár pedig kikötött Párizsban, a korlátlan katari pénzinjekcióktól duzzadó PSG-ben, amelynek nem feltétlenül volt szakmailag szüksége Messire, de erődemonstrációként mégis szerződtette őt.

Kapcsolódó

Messi Párizsban: akár hátrányt is jelenthet az argentin érkezése

A PSG Messi szerződtetésével már biztosan megszerzi a nyár legnagyobb igazolásáért járó képzeletbeli elismerést, de a legnagyobb kérdés az: az argentin elég lesz-e a franciáknak a BL megnyeréséhez?

A felelőtlen gazdálkodás miatt nagy bajba kerülő szuperklub, a bárkit megvenni képes, olaj- vagy oligarchapénzen szárnyaló rivális, a pénzügyi fair play alkalmazása vagy nem alkalmazása, a klubját kényszerűségből elhagyó ikon egyaránt tekinthető korképnek és kórtünetegyüttesnek is. Olyan toposzok lehetnek, amelyek a közeljövőben újra és újra előkerülnek.

Kérdés, a kórtünetekből azt a következtetést vonják-e le Barcelonában, hogy átgondoltabban, felelősebben kell irányítani a klubot. Vagy azt, hogy esetleg az európai futball jelenlegi kereteiből kitörve (lásd még Szuperliga!) kell keresni a jövőben a boldogulást.

Lionel Messi meg felveszi a PSG 30-as számú mezét.

Új fejezethez lapozunk.