Mélyvízbe dobták őket, lubickolnak benne – így tört be az új edzőgeneráció a topfutballba

Korábban rossz viccnek tűnt volna, hogy egy, az angol élvonalból tükörsimán kieső csapat vezetőedzőjét kinevezik a Bayern München trénerének, de mindez valósággá vált, ráadásul Vincent Kompany remekül kezdett a német rekordbajnok kispadján. Belépője igen meggyőző volt, egy angliai kisiklást leszámítva a csapat játéka eddig egyszerre szórakoztató és eredményes. A nyolcvanas években született, topkategóriás játékoskarriert befutó fiatal edzők előtt nyitva állnak a kapuk – és közülük többen mintha eleve a szupercsapatok kispadjára készülnének.

A Bundesliga előző idényének veretlen bajnoka foggal-körömmel védekezett a csúcsrangadón, és végül örült, hogy el tudott csenni egy pontot. A mérkőzés után a két vezetőedző – együtt 80 évesek – megölelte egymást. Egyikük már feljutott a német futball csúcsára – a Bundesliga történetének egyik legszenzációsabb idénye után –, másikuk a Bayern hegemóniájának visszaállítására törekszik. Vincent Kompany (Bayern München) és Xabi Alonso (Bayer Leverkusen) még sokszor találkozhat csúcsmeccseken a következő években vagy inkább évtizedekben.

Erre is készültek, mióta visszavonultak.

Az európai topcsapatok – többségük a Deloitte bevételi rangsorának szuperklubjai közé tartozik – kispadján egyre nagyobb teret hódít magának egy új edzőgeneráció, ez egyben azt is mutatja, hogy milyen vákuum alakult ki ebben a körben – a témával már foglalkoztunk a nyáron. Ez már nem a José Mourinhók kora, sokkal inkább a Xabi Alonsóké – olyan exjátékosok ülnek nagycsapatok kispadjára, akiknek még nincs túl sok tapasztalatuk vezetőedzőként, ám futballistaként „megjárták a hadak útját”, és a legjobbaktól tanultak. Topklubok sora (Arsenal, Chelsea, Bayern München, Bayer Leverkusen, Borussia Dortmund, Juventus) menetel újgenerációs vezetőedzővel. Közel sem volt kockázatmentes a kinevezésük, és elképzelhető a bukás is, de az elitben a nyáron kispadra került fiatal trénerek kimondottan jól indítottak. A stafétabot előbb-utóbb a kezükbe kerül.

„Dolgozom én, csak nem azzal foglalkozom, amivel eddig. Nem csak heverészek – bár vannak ilyen napjaim is. És nem hiányzik semmi. Más topedzők sem fognak örökké dolgozni, és az új generáció már itt van. Eljön az a pillanat, amikor az ő feladatuk lesz megújítani a futballt. Jó néhányan közülük már belekóstolhattak a szakmába, és még többen jönnek. Nagyon örülök a sikereiknek, és ha tanáccsal vagy támogatással segíthetek nekik, akkor boldogan megteszem” – nyilatkozta Jürgen Klopp, amikor szeptemberben ismét a dortmundi Signal Iduna Parkba látogatott. Az alkotói szabadságát töltő német edző az új generáció képviselői közül természetesen Nuri Sahinra utalt elsősorban – az egykori kitűnő középpályás Törökországban, az Antalyaspornál kezdett edzősködni, majd visszatért volt csapatához, előbb segéd-, majd vezetőedzői tisztségben, Klopp-tanítványként.

Az új, már most a legmagasabb szinten dolgozó edzőgeneráció képviselői közül mindenki a közelmúlt két legnagyobb hatású sztártrénere, Pep Guardiola vagy Jürgen Klopp követője. Aligha meglepő ez – Guardiola csapatai hosszú ideje meghatározzák a világfutballt, Klopp heavy metal focijának hatását szintúgy világszerte meg lehet figyelni. A fenti ábrán szereplő fiatal edzők mindannyian kapcsolatba kerültek az elmúlt évtizedek meghatározó csapataival és edzőivel.

Az említetteknek van egy közös pontjuk, ami gyorsan beinduló edzői karrierjükben is szerepet játszhatott:

nem elég, hogy csúcskategóriás szakvezetőktől tanultak, de mindannyian világjárók is.

