Foci sport24

Apátia, légióshad, Bognárball: értékeljük az NB I őszi szezonját

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Álomra szenderül az NB I-es labdarúgó-bajnokság, a címvédő és favorit Ferencváros telel az élen, mögötte a Kisvárda és a Puskás Akadémia, a kieső helyeken az MTK meg a Gyirmót. Az elmúlt évekhez képest izgalmasabb lehet a bajnoki versenyfutás, ám valamiféle apátia érezhető. Úgy tűnik, keveseket lelkesít fel egy olyan bajnokság, amelynek első hat csapata közül három a NER-futballal érkezett az első osztályba, miközben a tradicionális klubok közül szinte mindnél (MTK, Újpest, DVSC, Honvéd, Fehérvár, de még – első helye ellenére – a Fradi is idesorolható) tapintható az elégedetlenség. Értékeljük az őszi szezont.

Morognak Újpesten, morognak Kispesten, morognak az MTK-nál, morognak a DVSC-nél, morognak Fehérváron, az őszi első Ferencváros pedig edzőváltással demonstrálta: az EL-csoportkörös szereplés és a harc a bajnoki elsőségért még nem ment meg egy szakvezetőt. Az NB I-es klubok felénél erőteljes frusztrációt lehet érezni, s ahol nem, ott vagy tisztában vannak azzal, hogy a középmezőnybeli helyezés a jelenlegi lehetőségek maximalizálása (ZTE, Paks), vagy nincs olyan élvonalbeli múlt, ami miatt magasak lennének a szurkolók elvárásai (Gyirmót, Mezőkövesd, Puskás Akadémia, Kisvárda).

A NER-korszak tizenkét csapatos NB I-e – a jelenséggel ebben az írásunkban foglalkoztunk bővebben – sajátos buborékban létezik. Európai szinten is extrém ritkaság, hogy az élvonalbeli csapatok harmadát olyan kisvárosok és községek adják, amelyek nem szerepelnek az ország 50 legnagyobb települése között; a tizenkettőből öt csapat (PAFC, Gyirmót, Mezőkövesd, Paks, Kisvárda) nem gyűjtött „történelmi” vagy regionális szurkolótábort, legfeljebb a lokálpatriótákra vagy a klubhoz más okokból kötődőkre számíthat. Ez mind a hangulathoz (hangulattalansághoz), mind a bajnokságot körüllengő fásultsághoz hozzájárul.

Czeglédi Zsolt / MTI A mezőkövesdi Luka Lakvekheliani (sárga mezben) és a debreceni Soltész Dominik párharca

A megyeszékhelyek többségének a csapata az NB II-ben játszik, a fővárosi nagyok az FTC kivételével szakmai válságban vergődnek. Eközben az állami támogatásnak köszönhetően az infrastruktúra kiemelkedően jó, az NB I csapatai minden korábbinál jobb légiósokat tudnak megfizetni. Piaci alapon sosem jöhetett volna létre a mostanihoz hasonló NB I, de itt tegyük hozzá: a magyar labdarúgás történetében piaci alapon sosem sikerült (jól) megélni. Az, hogy a háttérből valamilyen entitás (mecénás, helyi fontos ember hatalom közeli kapcsolatokkal, vállalat, szakszervezet, állami szerv stb.) fogja a klubok kezét, hozzátartozik a magyar futballmúlthoz és a jelenhez is.

Évtizedek óta nem látott anyagi biztonságban és sosem látott minőségű infrastruktúrával a hátuk mögött készülhetnek a klubok, a produktum viszont nem villanyozza fel a szurkolókat. Az őszi szezon átlag nézőszáma a magyarfutball.hu statisztikái szerint 2544. Csak teljes bajnokságokkal tudjuk ezt az adatot összevetni, de

ha így marad, akkor ez az első világháború óta mért második legalacsonyabb nézőszám lesz.  

Az elmúlt bő évtizedben csak egyszer szökött az idény végi átlag 3500 fölé. Talán sosem volt ekkora hátszele a labdarúgásnak, de közben mindent körülleng az apátia. Hogy miért? Ennek alighanem három fő oka van:

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik