NATALIA KOLESNIKOVA / AFP
Sport sport24

Rácsapódott az ajtó az oroszokra a sportvilágban, és ez számtalan kérdést vet fel a futballban is

Régen látott szankciósorozattal sújtották a nemzetközi sportszövetségek Oroszországot az Ukrajna ellen indított inváziója miatt: a történelemben alig-alig fordult elő, hogy egy állam „sportpáriává” vált, márpedig az oroszok efelé tartanak. A világ egyik legnagyobb sporthatalma ellen hozott korlátozások kapcsán rengeteg kérdés vetődik fel, a következmények – még ha a labdarúgásra szűkítjük is a fókuszt – nehezen beláthatóak. Körkép.

A nemzetközi sportszövetségek jó része páriává tette Oroszországot és az orosz sportolókat. Vagy más szögből: Oroszország Ukrajna ellen indított háborújával páriává tette magát a sportvilágban. A modern sport történetében kevés alkalommal alkalmaztak hasonló szankciókat, ám nem ez az első ilyen eset. Igaz, ekkora sporthatalomra ritkán csapódott rá az ajtó.

Egyelőre nincs konszenzus a szervezetek között – a szankciók bevezetésének különböző fázisaiban vannak és eltérő szigorúságú retorziókat alkalmaznak az oroszokkal meg (kisebb részben) a fehéroroszokkal szemben. Rengeteg még a bizonytalanság, most igyekszünk sorra venni a legfontosabb kérdéseket, nem kizárólagosan, de elsősorban a futballra szűkítve. A körkép a március 2-i, reggeli állapot alapján készült.

Mely országokkal szemben és mikor hoztak hasonló szankciókat?

Az első és második világháború vesztes (egyben háborút kirobbantó) hatalmaiból többet is kizártak ideiglenesen a nemzetközi sportéletből, de e szankciók nem voltak teljes körűek és hosszan tartók is csak ritkán. A konszenzus sem volt minden esetben erős: az első világháború után az antanthatalmak nyomására repültek az 1920-as olimpiáról a központi hatalmak (meg a budapestiek által áhított rendezés is odalett), de az észak-európai országok mellett állítólag Hollandia is szót emelt a bojkott ellen, bár elég nehéz elképzelni, hogy tényleg ellenolimpiádot akartak volna tartani, mint ahogyan az a magyar sajtóban megjelent.

Könnyebben hasonlítható a mostani szankciósorozathoz az a retorzió, amely Dél-Afrikát sújtotta apartheid-politikája miatt.

Az ENSZ közgyűlése 1962-ben ítélte el az ország rasszista, szegregációs politikáját, ezt újabb határozatok, szankciók követték. A nemzetközi sportvilág hamarosan páriának minősítette Dél-Afrikát. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) visszavonta az 1964-es olimpiai meghívást, de 1968-ban vissza akarta fogadni Dél-Afrikát, amikor ígéret hangzott el arra, hogy a következő ötkarikás csapatban nem lesz szegregáció. Tiltakozássorozat kezdődött, és az országok sorban jelezték, bojkottálják az olimpiát, ha Dél-Afrika részt vehet. Nem vehetett – a Dél-Afrikai Olimpiai Bizottságot pedig 1970-ben kizárta a NOB.

Bár voltak kivételek (például Jody Schekter, aki Forma–1-es világbajnok lett), a dél-afrikaiak majdnem harminc évig kitaszítottak maradtak a nemzetközi sportéletből. Sőt: amikor 1976-ban (a szankciókkal szembemenve) az új-zélandi rögbiválogatott Dél-Afrikában túrázott, erre reagálva 29 afrikai és ázsiai ország bojkottálta a montreali olimpiát. Az ország tabunak minősült a kilencvenes évek elejéig, az apartheid felszámolásáig, a NOB pedig 1988-ban határozatot hozott arról, hogy a későbbiekben izolációba taszít minden olyan országot, amely apartheid-politikát vezet be.

