A nyilvánosság debilizációjának korát éljük, a TikTok-kultúra feltartóztathatatlanul hömpölygő pillanatfetisizmusa a sztratoszféráig emelte az ingerküszöböt. Ha nem hökkenünk meg, háborodunk fel, vagy esünk szerelembe 30 másodperc alatt, akkor már lapozunk, görgetünk és kattintunk is tovább: állandó stimulus kell, mindig újabb, frissebb, megbotránkoztatóbb, dühítőbb, viccesebb és megdöbbentőbb, mint a korábbiak.
Az újságolvasó, betűfogyasztó ember nehezen birkózik meg ezzel, cserébe viszont meglepni is nehezebb, rezignáltan pörgeti csak a híreket, és alig-alig szalad föl a szemöldöke egy-egy erősebb szalagcímen, cikkbevezetőn vagy facebookos ajánlón. Kivételek persze akadnak, mint például akkor, amikor a korábbi 42-szeres válogatott, momentán televíziós szakértőként foglalkoztatott Torghelle Sándor szavait olvassa arról, miszerint – írd és mondd – „a mezőnyben hasznosabb voltam, mint Haaland”.
Aztán persze gyorsan kiderül, hogy az egész csak átverés, az összehasonlítást valójában az újságíró dobja be („Az utóbbi hetekben többen bírálták Erling Haalandot, mondván, ha nem szerez gólt, haszontalan a játéka. Torghelle Sándor hasznosabb volt a mezőnyben, mint a norvég támadó?”), a korábbi MTK-csatár pedig úgy igazán le sem csapja a labdát, csak hímez-hámoz: „Maradjunk annyiban, hogy ha egy olyan meccset nézünk, ahol – sic! – egyikünk sem szerzett gól, és csak a mezőnymunka számít, akkor hasznosabb voltam az NB I-ben, mint amennyire Erling Haaland hasznos a Premier League-ben.”
Mondom, villámléptekkel debilizálódunk.
A kérdésfeltevésből annyi tényleg valóságos, hogy Haalandot egy ideje boldog-boldogtalan megtalálja amiatt, mennyire hasznos a mezőnyben. Legutóbb, az Arsenal elleni rangadó után a brit sportmédia Sallói Istvánja, bizonyos Roy Keane húzta rá a vizes lepedőt, és bélyegezte negyedosztályúnak a mezőnymunkáját, az összjátékét, a labdakezelési képességeit – elismerve persze, hogy a tizenhatoson belül góllövő csatárként természetesen a legszűkebb világelitet képviseli.
Külön pikantériája az ügynek, hogy Haaland mezőnymunkája kizárólag azóta (és: amiatt) téma, amióta nem lövi az elmúlt 2–3 évben megszokott ipari mennyiségben a gólokat – ami, lássuk be, fából vaskarika. Hiszen, ha valaki „nem hasznos a mezőnyben”, akkor úgy és akkor sem hasznos, ha közben mesterhármast szerez, csak hát ilyesmit nem ildomos éppen ilyenkor a fejére olvasni, ugye, még véletlenül valaki debilnek bélyegezné a mélyen tisztelt szakértő urakat, amiért egy olyan játékost kritizálnak, akinek a neve valósággal beteríti az eredményjelzőt. Most viszont, amikor a helyzet úgy áll, hogy Haaland emberemlékezet óta először kevesebb gólt szerez, mint amennyit a helyzetei minősége alapján várhatnánk tőle, nem a kapu előtti hatékonytalansága miatt veszik elő – amiben esetleg volna is valóságalap –, hanem lerántják a leplet a minősíthetetlen, haszontalan mezőnymunkájáról.
Vastaps, függöny.
Nem árulok el nagy titkot, én bizony úgy látom, hogy Haaland igenis hasznos játékos a mezőnyben, sőt, saját posztján és szerepkörében egyenesen a világon az egyik leghasznosabb – ám ahhoz, hogy ezt valaki beláthassa, elsősorban nem azt kell figyelnie, amit a labdával csinál (ez ugyanis azon kívül, hogy kapura lő, nem is nagyon van a lábán), hanem azt, amit nélküle. Cruyff mondta valamikor, ősöreg igazság tehát, de elevenítsük fel:
Statisztikailag kimutatott tény, hogy a játékosoknál átlagban 3 percet van a labda egy meccsen. Szóval a legfontosabb dolog, hogy mit csinálsz a maradék 87 percben, amikor nincs nálad a játékszer. Ez határozza meg azt, hogy jó játékos vagy-e vagy sem.
A Manchester City Real Madriddal szembeni BL-búcsúja után elöntötték az internetet a különböző statisztikai mutatók. Ezek közül talán a leginkább meghökkentő, hogy Erling Haaland a negyeddöntős párharc két meccsén összesen 11 sikeres passzt produkált. Már zeng is a kórus: na, ugye, hogy használhatatlan a mezőnyben! Frászt. Nem az a dolga, hogy passzoljon.
Hogy mi? Mutatom.