Glyn KIRK / AFP – Enzo Maresca a nyáron vette át a Chelsea irányítását.

Mindegyikük legalább három nagy futballkultúrában megfordult a karrierje során, és mindannyian 4–7 nyelvet, közöttük legalább három világnyelvet beszélnek, ez pedig nagyon fontos lehet egy soknemzetiségű, multikulturális öltözőben. Így valószínűleg könnyebben tudnak érvényesülni – és szolgálataikra több helyen tarthatnak igényt –, mint az azonos korú, de az angolszász futballközegből játékosként ki nem mozduló, edzőként eddig nem túl sikeres angol aranygenerációsokéra (Frank Lampard, Steven Gerrard, Wayne Rooney).

„Játszott Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban és Angliában, és tudjátok, mit jelent ez: hozzáállásban, mentalitásban, edzésmódszerekben teljesen eltérő dolgokat tapasztalt, és ez nagyon fontos. Egy olyan ember, aki bejárja az egész termet, többet fejlődik, mint, aki megragad annak egy kis sarkában.

Enzo edzőként is ezt képviseli. Sokat utazott, sokat tapasztalt, sokat olvas, művelt, állandóan fejleszti magát. Ezért lehet a jövőben topedző

– mondta Marescáról egykori főnöke, Fulvio Fiorin. Ez a summázat – más-más országokkal – megállja a helyét az új generáció többi tagjával kapcsolatban is. A nyelvtudás, kulturális háttértudás is döntő lehet: a Bayern Münchennek nem Kompany volt az első számú jelöltje, ám az egykori világklasszis védő kiválóan szerepelt az interjúján, és az is mellette szólt, hogy már élt Németországban, így beszélte a nyelvet. Ráadásul „közös nyelvet beszélt” a vezetőkkel is.

„Ugyanazt gondoljuk a játékról. Új energia, új stílus kell: dominálni akarunk, azt akarjuk, hogy nálunk legyen a labda. És ő ugyanebben hisz” – mondta Kompanyról a Bayern sportigazgatója, Max Eberl.

Szintén közös pont, hogy az edzők – nyilvánvalóan tudatosan – olyan játékstílust honosítottak meg korábbi csapataiknál (legyen szó a Bolognáról, a Burnley-ről, az Antalyasporról vagy a Leicester Cityről), ami vonzó a topklubok számára.

Az eredményesség ma már nem elegendő egy nagycsapat számára, stílus is kell, méghozzá lehetőleg szórakoztató és látványos.

Ralf Ibing / firo Sportphoto / dpa Picture-Alliance via AFP – Nuri Sahin 36 évesen kapta meg a dortmundi kispadot.

A topkluboknál már nemcsak az eredménykényszer állandó, hanem a szórakoztatási kényszer is: támadni kell, dominálni, olyan focit játszani, ami tetszik a nézőknek. Ez valószínűleg hátrányba is hozza a piacon a defenzívebbnek tartott vagy nagyon pragmatikus edzőket – legalábbis, ha a nagycsapatok kispadjairól van szó.

Vegyük példának Kompanyt! A belga szakember érkezése után újjáépítette a Burnley csapatát, és olyan futballt játszatott, amelyet a Sean Dyche-on szocializálódott tábor meghökkenve figyelt. A lancashire-i csapat 101 pontot gyűjtve, 46 bajnokin 87 gólt szerezve valósággal lehengerelte a Championship mezőnyét: a pontok és gólok mellett labdabirtoklásban, passzmennyiségben és -pontosságban, progresszív labdafelhozatalokban, a letámadás agresszivitásában elit csapatra emlékeztető mutatókat hozott. Ami erény volt a Championshipben, öngyilkos húzásnak bizonyult a sokkal erősebb Premier League-ben.

„A Premier League szintje még nyilvánvalóan túl magas a mini Citynek” – írta lapunkban Kovács Gábor, az FTC adatelemzője. Kompany Burnley-je éppoly simán zúgott ki az angol élvonalból, mint ahogy megnyerte a másodosztályt, és ebben minden elemző szerint szerepet játszott az, hogy a belga tréner ragaszkodott a filozófiájához.

