A láthatatlan törököktől az olasz gyöngyszemekig

24. Törökország

A török válogatott belovagolt Rómába, és rögtön elesett. A topligás pedigré mellett a sérók és szakállak is megvoltak, más nem nagyon. A legemlékezetesebb esemény: az Eb alatt Calhanoglu a Milanból az Interhez igazolt.

23. Észak-Macedónia

A barátságos hangulatú Eb egyik legszebb pillanata volt, amikor az Amszterdamban rendezett Hollandia–Észak-Macedónia meccs két percre félbeszakadt a lecserélt Goran Pandev ünneplése miatt. Az észak-macedónok szimpatikus focit játszottak, őszintén mentek előre, a 24 csapatos Eb az ilyen országok jelenléte és hozzáállása miatt jó ötlet.

22. Skócia

Gyerekkoromban sokszor drukkoltam a skótoknak, a sötétkék mez, a melankolikus lúzerség, valamint McStay, McCoist, McInally és McDonalds miatt. Gordon Durie, micsoda dallam! Az nem számít, hogy a csoportkörből még sehol, semmikor és sehogy sem jutottak tovább. Jegyezzük meg: nekik köszönhetjük a későbbi döntős angol válogatott legélvezetesebb meccsét az Eb-n, az angol–skót 0:0-t.

21. Lengyelország

Számomra értelmezhetetlen a lengyel válogatottat övező kultusz,

a dwa bratanki mögött a futballpályán nincs más, csak az egy szál Lewandowski, a világ pillanatnyilag legjobb centere.

Sokat elmond a többiekről, hogy a lengyeleknek egy ilyen csatár birtokában is sikerült kikapniuk Szlovákiától, majd Svédországtól.

20. Magyarország

Sokféleképpen lehet dicsérni a magyar válogatott Eb-szereplését, a mentalitást, a futballistákat, Rossit. A portugálok ellen elbénáztuk a végét, a franciák ellen hősiesen küzdöttünk, a németek ellen pedig: az már igazi, komoly, minőségi futball volt, olyan, amit utoljára a Mezey György-féle válogatott tudott produkálni jobb napjain. A német–magyar az utóbbi harmincöt év legnagyobb futballélménye volt, kösz, srácok!

19. Szlovákia

Szomorú, hogy hiába a lengyelek bravúros legyőzése, a nézők emlékezetében a spanyolok elleni 0:5 marad meg inkább. Na meg szegény Dúbravka, aki a napfényes Sevillában (nyári átlaghőmérséklet: 35 fok) beröplabdázott egy öngólt a saját kapujába, elindítva csapatát a lejtőn. Jár neki a Moilanen-díj.

18. Oroszország

Hogy én mennyire szerettem Karpint és Mosztovojt, azelőtt pedig Belanovot és Protaszovot! Még Dzagojevet is. De ez az ív egyre lehangolóbb, a körülményes, lassú robusztus robotemberfoci ma már nem menő. Csercseszov toporzékol, Dzjuba pörög a tengelye körül, Lobanovszkij forog a sírjában.

17. Finnország

Derék, dolgos iparoscsapat a finn, amelyből két középpályást emelnék ki. Az egyik az olaszos stílusú labdaművész, Robin Lod – tőle keveset láttunk. A másik a finnek Kantéja, Kamara – ő többet mutatott. Történetük első világtornás meccsét megnyerték, de rajtuk kívül erre más nem fog emlékezni: a finn–dán Eriksen drámája miatt marad emlékezetes.

16. Wales

Wales, Wales, Wales… Hm. Igen, a törökök ellen volt néhány szép góljuk, például egy abszurd szögletvariáció révén, de ezen kívül mintha ott sem lettek volna ezen az Európa-bajnokságon.

A sors szeszélye miatt ez most nyolcaddöntőt ért, miközben az utolsó leheletüket is kiköpő magyarok vagy macedónok már a csoportkör után kizúgtak. Én most jól ellennék pár walesmentes futballtornával.

15. Németország

A német foci már egy ideje nem „német”, nincsenek effenbergek és bázlerek a csapatban. Néha azonban szükség lenne rájuk, ez derült ki ezen az Európa-bajnokságon. Ha a kulcsemberek (Müller, Werner, Sané) betliznek, a rutinos szövkap pedig egyszerre áraszt magából letargiát és zavarodottságot, akkor jól jönne egy olyan bunkó, aki berúgja a motort. Őgyelgő, szimpatikus deszkás kamaszok, füves cigivel a kezükben, plusz néhány fáradt, görcsös, idősödő fodbalista – ez volt a német csapat 2021-ben.

14. Horvátország

Az már az angolok elleni meccs tizenötödik percében látszott, hogy ez nem a három évvel ezelőtti vb-ezüstérmes csapat. Csikorogtak a fogaskerekek, a balkáni szenvedélyből és a játék szépségéből csak villanások maradtak. Modrić és más semmi. Egy percig sem lehetett elhinni, hogy a horvátok idén elérnek valamit. És a jövő? Gvardiol igen, Ivanušec talán, Brekalo soha.

