Valami bűzlik, de most nem Dániában, épp ellenkezőleg. Mi okozhatja, hogy az északi országok válogatottjai közül ismét csak egy – Dánia – jutott ki egy nagy tornára, holott az elmúlt bő harminc évben nem ez volt a jellemző?
Az évszázad blamázsainak egyike érte a válogatottat 1978. szeptember 20-án Helsinkiben: honfitársainkat az Eb-selejtezőn azok a finnek múlták felül (2-1), akik abban az évben megalázó vereséget szenvedtek a szovjet és a görög együttestől is.
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Regisztráljatok, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.