A Burnley – ellentétben a szintén újonc, és szintén kieső Lutonnal és Sheffield Uniteddel – támadásban, passzjátékban teljesen vállalható, a középmezőny alsóbb régiójába tartozó mutatókat hozott, mégis fejjel előre zuhant ki az első osztályú mezőnyből, mivel súlytalannak bizonyult a világ legerősebb bajnokságában. Volt, aki naivnak minősítette Kompany elképzelését, volt, aki azt kritizálta, hogy az edző nem alkalmazkodott megfelelően a PL-hez – de, ha azt nézzük, hogy a tréner elképzelései nyilvánvalóan nagycsapat-kompatibilisek, akkor a kép is megváltozik. Kompany betolhatta volna a buszt, vagy legalábbis többet alakíthatott volna a stílusán, de a Burnley neki nyilvánvalóan ugródeszka volt, és fontosabbnak tarthatta a filozófiához ragaszkodást, mint a PL-hez alkalmazkodást. Az edzői célja a szuperklubok kis csoportjának elérése volt – játéka pedig olyan, amit ezeknél a kluboknál szeretnének látni. Ha defenzívebb játékkal és pár ponttal többet szerezve esett volna ki a Burnley-vel, az a távlati céljai szempontjából aligha lett volna előremutató; a bennmaradás pedig ezzel a kerettel jóformán lehetetlen küldetés volt.

Meglehet, hogy a Kompanyhoz hasonló, játékoskarrierjük nagy részét (vagy egészét) felsőházi, domináns csapatokban eltöltött trénerek nehezen tudnak alkalmazkodni az alsóházi küzdelmekhez.

Talán erre utalhat az is, amiről a The Guardian írt tavaly novemberben: amikor egyértelművé vált, hogy a Burnley-nek a kiesés ellen kell küzdenie, akkor Kompany edzőkollégáktól kért tanácsot, de Guardiolát és Artetát kihagyta, hiába van baráti viszonyban mindkettejükkel – ugyanis ezzel a problémával nem volt tapasztalatuk, hiszen mindig nagycsapatoknál edzősködtek. Ez hátulütője lehet a cikkben már említett Guardiola-befolyásnak is: ha az „underdog” szerepébe kerül az edző csapata, akkor ahhoz nem biztos, hogy jól tud alkalmazkodni.

Mint kiderült, a tükörsima kiesés nem törte meg Kompany pályaívét, sőt. A filozófiája kompatibilis volt a nagycsapatokéval, játékosként több országban rengeteg tapasztalatot szerzett, több nyelven beszél, nyertes típus, vezérbika, aki a legnagyobb trófeákért harcolt – ez és a jól sikerült interjúja többet nyomott a latban, mint az előző, elég gyenge idénye. Egy ehhez hasonló kinevezés korábban aligha lett volna elképzelhető: kiscsapatokkal túlteljesítő edzőtehetséget még csak-csak kineveztek nagycsapatok, de egy kiesőtől eszük ágában sem volt edzőt szerződtetni. Most viszont mintha többet számítana a filozófia és a legmagasabb szintű, több országon átívelő tapasztalat, mint az eredményesség.

Ronny Hartmann / AFP – Thiago Motta kisebbfajta csodát vitt véghez a Bolognával, most pedig a Juventust igyekszik gatyába rázni.

Volt rizikó Kompany (vagy Maresca, Thiago Motta, Sahin) kinevezésében, de eddig mindegyik fiatal edző jól úszik a mélyvízben.

Térjünk vissza Klopphoz és mondandójához!

A dinoszauruszok – Ancelotti, Mourinho, Guardiola és én – nem fogjuk örökké ezt csinálni. Talán Mourinho kivételével… Nyilván nem fogunk még húsz évig dolgozni. A következő generáció pedig már meg is érkezett.

Megérkezett – és talán már ebben az idényben főszerepet követel magának. Még ha bőven lehetnek is buktatók a fiatal edzők útjában.

Kapcsolódó
Mennyire fog hiányozni Rodri a Manchester Citynek?
Röviden: nagyon. Hosszabban: még annál is jobban. Oké, de mi lehet Guardiola terve a “pótlásra”?
Címkék: labdarúgásvincent kompanybayern münchennuri sahonborussia dortmundxabi alonsobayer leverkusenenzo marescachelseasport24