13. Portugália

Ronaldo feltette a koronát az idei szezonban mutatott teljesítményére. Az olasz bajnokság után az Európa-bajnokságon is gólkirály lett. Szép egyéni siker.

Csak éppen a csapatok tönkremennek körülötte,

Ronaldo szépen lassan egyedül marad a futballpályán, körülötte felperzselt préri, kiszáradt fűcsomók, ördögszekér. Csillogó izmok a napfényben.

12. Ausztria

Aligha túlzás: a későbbi győztes olasz válogatottnak Ausztria okozta a legnagyobb fejtörést az Eb-n, az osztrákok elleni nyolcaddöntő második félidejében Olaszország totál lefagyott. Ausztria azon a meccsen durva erőfocival rukkolt elő, de a csapat látványosan is tud futballozni, ami kiderült Ukrajna és Észak-Macedónia ellen. A Lainer & Laimer Gmbh. munkatársai jó korban és kondiban vannak, érdeklődéssel figyelem további pályafutásukat.

11. Franciaország

Nehéz szurkolni annak a csapatnak, ahol olyan alakok játszanak, mint Benzema. Ahol a világklasszis csatárok azon vitatkoznak egymással, hogy ki passzol kinek. Ahol a legszimpatikusabb focista (Kanté) is csak a fogait csikorgatja, mintha kavicsokat kellene rágnia velük. Deschamps? Ehh. Ezek a fiúk nem akartak megdögleni egymásért a pályán, és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk.

A világ legjobb kerete, a világ legnagyobb mellénye. Agyő.

10. Svédország

A svédekben mindig van valami szürkeség, ami az ukránok elleni kórházrevü után kis híján ismét legjobb nyolc közé jutást ért. (Svédország a legjobb nyolc között, azért ez rossz vicc lett volna.) Ezzel együtt Alexander Isak a legüdítőbb jelenség, akivel ezen az Európa-bajnokságon megismerkedtem. Egyelőre vele kell beérnünk, amíg felnő az új Henke Larsson.

9. Hollandia

Ügyes, kedves, szimpatikus ifikettővel jöttek a hollandok, akik az első nagyobb próbatétel során összecsinálták magukat. A csehek szorítófogása és De Ligt kiállítása sok volt nekik a nyolcaddöntőben. Mi történt velük? A futballokosok azt mondják: Frank de Boer történt velük. Lehet. Amióta a 2000-es Eb-elődöntőben kikacsintott a kamerákba, majd kihagyta a második tizenegyesét is, bármit el tudok képzelni róla.

8. Ukrajna

A Dinamo Kijev-féle atomfocitól még messze vannak az ukránok, de idén nálam ők voltak a szlavisztika futballtanszék legjobbjai. Malinovszkij mellett Mikola Betonfal Matvijenko is oktatott, a torna egyik felfedezettje pedig a 18 éves Illia Zabarnyi volt. Zincsenkóról nem is beszélve, aki egy állat. Más kérdés, hogy az ukránok számára ez a negyeddöntőzgetés kicsit erős, a 2006-os vb után most is súlyos verést kaptak. Persze, Sevcsenkónak még ez is jól áll, love.

7. Svájc

Soha nem fogom elfelejteni, ahogy Svájc a nyolcaddöntőben felállt a padlóról Franciaország ellen, mit érezhettek akkor a svájciak? Szerintem bazi nagy svájci örömöt, mert ez a multikulti svájci válogatott – mint ezen az Eb-n minden sikeres válogatott – igazi, nagybetűs csapat volt. Persze, lehet nézegetni, ki hol született, lehet sorolni a mindenféle nációkat, országneveket (hogy Bosznia, Koszovó, Albánia, Macedónia), de ez már csöppet sem érdekes, sőt, inkább unalmas. Svájc nagyon jó csapat, pont. Éljenek a rétorománok.

6. Csehország

A torna végeredménye és a statisztikák alapján Csehország jogosan szerezte meg a hatodik helyet –Masopousték metronómszerű munkásfocija azonban nyomokban sem volt olyan látványos és magával ragadó, mint amilyen mostanában például a Slavia. Ezek az izzadó cseh kisemberek most nem Švejket és Hrabalt (vagy részegen Karel Gottot) idézték, hanem a Metropolis világát Fritz Langtól.

5. Belgium

Már a portugálok ellen is mákjuk volt, az olaszok ellen pedig kiderült róluk, hogy vészhelyzetben egyetlen épkézláb ötletük sincs.

Egyéniben így is a legjobbak közé tartoztak, de a foci csapatjáték, márpedig én egy pillanatig sem éreztem, hogy a belga játékosok csapatot alkotnának. Lukaku gyorsított, Hazard testcselezett, De Bruyne villant, Witsel gyilkolt, külön-külön. Valaki végre megmondhatná, hogy Belgium válogatottja mit keresett évekig a FIFA-világranglista első helyén.