Bernard Cahier / Getty Images A dél-afrikai Jody Scheckter (jobbra) a finn Keke Rosberggel csatázik az 1979-es Holland Nagydíjon

Szintén széles körű szankciók sújtották a kilencvenes évek elején (kis-)Jugoszláviát, azaz Szerbiát és Montenegrót a boszniai háború miatt. Az ENSZ BT 1992. május 30-án egyhangú döntéssel támogatta, hogy megszakadjon (többek között) minden kereskedelmi, tudományos és technikai, sport és kulturális kapcsolat Jugoszláviával. Emiatt nem indulhatott el az 1992-es labdarúgó Európa-bajnokságon a jugó válogatott, és így kerültek a mezőnybe a későbbi győztes dánok. „A hajdani Jugoszlávia a teljes elszigeteltség állapotában” – írta a Nemzeti Sport. A kiközösítés nagyon széles körű volt, ám ez alól is akadtak kivételek: az 1992-es olimpián ötkarikás zászló alatt indulhattak az egyéni versenyzők. A szankciókat „a nemzetközi sportban valaha látott legszigorúbbaknak” minősítették az eltiltottak.

Hogy fér meg egymással sport és politika?

Minden hasonló, embargóval járó esetben ugyanazzal szoktak védekezni a szankcionáltak: az őket kizáró szövetségek, szervezetek keverik a sportot és a politikát, a határozatok ártatlan sportolók karrierjét teszik tönkre. Ezt hallhatjuk most is, ez volt a reakció máskor is. Némi iróniával azt is mondhatjuk, hogy a nemzetközi sportszervezetek (elsősorban a NOB) maguk gyártották le a kifogást, amikor mitizálni kezdték a sport összekötő szerepét és politikamentességét.

Valójában azonban

a sport mindig szorosan összefonódott a politikával.

Mind az olimpia, mind a futball-világbajnokságok történetében (hogy a két legnagyobb eseményt említsük) rendszeresek voltak a politikai alapú vagy nyomásgyakorlás szándékával meghirdetett bojkottok, a visszalépések, a kizárások. Az olimpiai bojkottok ismertebbek (elsősorban az 1980-as és az 1984-es), de a foci-vb-től maradt távol durcáskodásból több dél-amerikai ország (1934, 1938), volt Izrael-ellenes minibojkott (1958), kollektív afrikai bojkott (1966, a vb-helyek elosztása miatt – négy év múlva már fix helye volt Afrikának a világbajnokságon és Ázsia/Óceánia is kapott egy helyet).

Az 1974-es világbajnokság előtt a Chile–Szovjetunió interkontinentális pótselejtező visszavágójára a szovjetek nem álltak ki, mivel a chileiek abba a stadionba vitték el a hazai meccsüket, amelyben nem sokkal korábban baloldali foglyokat végeztek ki a puccsal hatalomra jutott Pinochet-rezsim emberei. A mérkőzést egészen bizarr módon a vendégcsapat hiányában is le kellett játszani, a chileiek passzolgattak, rúgtak egy üres kapus gólt, majd az ellenfél távolmaradása miatt továbbjuttatták őket. És ez csak néhány kiemelés a bojkottok történetéből – legtöbbjük vagy a sport-, vagy a nagypolitikával függött össze.

Egy bojkott az abban résztvevő csapatok, szövetségek, országok akciója (ezt sokszor a nemzetközi szervezetek szankcionálják is, hiszen a bojkott rosszat tesz az adott sport imázsának), erős nyomásgyakorlási eszköz. Jóval ritkábbak a nemzetközi szervezetek által bevezetett széles körű, erős szankciók, mint amilyeneket most látunk. Ezek általában nyílt, súlyos politikai agresszió és háború következményei. Tegyük hozzá: szankciót nem mindig az kap, aki agresszor, hanem az, aki agresszor és egyben elég erős konszenzus is van ahhoz, hogy megbüntessék.

A sportolók valóban megszenvedik ezt a döntést, erről vita sem lehet. Viszont, hogy a NOB indoklását idézzük: amíg az ukránok (akiknek az országát megtámadták, és amely ország sportolói életveszélyben lehetnek; már két futballista és egy biatlonos is meghalt a háborúban) képtelenek részt venni a sportversenyeken, addig a sport integritása megköveteli, hogy a támadók se vehessenek részt azokon.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Részint BL-győztes és a tavalyi Aranylabda-szavazás egyik fő esélyesének tartották. Másrészt kulcsfontosságú tizenegyest hibázott, és többször megkérdőjelezték, kompatibilis-e az angol bajnoksággal. Elemzői portré Jorginhóról.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.