4. Dánia

Eddig csak a hügge, valamint a dán emberek és a dán társadalom rajongója voltam, de most jöhet a foci is. Schmeichel, Kjær, Christensen, Hjöbjerg, Mæhle, Damsgaard – felsorolok néhány játékost, akiket látva leesett az ember álla. Micsoda kompakt kis futballisták, akik a belgákkal ellentétben valódi közösséget alkottak. Számomra Dánia jelentette a torna üde színfoltját. Gyors, őszinte, alázatos focijukat öröm volt nézni, megérdemelték az elődöntőt. Eriksen miatt. Maguk miatt. A közönségük miatt. A hozzáállásuk miatt.

3. Spanyolország

A spanyolok az Eb-elődöntőben valamivel jobbak voltak az olaszoknál, és csak tizenegyesekkel kaptak ki a későbbi győztestől – egyrészt. A spanyolok a rendes játékidőben képtelenek voltak legyőzni ezen az Európa-bajnokságon Svédországot, Lengyelországot, Horvátországot, Svájcot és Olaszországot – másrészt. Nálam ez a tény többet nyom a latba: minimalista győztesből elég volt nekünk Portugália öt évvel ezelőtt. (A görögökhöz azért nem hasonlítom a spanyolokat.) A második generációs spanyol tiki-taka még az elsőnél is álmosítóbb, ráadásul a tizenhatoson belül most nem David Villa és Fernando Torres köröz, hanem Álvaro Morata és Mikel Oyarzabal.

2. Anglia

Mit érdemel az a csapat, amelyik egy Eb-döntő legelején vezetést szerez, majd az azt követő 118 perc alatt egyetlen kapura tartó lövést sem képes összehozni? Eb-címet semmiképpen.

Pedig harminc perc alatt kivégezhették volna Olaszországot egy olyan döntőben, ahová hazai pályán, bársonyszőnyegen masírozhattak be, az elmúlt évtizedek legerősebb játékoskeretével. Mi kell még? Nem tudom, mi hozhatna sikert Angliának, amely 55 év után jutott be ismét egy nagy torna döntőjébe. Angolosan évtizedek óta nem ment, és most nem ment olaszosan sem, mert egyszer csak jöttek az igazi olaszok.

Az angol válogatottban mintha lenne valami veleszületett merevség, az évszázados futballdölyf és a sorozatos sikertelenség miatti frusztráció furcsa egyvelege, aminek a vége mindig ugyanaz: a kudarc és a fájdalom. Sajnálatra méltó mellékzöngékkel: Southgate átörökített tizenegyes-pszichózisával, a remegő lábú tinédzserekkel (Rashford is the new Zaza!), majd az olasz szurkolók levadászásával és a rasszista gyűlöletkeltéssel az Instagramon. Nem túl szép történet.

Kapcsolódó

Sorsszerű befejezés: Southgate az utolsó percig várt a kockáztatással, végül ebbe bukott bele Anglia

Anglia hiába szerezte meg korán a vezetést Olaszország ellen a labdarúgó Európa-bajnokság londoni döntőjében, Gareth Southgate túlságosan kockázatkerülő felfogása végül az ellenfél kezére játszotta a trófeát. Elemzésünk.

1. Olaszország

Elbukhattak volna az osztrákok elleni bűnrossz második félidőben, kiverhette volna őket a spanyol csapat, ha nem Oyarzabal és Morata támadja őket (ld. fent), és alulmaradhattak volna Angliával szemben is a döntőben, azonban Southgate-et a félelem irányította, az angol játékosok pedig nem érezték meg az első félidőben a vérszagot. Ehelyett Olaszország, zsinórban 34 veretlenül megvívott meccsel a háta mögött megszerezte története második Európa-bajnoki címét. Persze, lehet továbbra is azzal jönni, hogy csak gyenge ellenfeleket tudtak legyőzni, hogy szimulálás és catenaccio. Oké, volt némi szerencséjük a tizenegyesekkel,

de az biztos, hogy csapatmorálban és egységességben messze ők voltak a legjobbak, márpedig a nagy tornákon ez számít.

Öt játékosuk lett házi gólkirály két-két találattal, akárcsak 2006-ban, a vb-győzelem alkalmával – ez sem véletlen. Mancini csapata ezúttal nemcsak az ellenfeleket múlta felül, hanem magát az olasz futballhagyományt is: a siker kulcsa a keretbe pakolt sokoldalú, gyors támadásorientált játékosok tömege, akik közül olyan gyöngyszemeket bukkantak elő az átlagos európai fociszurkolók számára, mint Locatelli, Pessina vagy éppen Spinazzola.

Calcio-rajongóként elfogult vagyok, de talán most ez tény is: a torna legjobb csapata nyerte az Európa-bajnokságot.